Pages

2015. április 4., szombat

FERDE TÜKÖRKÉP

Szombat délután az egri színház előtt. Gyalogosok, merengő autósok a piros lámpánál, unatkozó emberek a buszmegállóban, na meg jómagam Peti fényképezőgépe előtt. Erősen koncentrálok, hogy a mosolyom elvonja a figyelmet a talpamban zajló háborúról a magassarkúval szemben, küzdök a szél, a szájfény és a hajszálak elválaszthatatlan egyvelege ellen, ügyelek arra, hogy hányan figyelnek, mikor a derekamon ugrálókötélként játszó nadrágot rángatom, és rendszerint elmerengek azon, hogy mit gondolnak a járókelők, mikor a tekintetüktől zavarodottan vigyorgok, mintha csak most választottak volna meg a falunapi verseny közönségdíjasának. A sok gondolat egyetlen kérdésben összpontosul: vajon mit gondolnak rólam mások. Kiskorom óta küzdök azzal, hogy mások véleménye szabja meg azt, hogy mit csinálok jól vagy rosszul, és túlságosan hagyom, hogy hatalmába kerítsen, hogy mi vadidegen emberek véleménye rólam.

Amióta az otthonoknak olyannyira kelléke lett a számítógép, mint bármelyik háztartási eszköz, kinyílt a lehetősége annak, hogy megfelelő képzettség, jóérzés, hozzáértés vagy a tolerancia megléte nélkül formáljunk véleményt mindarról, ami egy-egy portálon szembejön velünk, függetlenül a témában való jártasságunktól. A tragédiák hétköznapi igazságügyi szakértőket szülnek, a politikáról szóló hírek politológusokat, az erőszakot körülölelő híradásokról önjelölt bírák ítélkeznek, a hírportálok kezdőlapjának kommentelői között felgyülemlenek a saját képzésű pénzügyi szakemberek – bírálnak, véleményt alkotnak, ítélkeznek, majd önelégülten dőlnek hátra a kényelmes fotelben, gondolván ma is tovább adták az ész és tudás gyümölcsét. Ezeknek az embereknek egy része arc nélkül áldoz a kommentelés oltárán, míg mások a facebook egy perces hírnevét használják ki, hogy nézetüket és véleményüket a plénum elé tárják. Mindez a melegágya annak, hogy vadidegen emberek ítélkezzenek felettünk és határozzák meg, mit is gondolunk magunkról.
Álszentszég lenne azt állítani, hogy ez a korunk szüleménye, vagy ráfogni, hogy a 21. század betegsége. Amióta az eszemet tudom, a 70 év fölötti nagyszüleimet ugyanúgy a hatalmába keríti a közösség véleménye, vagy a kis települések íratlan "etikai szabályai". Míg mi legyintünk arra, hogy mű vízcseppes rózsa sorakozik-e a sírok fölött, vagy fel van-e szántva a kert, vagy éppen a virágok hány napig és milyen rendben virágoznak a kerítés mögött, addig másoknak ez jelenti a mércét másokkal szemben, és cseng a fülükben a "Hogy mondják majd?!" motiváció.

Jellemző, hogy sokan nem a saját magukkal, családtagjaikkal vagy a főnökükkel szembeni dicséretért küzdenek, hanem a külviág elismeréséért, és döntően ez az, ami megformálja, hogy jól csinálod-e, amit csinálsz, vagy például jól nézel-e ki. Kétségtelen, hogy az utcára kilépve ugyanúgy elér ez a fajta bírálat, mint ahogy az internet keretei között, a különbség azonban az, hogy a világhálón – és ezen belül a facebookon – bárki a világ bármely pontjáról becsmérelhet, vagy az egekbe marasztalhat, ledöntve vagy feltornázva azt, amit magaddal szemben felépítettél. Zömében ezt jelölöm meg annak okaként, hogy a közösségi oldalak felhasználói egy, a külvilág számára imponáló oldalt festenek magukról, olyat, ami az efféle külső kritikák előli pajzsot, biztonságot jelenti.
Amikor a blog írását elkezdtem, átgondoltam, hogy mostantól nem csak az írásaimat, hanem a külsőmet, vagy a kreációimat is közszemlére teszem, ami az alapvetően érzékeny és mások véleményére adó lelkületemre nézve végzetes, ha akár egyetlen egy földig döngölő vélemény eltalál. Az ilyen irányú aggodalommal való felhagyást könnyebb megfogadni, mint megvalósítani, és a mai napig hajlamos vagyok arra, hogy a környezetem formálja meg a magamról alkotott véleményemet. Ugyanakkor képesnek érzem magamat arra, hogy a bőrömre egy plusz réteget építve elérjem, illetve megértsem azt, hogy nem lehet mindenkinek egyformán megfelelni, különösen ha a személyiséged nyitva áll egy weboldal neve alatt. Az ehhez vezető út még hosszú, azonban hiszek abban, hogy kellő egymásra való figyelemmel és tekintettel az emberek zöme képes lesz levetkőzni a mások bírálatára vonatkozó kényszerét és megtanulják tartalommal megtölteni, amit az 'élni és élni hagyni' jelent. Ha erre képes vagy, akkor tudsz igazán odafigyelni saját magadra, ekkor tudod észrevenni és korrigálni a saját hibáidat máséi helyett, és ekkor tudod teljességgel élni az életedet, ahelyett hogy mások életének bírálatával töltöd a napjaidat.



Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok Nektek, és bízom abban, hogy sikerül ezt a pár napot azok között az emberek között megélnetek, akik fontosak számotokra, és akikkel az együtt töltött idő még nagyobb értéket nyer.
Az ünnepi megjelenéshez pedig remélem sikerült kellő hangulatot teremtenem ezzel az összeállítással, ahol igyekeztem a strict darabok mellett a kényelemnek is teret adni. Végül a legújabb kedvencemmel, ezzel a szép Avocada nyaklánccal oldottam az ing adta feszességet.

Boldog Nyuszit, és várom hogy újra lássalak Titeket a blogon!

Con amore,
Zsófi

Blézer: MANGO | Ing: GANT
Nadrág, cipő (régi): ZARA | Táska (régi): STRADIVARIUS
Nyaklánc: AVOCADA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése