Pages

Senso della moda

Search This Blog

Popular Posts:

Featured post

DUCKTALES

– kacsacomb, répa, gombák – Amikor körülbelül öt-hat éves voltam, egyre többen kezdték el kérdezgetni tőlem, hogy mi szeretnék le...

2017. szeptember 24., vasárnap

DUCKTALES

– kacsacomb, répa, gombák –


Amikor körülbelül öt-hat éves voltam, egyre többen kezdték el kérdezgetni tőlem, hogy mi szeretnék lenni, ha majd nagy leszek – mintha a gyerekre váró első osztály már önmagában elvárná tőle, hogy egy önéletrajzot meghazudtoló pontosággal adjon elő valamit. Ezekre a kérdésekre rendszerint becsípődő gyakorisággal vágtam rá, hogy állatidomári és táncosnői pályafutás szerepel a jövőbeli terveim között, ami egy kívülálló számára annyit árult el rólam, hogy biztos cirkuszi alkalmazottnak készülök. A mai napig nem tudom, hogy miért pont ezt a két hivatást választottam volna magamnak. Az állatok még csak-csak, elvégre rajongásig szeretem őket, de a  táncot azóta sem tudom mire visszavezetni. Nemcsak hogy nem szeretek táncolni, de nyilvános helyen óvom is az embereket a maradandó károsodástól.
Ahogy később idősödtem, a jövőbeli terveim továbbra sem váltottak át sokkal realistább elképzelésekbe. Geológus, orvos, állatorvos, vulkánkutató, viharvadász, régész, divattervező, repülőgép pilóta, csillagász, cukrász hivatások váltakoztak egymás után, és a sor a mai napig lezáratlan maradt. Ha ma megkérdezik, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy – vagy inkább még nagyobb – leszek, ugyanúgy nem tudok egzakt választ adni. Nem azért, mert nincs egy olyan szakma, ami iránt elég elhivatottságot érzek, vagy mert annyira csapongó személyiség vagyok, hanem mert nem hiszek abban, hogy egy fókuszban tudnám leélni az életemet. Nagy kíváncsiság van bennem a világ iránt, tapasztalni akarok, tanfolyamokra elmenni, új embereket megismerni és kifaggatni őket, rendhagyó dolgokat csinálni. Szükségem van erre, hogy le tudjam kötni a magamban lakozó sokfajta látásmódot és karaktert. Már csak meg kell találnom a legnagyobb közös nevezőt a terveim között, ami egy nap majd nem a megélhetés lényege köré csoportosul, hanem ami annál sokkal több. A hivatásom.

Hogy ma mi az egyik, amit válaszolnék erre a fenti kérdésre? Talán a kérdésre kérdéssel válaszolnék: van olyan munkahely, ahol annyi kacsát lehet sütni, amennyit csak szeretnék? Mert ha a válasz igenlő, akkor már írom is az önéletrajzom... De egyelőre még csak a receptet szedtem sorokba.


Sült kacsacomb répás-gyömbéres édesburgonya pürével, konfitált zöldségekkel, pirított parázsburgonyával

Hozzávalók:

A kacsacombhoz:
- 2 kacsacomb
- só, bors
- 2 duci fokhagyma
- 3-4 ág kakukkfű
- liba- vagy kacsazsír
- 1 evőkanál méz
- 2 teáskanál mustármag

A püréhez:
- 1 nagyobb édesburgonya
- 300 gr répa
- só, bors
- 1 evőkanál vaj
- 1 evőkanál 20%-os tejszín
- gyömbér, ízlés szerint (kb 1 cm-nyi ág lereszelve)

Krumplihoz:
- 10 darab parázsburgonya (illetve bármilyen aprócska krumpli)
- só, bors
- 1 ág rozmaring
- 2 evőkanál vaj
- 1 evőkanál liba- vagy kacsazsír
- 1-2 csepp ecet

Gombák:
- annyi erdei gomba, amennyit szívesen bepuszilnál az eddigiek mellett
- só, bors

Elkészítés:

1. Tisztítsd meg a kacsát, majd jó alaposan sózd és borsozd meg.
2. Hevíts fel annyi kacsa- vagy libazsírt, amennyi ellepi a belehelyezett kacsacombokat, majd nagyon alacsony fokozaton kezd el konfitálni a fokhagymával és a kakukkfűvel, úgy hogy a zsír épphogy picit bugyogjon. Hagyd így körülbelül 2 órán keresztül, de ne legyen túl magányos – nézegesd meg néha, hogy hogy érzi magát a zsírban.
2. Az utolsó kb félórában tedd a zsírba a kacsa mellé a répát, a krumplit, majd néhány percre a gombát is, amíg kellemesen meg nem puhulnak.
3. A krumplikat főzd félkeményre, majd a vízből kivéve sózd és borsozd meg őket. Ha ezzel megvagy, pakold őket egy tepsibe, morzsolj szét rajta egy ág rozmaringot, majd locsold meg a libazsír, a vaj és az ecet keverékével. Forgasd jól össze a tepsi tartalmát, majd mehet is a sütőbe 200 fokra, amíg szépen meg nem pirul.
4. Ha kezd összeállni a végeredmény, vedd ki a zsírból a kacsát, és a mézes mustármaggal kend meg a tetejét, és 200 fokon, grill fokozaton hagyd megpirulni a sütőben.
5. A püréhez aprító gépben pürésítsd össze a krumplit és a répát; sózd, borsozd, reszeld hozzá a gyömbért, majd add hozzá a tejszínt is. Utolsó lépésként pedig krémesítsd ki a vajjal.
6. Ha mindezzel megvagy, már csak szét kell őket szórni a tányéron és jól megenni őket.

Con amore,
Zsófi






0

2017. augusztus 27., vasárnap

MEET WITH REVOLVE X LOVERS & FRIENDS


Amikor elindítottam a blogot, sokat álmodoztam arról, hogy egy nap majd beteljesül az az álmom, hogy sikerül egy olyan igényes és részletgazdag platformot létrehoznom, ami a hobbit munkává formálja, ami nemcsak számomra nyújt kikapcsolódást, hanem az Olvasók számára is, és amely egyszer kinövi magát és képes lesz egy saját brandként működni. Reméltem, hogy lehetőségem lesz nagy cégek bizalmát és kedvességét elnyerni, és bíztam abban, hogy mások is felismerik majd azt a munkát, ami a karakterek, bejegyzések és képek mögött húzódik meg. Idáig még nagyon hosszú az út, és nagyon sok az a belefektetett energia is, amit még fel kell göngyölítenem. Néhány héttel ezelőtt azonban egy olyan e-mail várt a postafiókomban, ami az egyik ilyen építőkövet jelentette a vágyaim és álmaim felé.
Ha Ti is sokat tapogatjátok a kijelzőn az instagramot és több nagy táborral rendelkező külföldi divatbloggert követtek – például @camilacoelho-t, @songofstyle-t, @sincerelyjules-t vagy épp @tashoakley-t –, akkor már biztosan találkozhattatok a Revolve nevével, ami az egyik legnagyobb és legismertebb amerikai ruházati weboldal, és olyan márkákat forgalmaz, mint például az egyik nagy kedvencem a Tularosa, vagy a Grlfrnd, a House of Harlow 1960, az Ale by Alessandra, a Lovers & Friends, és még sokan mások.  Mióta csak belecsöppentem a bloggerek világába, egyre többet jött velem szembe ez a név, és én egyre inkább töretlen csodálattal néztem a lányokon ezeket a ruhadarabokat, és azokat a mesébe illő helyszíneket, ahová a márka képviseletében jutottak el. Emlékszem, hogy folyton arról ábrándoztam, hogy egy nap talán én is ebbe a körbe kerülhetek, de az igazság az, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy ez ép ésszel belátható időn belül meg is történik velem. Épp ezért képzelhetitek, hogy milyen örömtáncot jártam, amikor felvillant a kijelzőmön a tőlük kapott e-mail, melyben azt írták, hogy szeretnének velem együtt dolgozni. Ruhákat már szinte bárhonnan lehet kollaborálni, így ez számomra nem a márkákról vagy az ajándékokról szólt. Sokkal inkább arról az elismerésről, amire régóta vágytam. Szavakkal el sem tudtam mondani, hogy mennyire boldog voltam.

Az egyik termék, amit az oldalról választottam, ez a Lovers & Friends velúr öv volt. Régóta bolondulok az övekért, imádom őket ruhák derekára tenni – még az én botsáska alakomból is képesek valamit optikailag formálni. Ez ráadásul külön plusz pontot érdemelt, mert úgy kötheted meg, ahogy épp szeretnéd – ha épp egy kimonót vagy bármilyen más plusz réteget is a ruhádhoz akarsz erősíteni, nem kell szoros kompromisszumot kötnöd az öv méretével.

Alig várom, hogy megmutassam Nektek a másik választásomat is!

Con amore,
Zsófi








öv: REVOLVE x Lovers & Friends (hasonló itt, itt és itt) | ruha és kimono: ZARA | cipő: MANGO

1

2017. augusztus 20., vasárnap

NICE TO EAT YOU

Néhány rétegnyi tömény boldogság. Néhány rétegnyi ricottás amerikai palacsinta.

Ha az amerikai gasztronómiát vesszük nagyító alá, akkor első ránézésre talán kissé szűkösnek tűnik a paletta. Hamburger, hot dog, steak, mac and cheese, a hálaadás ünnepén felszolgált sült pulyka, almás pite, rántott csirke – és persze az előregyártott ételek tömkelege. Amikor először jártam Amerikában, emlékszem, hogy alig vártam, hogy belevessem magam ezekbe, még ha azok nem is a gasztronómia csúcsai. Magamba akartam szívni a kontinens ízeit, egyik étteremből és kávézóból a másikba lépni, majd elégedetten hátradőlni azzal a tudattal, hogy egy fogyókúra sem ér annyit, mint egy jóízűen elfogyasztott vacsora élménye. A 'küldetésemet' komolyan gondoltam, igazi haspókként a magamnak hozott szuvenírek egyike is egy élelmiszerboltban vásárolt zacskós sajtos makaróni volt. A már itthon elkészített étel egyébként nem a legkedvesebb emlék maradt az országból, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy alkalmatlan vagyok a zacskós ételek elkészítéséhez, alig akad olyan, amit nem rontottam volna még el. Szeretem túlgondolni az elkészítésüket és olykor megfeledkezem arról, hogy az egyetlen és legspecifikusabb hozzávaló csak a forralt víz, és nem feltétlenül kell mindenhez egy egész fűszerkerti növénylistát hozzáadni.
Az amerikai konyha sem sokkal bonyolultabb ezeknél, mindenben követik a gyorsaságot, a praktikusságot és minden úgy jó, ha háromszor annyi cukor van benne, mint amennyit egyébként egy édesszájú ember jobb napjain az ételéhez hozzáadna. Tapasztalatból mondom, akárhányszor desszertet rendeltem náluk, mindig szinte hozzátűzhették volna a számlához a kialakult cukorbetegségemet igazoló ambuláns lapot is. Én mégsem tudok követ dobni rájuk. Egyrészt a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy amilyen "olvasztótégely" a kontinens, annyira színes a gasztronómia is. Ahány ember lelt már otthont náluk, annyival színesedett a konyha is, amely utólag fokozatosan formálódva igazodott az ottani emberek igényeihez és lehetőségeihez. Másrészt igenis számos ételük letaszíthatatlan a közkedvelt ételek listájáról, még ha az nem is több egy kiadós húspogácsánál, sajtnál és zsemlénél.
Az én egyik kedvenc reggelim is az amerikaiak érdeme, amelyet szándékosan hagytam ki a fenti listából, és hagytam  a mondandóm végére. Az amerikai palacsinta már régóta vendég a konyhámban, de – egy amerikai blog iránymutatásával –  csak mostanra sikerült eltalálnom azt az arányt, ami igazi "fluffy" és könnyed palacsintákat eredményezett. Ennek jobban örültem, mint a mekis veréb a sültkrumplinak, és a villa helyett a fényképezőgépért nyúltam, hogy itt és most Veletek is megosszam, hogy én hogyan készítettem el a palacsintámat, megpakolva egy jó nagy adag mascarponés krémmel, mézzel és sok-sok gyümölccsel.


Hozzávalók (Amerikához hűen "cup"-ban mérve):
- 1 csésze liszt
- 1 csésze ricotta
- fél tk sütőpor
- 4 ek kristálycukor
- 1/4 tk só
- 2 nagy tojás
- 1/2 tk vaníliakivonat
- 3/4 csésze (nem zsírszegény) tej 
- vaj a sütéshez

A krémhez:
- 3 ek kemény(!) görög joghurt
- 3 ek mascarpone
- 1 ek méz
- fél rúd vanília
(...Ez a mennyiség elég két olyan embernek, aki csak a tetejére szeretné halmozni a krémet. Míg ha olyan hedonista vagy, mint jómagam, akkor ez inkább 1-1,5 adaghoz elegendő.)

plusz egy evőkanálnyi méz a kész palacsintatoronyra csorgatva, és néhány szem gyümölcs, amit szeretsz

Elsőként, ha a ricotta túl sok lében álldogált a dobozban, szabadítsd meg tőle, és győződj meg arról, hogy viszonylag száraz alapanyaggal dolgozol. Utána a ricottát keverd össze a tejjel, a szétválasztott tojás sárgájával és a vaníliakivonattal. 
Keverd össze a száraz hozzávalókat is – a lisztet, sütőport, cukrot és a sót – majd add hozzá az előző keverékhez.
Végül verd kemény habbá a tojásfehérjét, és egy spatulával finoman keverd hozzá a tésztához.
Közepes hőmérékleten hevíts fel egy kis vajat és szépen egyengess el benne egy szedőkanálnyi tésztát, majd süsd meg mindkét oldalát, amíg egyenletes szép színű nem lesz.

A krémhez egyszerűen csak keverd össze a joghurtot a mascarponével és a mézzel, majd a fél vaníliarudat oldalánál félbevágva kapard ki, és magját keverd a krémhez.

A kész krémet kanalazd a palacsintatoronyra, locsold meg egy kis mézzel, és pakold meg annyi gyümölccsel, amennyit nem sajnálsz.

Con amore,
Zsófi









0

2017. augusztus 13., vasárnap

SUNKISSED


Gyerekkorom óta van egy elméletem a napraforgókról. Talán az Anyukámtól rám ragadt virágszeretet miatt, talán a biológia tagozat okán, de teljes áhítattal hiszem, hogy egy olyan növény, ami képes emelt fővel egész nap a nap felé fordulni, csakis a legoptimistább virág címet érdemelheti ki. Sőt, tudtátok, hogy miután az utolsó sugarak is eltűnnek, ismét abba a szögbe veszik az irányt, ahonnan majd a nap reggel újra köszönti őket? Mindig kíváncsisággal töltött el, hogy vajon honnan tudják ezt a katonás rendet, vagy hogy miért vágynak többre, mint a többi földből kipattant társuk. A szeretetbe átforrt kíváncsiság régóta gyarapodott bennem, és már évek óta szerettem volna egy-egy képsorozatot napraforgók közt – legyen az bármilyen közhelyes is –, csak mire magam mögött tudhattam a szemeszter végi tanulást és az azt követő sziesztát, már rég olaj formájában pihentek néhány palack alján. Ebben az évben azonban végre időben sikerült elcsípni őket. 

Emlékszem, néhány héttel ezelőtt Anyukám aprócska autójával indultam neki a határnak, hogy feltérképezzem a környékünkön gyarapodó napraforgókat – amelyek majd ennek a bejegyzésnek a "kiegészítői" lehetnek. Igazi lelki feltöltődés volt a látóteremet betöltő sárga virágok között kacskaringózó földúton céltalanul haladni felfelé, miközben Anyukám ABBA válogatása üvöltött a lejátszóból. A ponton, ahol be kellett látnom, hogy az út adottságai nemcsak az autó, hanem az én vezetési kompetenciáimat is meghaladják, oldalra álltam, és besétáltam a vetés közepe felé. Ott álldogáltam legalább félórán keresztül, és csatlakozván az egyirányba álló tornasorba, élveztem, ahogy a júliusi nap tűz az arcomba. 
Túl lírai lenne több soron keresztül azt taglalni, hogy ott, a bejegyzés fogalmazásával egyidejűleg a blog további sorsa is megfogalmazódott bennem, én mégis megteszem. Mindig azt vallottam magamról, hogy nem vagyok blogger, sőt magát a megfogalmazást sem szeretem, és nem tudok vele azonosulni. Az a lány vagyok, aki akkor ül le az üres dokumentumot bekezdésekkel megtölteni, amikor azt kedvtelésből csinálja, vagy amikor elég inspirációt érez magában ahhoz, hogy azt másokkal is megossza. Sosem éreztem ésszerűnek azt, hogy a rendszeresség kényszerével írt bejegyzések töltsék meg az oldalt, vagy hogy a szponzorált cikkek vegyék át az uralmat a saját meglátásaim és véleményem helyett. Az előző félévben történtek azonban – amelyek az elmúlt időszak csendjéért is felelősek – ráébresztettek arra, hogy mennyire is hiányzott az írás maga, és az, hogy Ti is a napjaim részesei legyetek. Ez már elég ok volt a folytatáshoz. Hiszem azonban, hogy szükségem volt erre a csendre ahhoz, hogy meg tudjam élni a változásokat, amelyek mögöttem vannak, és utat tudjak adni azoknak, amik még várnak rám.

Mikor a napnyugta után az autó felé közeledtem, még egy jó nagyot szippantottam a levegőből, hogy magamba szívjam azt, ami ott körülvett. Aztán valahogy már máshogyan indultam vissza, mint ahogyan odajöttem. Ez azonban nemcsak arról az autóútról mondható el, amit ott akkor megtettem – hanem arról az útról is, amelyen már jóval korábban elindultam és ahogyan most visszamegyek az eredeti kiindulóponthoz. Hogy hova?! Arról majd mesélek.
Con amore,
Zsófi

















Ruha: ZARA | cipő: ASOS | táska: ASOS | kendő: STRADIVARIUS | kalap: OYSHO | karkötő: DANIEL WELLINGTON  


0

2016. december 28., szerda

KNOCK-KNOCK


Nemrégiben beleakadtam egy képbe, amelyen egy felirat szerepelt. Az idézet arra utalt, hogy Te irányítasz. Ha boldogtalan vagy, változtass valamin; mondj fel a munkahelyeden, költözz el, hagyj fel a rossz párkapcsolatoddal, és fejezd be a kifogások keresését. Az utóbbi időben kiesett az irányítás a kezemből, és mindig arra sodródtam, amerre az élet hullámai vittek. Önként maradtam egy rossz periódusban, máshoz láncoltam az életem, homokba dugtam a fejem, és hagytam, hogy olyan emberek formáljanak véleményt rólam, akik nemcsak hogy nem ismernek, hanem a saját gondjuk súlyát is a szívemre akarják tenni. És én hagytam. Én, az irányításmániás. A felismerés helyett viszont az önsajnálat súlyát cipeltem a hátamon, és saját magamat húztam újra és újra vissza, holott az egyetlen, aki változtatni tudott volna a kialakult képleten, az épp én lettem volna. Sok időbe és tapasztalatba telt, amíg ráébredtem, hogy a körülmények irányítanak engem, ahelyett, hogy én vezetném őket. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva előszeretettel tápláljuk azt magunkban, hogy olykor a kiszámítható rossz is jobb, mint a bizonytalan változtatás, még akkor is, hogyha legbelül tudjuk, hogyha valami nem működik, tovább kell lépni. Túl sokat aggódunk azon, hogy mit hoz a holnap, hogy mit akar a másik, hogy működik-e majd, hogy miért nem az történik velünk, amit akarunk, hogy boldogok leszünk-e, vagy szeretnek-e majd minket. Mindeközben pedig elfeledkezünk a jelenről. A pillanatokról, amiket nem élünk meg. A jó dolgokról, amiket elpazarolunk. Elfelejtjük megbecsülni a mindennapok értékeit, amelyek mellett csukott szemmel megyünk el.
0

2016. december 11., vasárnap

A TÖKÉLETES FEHÉRNEMŰ TITKA


Egy éve nagykövetként erősítem a Triumph csapatát. Ezidő alatt nemcsak rengeteg élménnyel, jó kedvvel, baráttal és számos gyönyörű szettel gazdagodtam, hanem megannyi tapasztalattal is.
Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy olykor mennyire nehéz kiválasztani, hogy számunkra melyik az ideális fazon, a jó méret, vagy akár melyik az a márka, amely olyan termékeket kínál, amely minden elvárásunknak eleget tesz. Hiszek abban, hogy egy jól választott fehérnemű nemcsak esztétikailag hat ránk, hanem lelkileg is. Gondolj csak arra, hogy milyen jó érzés, ha a ruhád alatt egy olyan darab lapul, ami egyfajta láthatatlan korrektúraként formál – mennyi önbizalmat adhat az, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben. Az elmúlt év tapasztalatain felbuzdulva készítettem egy kérdőívet, amellyel nagy örömömre várakozásomon felüli kitöltői létszámot sikerült elérnem, amelyet ezúton is nagyon köszönök. A célom az volt, hogy rávilágítsak a jól választott fehérnemű fontosságára, egyfajta görbe tükröt tartsak, rácáfoljak a sztrereotípiákra, és bemutassam azt, hogy minden női testnek megvan a maga szépsége, alkattól függetlenül.

0

Shop my favourites: