Pages

Search This Blog

2015. március 12., csütörtök

– a Daalarna 2015-ös kollekciójának bemutatóján jártam –

Legyünk akárhány évesek, nőként mindig vonzódunk a hercegnőkhöz, csak épp mindegyik korszakunkban ez másképp nyilvánul meg. Legtöbbünk óvodás korában már elég fogékony arra, hogy rajongást érezzen a Disney filmekben látott hercegnők iránt, és addig szemezünk a mesékben látottakkal, amíg két dolog rögzül bennünk: egyrészt mindegyik főszereplő egy mázlista, hogy egy igazi mintaférj kerül az oldalára, másfelől pedig szinte életre kelnek előttünk a – szószerinti – mesebeli ruhák. Majd általános iskolás korunkra új korszakba lépünk, és minden második lány hercegnőnek öltözve akar érvényesülni a sulifarsangon – ez az önmegvalósítás gyerekkori formája, ekkor még önbizalommal teli vágunk bele az életbe, mondván ez nem is olyan nehéz. Ezt követi a tinikor, amikor a gyerekkori álmok a hercegről némiképp szertefoszni látszódnak, míg végül a Hamupipőkéből Kamupipőke nem lesz, és keserédesen konstatáljuk, hogy az egyetlen működőképes kapcsolatunk is plátói. Átlépvén azonban azokba az évekbe, amikor a tortán lévő szám már nem egyessel kezdődik, megváltozik körülöttünk a világ, magával ragad a hétköznapok forgataga, és merőben más értéket képvisel a belső énünk. Ahhoz, hogy akklimatizálódhassunk a munkahelyünk, vagy éppen az iskola adta helyzetekhez, küzdelmekhez és kihívásokhoz, szükségünk van egy olyan hitre, ami belülről erősít meg bennünket, amely elhiteti velünk, hogy képesek vagyunk elérni a céljainkat, és visz előre a mindennapokban. Hiszem, hogy ez az erő a nők belső hercegnője, ami ambíciózus és kitartó személyiséggé formál minket. Majd mikor rálelünk arra a férfira, akivel  saját tündérmesénket kívánjuk megírni, és sor kerül arra, hogy az életünket összekössük, szeretünk újra a gyerekkori énünk bőrébe bújni, és az igazat megvallva nem ismerek olyan nőt, aki ne szeretne hercegnőként tündökölni a szerelme mellett közös életük első "hivatalos" napján.
A 21. században azonban már nem kell Hamupipőkének lennünk ahhoz, hogy mesebeli ruhát varázsoljanak ránk, elegendő, ha ellátogatunk Budapestre az Alkotmány utca 16. szám alá.
Benes Anita, a Daalarna megálmodója 12 éve kíséri végig a nőket életük egyik legszebb és legfontosabb napján, és évről-évre frissülő kollekciókkal gondoskodik arról, hogy mindenki esküvőjére egy csipet varázslatot teremtsen.

Az év elején megrendezésre kerülő bemutató már-már tradícióvá nőtte ki magát, ahol félóra keretén belül mutatják be az aktuális évre kínált haute couture kollekciót. Jellemzően a vizuális élmény a show végére olyan magas fokon áll, hogy az első szembejövő férfihoz hozzámennél, csak hogy egyszer viselhesd a márka ruháit; s bár az előttem ülő Úr rendkívül nagylelkű volt, hogy a helyzet orvoslására felajánlotta a két még el nem kelt fiát, de szerencsémre a Szerelmemmel az oldalamon érkeztem, így elegendő volt az ő kezét szorongatnom diszkrét jelzéséül annak, hogy a ruhát már kiválasztottam, innentől már csak rajta múlik, mikor vehetem fel.

A bemutatót – a korábbi évekhez hasonlóan – Tatár Csilla nyitotta meg, aki elárult néhány részletet a bemutató előtti pillanatokból. Elmondta, hogy van egy sajátos szeánszuk a Tervezőnővel minden show előtt, amikor arra kéri, hogy mondjon néhány szót a kollekcióról, mi inspirálta, mi az ami elsőre eszébe jut róla. Csilla kérdésére Anita a 19. századi párizsi hangulattal azonosította az idei kollekciót, amelynek világába a bemutató elején felcsendülő Nouvelle Vague dal is remekül beillett.
Az elsőként felvonultatott ruhák jellemzően merész, mélyen dekoltált alkalmi ruhák voltak, amik némiképp kilógtak az eddig megszokott vonalból, és teret adtak azoknak a nőknek, akik magabiztosságukat nem félnek egy aprócska anyag alá rejteni, majd az előzőeknek ellentmondva ebben a körben kaptak helyet azok a darabok is, amik a "kevesebb több" elvvel összhangban finoman emelik ki az azt viselők nőiességét.


A második körben visszaköszöntek a Daalarna védjegyévé váló színátmenetes estélyi ruhák, amik szinte életre keltek, mihelyt a modellek végigsétáltak a kifutón. Szeretem a ruháknak ezt a fajta könnyedségét, és azt a "rendezetlenséget" ahogy az egymáson pihenő anyagok táncot járnak, ahogy kettőt lépünk bennük.


Egyértelműen a harmadik kör volt, amit mindenki a leginkább várt, az ami az idei bemutató szívét jelentette. A kollekció nem véletlenül kapta a Pearl nevet, a ruhákon pihenő gyöngyök valóságos ékszerdobozzá tették a ruhakölteményeket, amik valóban visszarepítenek a korábbi párizsi milliőhöz.
Az anyagokat illetően – hűen az eddigi évekhez – jellemzően a csipke, a tüll, és a selyem dominált, a színek tekintetében pedig a klasszikus fehér mellett teret nyertek mályva- és krémszínű ruhák is.
A ruhák anyagukban hordozták a romantikát – a csipke számomra az az anyag, amely leginkább a kétarcúságot szimbolizálja: amennyire tud kacér és szexi lenni, olyannyira tud bájos és visszafogott is. Anita ruháin remekül elkülönült ez a kettősség és a kifutóján ugyanúgy helyet kaptak a zárt és konszolidált menyasszonyi ruhák, mint a mélyen kivágott és áttetsző darabok. Záró akkordként pedig ízelítőt kaptunk a finom virágmintákkal díszített esküvői ruhákból, amelyek – Carrie-t idézve – színtiszta költészetet teremtettek a kifutóra – méltón megkoronázva az idei év kollekciójának bemutatóját.
Végezetül szót kell, hogy ejtsek Vágó Réka cipőiről is, amik tökéletes összhangba kerültek a bemutatott ruhákkal, és jól összeszokott párost alkotva mozogtak együtt a rájuk bukó szoknyával.

Ahogy a Daalarna filozófiája is szól – a ruháik érzéki megjelenést kínálnak felejthetetlen alkalmakra, úgy a bemutató estéje is sokunk számára felejthetetlen és lenyűgöző alkalmat kínált arra, hogy gyönyörködhessünk a különleges anyagokban és kivitelezésben. Már most várom a jövő évi bemutatót!

Con amore,
Zsófi


Fotók: 
Fekete Csaba 
Szécsi István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Shop my favourites: