HÁZI NARANCSLEKVÁR
– a vidék ízével –

Meggyőződésem, hogy a lekvároknak számos arca van: ugyanúgy lehet kitűnő párosítás a legelegánsabb desszertekhez, mint amennyire megállja a helyét az éhség elleni életmentő meg-megszáradt kenyér tetején, ugyanúgy passzol számos étel kiegészítőjeként, mint amennyire finom önmagában egy kiskanál társaságában, és nem kevésbé illik egy-egy sós étel alkotóelemébe csempészve, mint amennyire egy cukorbomba édesség mellé.

Ami engem illet, gyerekkorom óta rajongok a lekvárokért; a mai napig él bennem dédimamám lekvárjának emléke, és nem kevésbé rajongok nagymamám istenien fűszerezett szilvalekvárjáért sem, vagy azért az 'élményért', hogy lábujjhegyre állva pásztázom a polcon sorakozó lekvárokat mamámnál, ahol egyre lehetetlenebb évszámmal szerepel az üveg tetején, hogy melyik évjáratú és milyen ízű lekvárról is van szó. A bornak jót tesz az idő, a lekvárnak már kevésbé, de vidéken az emberek szeretnek rácáfolni a tartósítás biológiai törvényeire. 

Ugyan öt éve Budapesten élek, előtte pedig tizenegy évig laktam Egerben (és a mai napig is, ami a hétvégéket illeti), de a gyerekkorom egy részét vidéken töltöttem, a nagyszüleim pedig egy-egy Heves megyei faluban élnek, így volt alkalmam magamba szippantani az ott uralkodó levegőt, és megtanultam értékelni azokat az értékeket, amiket csak egy ilyen helyen élő ember ismer. Ahogy az ember minél több időt tölt egy mindig zajos nagyvárosban, ahol minden programozottan működik, minden menetrendszerű, vagy ahol a saját szomszédodat sem ismered, önkéntelenül – egy bizonyos kort elérve – vágyakozol afelé a nyugalom felé, amit egy egynéhány ezres vagy száz fős település nyújthat. Ha nem is mindennap, de bizonyos időközönként, amint megtelik az a bizonyos pohár, egészen biztos. 

A gyerekkoromból számos emlék él az emlékezetemben, hogy hogyan is telik egy nap a külcsín, a megfelelés és a 3G városaitól jó messze. Az igazat megvallva a maga módján komikusak az ott uralkodó szokások – nem telik el egy hét a family frost és a kenyeres autó nélkül, ahol örökös a harc a nyugdíjas nénik szívének és pénztárcájának meghódításáért, vagy ahol a 'híradó' részmunkaidős megosztásban az oszlopokra szerelt hangszóró és a szomszéd néni, és persze ott vannak az elmaradhatatlan "Jössz? Megyek." magasröptű párbeszédekkel tarkított séták, vagy ahogy a "Vigyázz, a kutya harap" biztonságtechnikai eszköz hívja fel az óvatlanok figyelmét a kapu mögött farkát csóváló húsz centiméteres tacskóra. Ezen kívül ki ne találkozott volna a vidéki nagymamájánál azzal az érzéssel, amikor felfedezi a fagyasztóban lapuló utolsó jégkrémes dobozt, majd a reményt kettétörve megtalálja benne a féléve elrakott pörköltet, de ismerős lehet a falusi enteriőrben uralkodó stílus is – azaz a feszület, a rekamé, a ballagós képed, a horgolt terítő, és a viaszkos vászon találkozása.  Egy-egy mókás, ámde szeretettel teli szelete annak, ami a gyökere annak, ahonnan származol.

... És bár vitathatatlan, hogy rajongok a gasztronómiai élményt nyújtó éttermekért, és a különleges fogásokért, de közel sem esik semmi sem olyan jól, mint amit a nagyszüleim vagy Anyukám készít nekem – legyen az egy klasszikus vasárnapi ebéd, vagy egy régi időket és ízeket idéző lekváros kenyér.

Őszintén szólva már rég élt a fejemben a lekvárkészítés gondolata, azonban – a valóság ellenére – mindig azt gondoltam, hogy egy délutánt igénybe vevő, emberfeletti teljesítménnyel jár az elkészítése. A nézetem okát a mai napig nem tudom, mindenesetre a tapasztalatlanságomat tükrözi, hogy a receptemben szereplő mennyiség három kisebb üvegbe volt elég, így ha meg kívánjuk tölteni a spajzban lévő polcokat, mindenképp növeljünk a megadott adagokon.

Hozzávalók:

• 2 kg narancs
• 1 púpos teáskanál fahéj
• 2 teáskanál pektin (az én lelőhelyem egy Spar volt)
• 5 gr gyömbér
• (kb.) 110 gr cukor – ez ízléstől függően változtatható
• pár szem szegfűszeg

Elsőként a narancsokat megtisztítjuk, ügyelve arra, hogy a gyümölcshúst és a héját összekötő fehér részek is eltávolításra kerüljenek, ellenkező esetben ez megkeserítheti a végeredményt. A héjából pár cikket érdemes megtartani, és julienne-re vágva a főzés során az alapanyagokhoz adni, ez még karakteresebb ízt ad majd a lekvárnak.

A megfelelő állag érdekében a készre pucolt narancsokat pürésítsük még főzés előtt, így utóbb sem kell bajlódni vele, és a végeredmény is sokkal homogénebb lesz. 

A pürésített narancsot lábasba öntjük, majd hozzáadjuk a lereszelt gyömbért, a cikkekre vágott narancshéjat, fahéjat, cukrot és teatojásba csempészett pár szem szegfűszeget. Nagyjából 15-20 percig főztem, amíg sűrűsödni nem kezdett, majd hozzáadtam a pektint, amit további egy percig összefőztem a lekvárral, majd a főzőlapról levéve, néhány perc hűlés után a szárazra törölt üvegekbe öntöttem. Hogy a lekvár minél tovább elálljon, az üvegeket fóliával fedjük le, és fejjel lefelé hagyjuk kihűlni őket.
Most már csak egy kiskanál kell hozzá... :)

Con amore,

Zsófi