KNOCK-KNOCK

Nemrégiben beleakadtam egy képbe, amelyen egy felirat szerepelt. Az idézet arra utalt, hogy Te irányítasz. Ha boldogtalan vagy, változtass valamin; mondj fel a munkahelyeden, költözz el, hagyj fel a rossz párkapcsolatoddal, és fejezd be a kifogások keresését. Az utóbbi időben kiesett az irányítás a kezemből, és mindig arra sodródtam, amerre az élet hullámai vittek. Önként maradtam egy rossz periódusban, máshoz láncoltam az életem, homokba dugtam a fejem, és hagytam, hogy olyan emberek formáljanak véleményt rólam, akik nemcsak hogy nem ismernek, hanem a saját gondjuk súlyát is a szívemre akarják tenni. És én hagytam. Én, az irányításmániás. A felismerés helyett viszont az önsajnálat súlyát cipeltem a hátamon, és saját magamat húztam újra és újra vissza, holott az egyetlen, aki változtatni tudott volna a kialakult képleten, az épp én lettem volna. Sok időbe és tapasztalatba telt, amíg ráébredtem, hogy a körülmények irányítanak engem, ahelyett, hogy én vezetném őket. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva előszeretettel tápláljuk azt magunkban, hogy olykor a kiszámítható rossz is jobb, mint a bizonytalan változtatás, még akkor is, hogyha legbelül tudjuk, hogyha valami nem működik, tovább kell lépni. Túl sokat aggódunk azon, hogy mit hoz a holnap, hogy mit akar a másik, hogy működik-e majd, hogy miért nem az történik velünk, amit akarunk, hogy boldogok leszünk-e, vagy szeretnek-e majd minket. Mindeközben pedig elfeledkezünk a jelenről. A pillanatokról, amiket nem élünk meg. A jó dolgokról, amiket elpazarolunk. Elfelejtjük megbecsülni a mindennapok értékeit, amelyek mellett csukott szemmel megyünk el.

A nagy változtatásokról szóló fogadalmainkat általában újévre időzítjük, pedig nem kellene egy meghatározott naptári napig várni, hogy a javad szolgáld. Az utóbbi években minden január elsején papírra írtam azokat, amiket magamtól vagy az élettől vártam abban az évben – ezt a papírt rendszerint már februárban nem találtam sehol, és csak azok a fogadalmaim értek célt, amik elől nem volt menekvésem. Ennek az évnek a végén tudatosan igyekeztem változtatni, hogy a jövő évbe ne azzal a gondolattal lépjek, hogy mit kell jobbá tennem, hanem azzal, hogy az előző évvel együtt a fejemben felgyülemlett terheket is magam mögött hagyom, és tiszta szívvel huppanok át a következő "időszámításba". Ne tolj magad elé haladékot – változtass most, változtass ma.

Van persze, amin megéri addig is morfondírozni – jóideje gondban vagyok a szilveszteri ruhaválasztással. Az utóbbi években az egyetemnek hála pizsamában töltöttem az éjféli perceket a könyveim fölött, és aligha kívánt nagy kreativitást, hogy mennyire öltözök az alkalomhoz, ahol az esemény egyetlen fénypontja az éjfél utáni virsli volt. Idén viszont kimenőt adtam magamnak, és gondolatban már lázasan válogatom a ruhákat a szekrényemből. Nem szeretek egy komplett diszkógömbnek öltözni, így valószínűleg egy hangsúlyosabb részletet keverek majd néhány klasszikussal, ahogyan tettem ebben a bejegyzésben is. Ha még Ti is tanakodva álltok a ruhaválasztás kérdése előtt, lapozzátok végig a fotókat, és csempésszetek belőle egy-két ötletet a saját kreációtokba is!

Con amore,

Zsófi

Simon Péter Photography

szoknya: ASOS | ing: GANT | kabát, cipő: ZARA | táska: FURLA | óra: DANIEL WELLINGTON