VIGYÁZZ, KÉSZ, RAJT: (TRI)ACTION

– egy délelőtt és egy élet története Katus Attilával –

Néhány hete a Triumph jóvoltából egy rendhagyó szombat reggeli programon vehettünk részt, ahol egy edzés keretein belül a Triaction sportmelltartókat tesztelhettük. A MOM Wellnesbe érve tudatosult bennem, hogy ez csak számomra rendhagyó, a legtöbb lány már kirobbanó erőben és teljes harci díszben várta az edzést, miközben én a szokásos szombati villásreggelim emlékét sirattam, amit ezúttal egy kemény aerobik óra váltott fel. Igyekeztem elhessegetni az aggályaimat, és Rocky-t meghazudtoló módon a küzdőtérre érkezni, gondolván nem fog ki rajtam ez az egy óra, hazai terepen vagyok. Korábban hosszú évekig aerobikoztam, erre viszont már csak az érmeim, két bokaszalag szakadás és egy ismerős mosoly emlékeztetett – az egykori Pécsi Sasok tagjáé, a reggeli tornánkért ugyanis Katus Attila volt a felelős.

A bemelegítésnél az ember aktívabb, mint egy kenguru; olyan lelkesen csinálod a jobbra-balra lépést, mintha egy néptánc fellépésen vennél részt. A java ezt követően érkezett – aki rutinos az Attila-féle edzésekben, az tudja, hogy a guggolás állandó vendég nála; általában ez az a pont, ahol átkozod életed összes sajtburgerét, és a mosoly az arcodon kezd egyre inkább távolodni az őszinteségtől.
Volt azonban valami, amin még ez a kemény edzés sem fogott ki, az pedig az általam választott "Free motion" sportmelltartó, ami – többi társával együtt – az aznapi teszt főszereplője volt. A sportmelltartót úgy alakították ki, hogy az aktív mozgás közben is biztos tartást adjon, az anyag légáteresztő volta pedig komfortosabbá tegye a testedzés közben eltöltött időt. Különösen meglepett, hogy a tartás korántsem ment a kényelem rovására – a melltartó pántjai nem csúszkáltak, ugyanakkor mégsem keltett túl szoros hatást, szinte észrevehetetlenül vált a legjobb társunkká az aktív mozgás közben. Azonban számomra nemcsak a komfortérzet volt dobogós, hanem a formatervezés is. A melltartó kialakítása egyfelől lehetővé teszi, hogy bármilyen fazonú felső alatt észrevehetetlenül viseld; nem túl hivalkodó más öltözékkel párosítva sem, amit a dekoltáltabb elülső résznek, és a hátul kapoccsal összetűzhető pántoknak köszönhetünk. Számomra hatásosabb, mint bármilyen doppingszer – amióta megvan, alig várom, hogy újra felvehessem.

Az edzés végén az ismerős jóleső fáradtság töltött el. Nagyon élveztem az ott töltött időt, mind testileg, mind lelkileg olyan feltöltődést nyertem, amitől még a nap végén is energikusnak és mosolygósnak éreztem magam. A mozgás után azonban nemcsak ezzel gazdagodtunk, hanem néhány tanáccsal is, amivel Attila engedett el minket. Olyan motiválónak éreztem minden mondatát, annyi energiát adott, hogy alapjaiban változtatta meg a gondolataimat arról, hogy hogyan kell az embereknek a sporthoz állnia. A következő hetet a futópályán indítottam, ami nálam olyan jelenség, mint egy ateista látogatása a templomban. Bíztam abban, hogy ha számomra ekkora löketet adott ez a délelőtt, akkor a Sorstársaknak is inspirálólag hat majd az a néhány gondolat, amit Attila osztott meg velem. Így született meg ez az interjú.

Manapság már nincs olyan pontja a mindennapoknak, ahol ne találkoznánk valamilyen kampánnyal, reklámmal, felhívással, ami az egészséges életmódot vagy a sportot hirdeti. Mégis sokszor a kényelem rabjai maradunk, noha tudjuk, hogy változtatni szeretnénk. Mit gondolsz, hogyan érdemes belekezdeni ebbe a változtatásba, mi az első lépcsőfok?

Talán a legfontosabb az, hogy meg kell néznünk, hogy mire mennyi energiát fordítunk, mik a prioritások az életünkben, vagy hogy lényegében hová vezet az életünk. Ha valaki azt mondja, hogy soha nem sportol semmit, nem eszik egészségesen, vállalja, hogy elérheti egy betegség, vagy fájhat mindene, akkor én ezt is el tudom fogadni, ez is egy gondolkodásmód, de én nem így élek, és szeretném, ha az emberek sem így gondolkodnának. Ezért nagyon fontos az, hogy egyszer kívülről megnézzük önmagunkat, hogy milyenek vagyunk, kik vagyunk, elégedettek vagyunk-e magunkkal –ha nem, vagy ha úgy érezzük, hogy ez nem egy jó irányvonal, és nem ezt szeretnénk, akkor fontos egyfajta stratégiát, egy tervet készítenünk, hogy mire is vágyunk igazából. Ha ez megvan, akkor utána ki kell találnunk, hogy miként tudjuk ezeket a céljainkat elérni, mi kell ahhoz, hogy mi boldogok legyünk. Ezért nagyon sokat kell tenni, ami olykor számtalan küzdelemmel jár, de valljunk be, hogy amiért nem küzdünk, azt nem is szoktuk értékelni.  

Szerinted könnyen elsajátítható ez a mentalitás? Nálad hogyan alakult ki a sport szeretete?

Igazából minden gyermekben benne van a mozgás szeretete, igaz nem mindegy, hogy milyen üzeneteket kap már a kezdeti időszakban a szülő részéről. Alapvetően mi biológiailag arra vagyunk küldetve, hogy amikor megszületünk, fel akarjuk fedezni a világot; kíváncsiak vagyunk, magunkba akarunk szívni mindent és mozogni akarunk. Tehát van egy nagyon jó indíttatása mindenkinek, az a kérdés, hogy ez később milyen szinten romlik el. Én is nagyon sokáig csak mozogni szerettem, és bár számított az egészség, de nem ezért sportoltam, hogy egészséges legyek, hanem azért mert szerettem csinálni – ráadásul akkor az egészséges életmód még nem volt ekkora téma, mint most. Leginkább a gimnáziumban és az egyetemi éveimben alakult ki számomra, hogy az egészség is számít, hiszen eljön az az időszak mindenki életében, amikor rájön arra, hogy elkezdett öregedni, hogy már nem minden ugyanúgy működik, és valamit tennie kellene. Persze lehet, hogy valaki elsődlegesen az alakot akarja formálni, míg más például a stresszt akarja oldani, de idővel tudatosul bennünk, hogy el kell kezdeni valamit csinálni. Nagyon fontos, hogy én nem az életmódváltás szót szeretem, hanem az életmód változtatást. Váltani nem tudok A-ról B-re, de változtatni – apró lépésenként –, azt igen. A változtatásnál nagyon sokan azt gondolhatják, hogy valamilyen sanyarú dolog fog történni, és neki a jóból a rossz irányba kell változtatni, azért, hogy ő egészséges legyen. Hogy olyan minőségű élelmiszert kell enni, ami neki nem ízlik, nem beszélve arról, hogy mennyi idő és pénz elmegy rá. Ez viszont nem így van. Vannak olyan dolgok, amik nem kerülnek pénzbe, csak odafigyelés és tudatosság az áruk. Például, hogy félórával többet alszom, vagy elegendő folyadékot iszok – ez nem egy olyan nagy dolog, mégsem tesszük. Tehát nem feltétlenül abban kell gondolkozni, hogy egyből egy meredek hegyet mászunk meg; először kicsi dombok jönnek, azokon kell átjutni, és a végére lehet hagyni a nagyobb feladatokat. Addigra már leszünk olyan erősek, hogyha megmászunk néhány dombot – egyre nagyobbakat –, akkor a következő hegyet már van sanszunk megmászni, mert a nulláról különben biztosan feladnánk. Elsőként pici dolgokat kell lépésenként változtatni, türelmesnek kell lenni. A mai társadalom fel van pörgetve, sőt leginkább a "megcsináljuk helyetted" elv működik, hogy neked ne is kelljen csinálni semmit, és ehhez szoktatjuk hozzá magunkat.

Ennek dacára Téged nem bizonytalanítanak el az esetleges kudarcok?
De, mindig, de ez természetes. Ilyenkor az önbizalom megy le-föl, a kudarc pedig arra késztet, hogy gondold és tervezd újra. Ilyenkor ahány "házat" felépítesz, mindig egyre jobbat építesz. Ez erről szól. Azért fantasztikus az az életkor, amiben én már benne vagyok, mert rengetegszer újra terveztem, és úgy érzem, hogy mostanra már tudom menedzselni az életem, kezdem átlátni a világot.  Húsz-harminc évesen ezzel nem nagyon tudunk még mit kezdeni; szeretnénk átlátni mindent, de nem tudjuk, majd ezt követően jönnek a kompenzálások, mert ugye már felnőttnek nézünk ki, és már mindenki azt várja tőlünk, hogy úgy is viselkedjük, sőt lényegében mi is szeretnénk a felnőttekhez tartozni. A dolgokhoz viszont idő kell. Lehet gyorsítani, gyorsabban fejlődni, de kell a tapasztalat és különösen a türelem. Mi van akkor, ha két év alatt változunk meg, mi történik? Semmi. Csak el kellett indulni.

Te is úgy fogalmaztál, hogy sokszor ez a váltás azért nem könnyű, mert aggályok vannak bennünk, például félünk az ismeretlentől – hogy majd nem ízlik az egészséges alapanyagokból készült étel, hogy sanyargatnunk kell magunkat, vagy hogy összességében egy áldozatot kell hoznunk valamiért. Szerinted ez mire vezethető vissza?
Nincs önbizalmunk, hogy ki tudunk tartani valami mellett, és ebből adódóan nem hiszünk magunkban. Ezek olyanok, mint a félelmek, mint egyfajta mumus. Félsz valamitől, amivel még nem találkoztál. De ha a félelemmel szembe nézünk, akkor rájövünk, hogy nem olyan vészes ez, csak jól kell tervezni.

És a külsőtől való félelmek? A változáshoz türelem és idő kell, és az eredmények nem látszanak mindig egyből. Csorbítani tudja a lelkesedést, hogyha minden "szabályt" betartok, de a sokadik kemény nap után sem látok jelentős eredményt? Mert legyünk őszinték, sok embert a külsőség is motivál.
Csorbítani tudja, de ez magunk felé lehet egy rossz kommunikáció. Az ember sokféleképpen tud jól kinézni, maga az esztétikum is sokféle lehet – nem is biztos, hogy az a legideálisabb külső, amit mostanában ránk erőltetnek. Ehhez úgyszintén kell egy önbizalom; lehet egy lány alacsony vagy magas, izmosabb vagy kerekebb, lehet barna, szőke vagy vörös, mindegyiket szeretni fogja valaki. Illetve van ennek egy genetikai hozadéka is – noha ebben lehet a mozgásteret szélesíteni azáltal, hogy formáljuk magunkat, de óriási hiba az, ha például egy erős csontozatú egy vékony csontozatú lánnyal, vagy egy gyors anyagcseréjű egy lassú anyagcseréjű lánnyal méri össze magát. Vannak alkattípusok, lehet változtatni, módosítani, de nem kell teljes mértékben úgy kinézni, mint ahogy azt mások ideálként sugallják számunkra.

El lehet azt fogadni, mikor nagyon sok energiát belefektetsz, de egy idő után megáll, legalábbis stagnál a formálódás? Tudatosítható a vendégeidben, hogy nem kell mindig egyből a tökéletesre törekedni?
Én már az elején helyre teszem, hogy én hogyan gondolkozom, ami azért nagyon fontos, mert egy koncepcióhoz, egy gondolatvilághoz csatlakozik egy vendég. Hozzám olyan típusú emberek jönnek, akik hasonlóképpen látják a világot, vagy hasonlóképpen szeretnének élni. Ezeket sokkal jobb az elején tisztázni, mint valami hazugsággal megetetni őket, és a végén majd nem jön a várt eredmény. Nagyon fontos az igaz kommunikáció, és az sem elhanyagolható, hogy az az ember, aki sportol, mentálisan olyan erős lesz, hogy nem hiszem, hogy azért lesz csalódott a végén, mert neki nincsen látványos kockahasa. Ez persze hozzáállásban is változhat, valakit épp az ösztönöz, hogy azt mondja, hogy na, akkor még ezt tegyük hozzá.

Te hogyan tapasztalod, melyik a jellemzőbb – el kell döntenem először fejben, hogy változtatni akarok, és ez az elhatározás visz előre, vagy pedig ha erővel veszem rá magam az edzésre, de később motiválni kezd, hogy látom az eredményeket, és ez lesz az, ami formálja a gondolkodásomat?
Amikor hozzám jön valaki, mások a szempontok az életkor függvényében. Egy fiatal lány másképp gondolkodik, mint egy ötven éves, akinek már teljesen mások a gondjai. A fiatal lány a randiján szeretne jól kinézni, egy idős ember meg azt akarja, hogy hátra tudjon fordulni, be tudja kötni a cipőjét, és épp nem rázza meg, ha van egy kis hasa –  szóval mások az értékek, jellemzően életkor függvényében a külsőből megyünk a belső felé.

Mit gondolsz, alapvetően mi a probléma a fiatalok gondolkodásával, ha a fogyókúráról, étkezésről van szó? Mennyiben tudja befolyásolni a média az énképet?
A fiatalokkal az a "baj" – ami egy állapot –, hogy náluk a felépítő folyamatok túlsúlyban vannak. Vagyis egy fiatalnak akkor is megy az élete, ha ő nem jól csinálja. Akkor is magasabb, erősebb, ügyesebb, gyorsabb lesz, ha ő semmit nem tesz ezért. Azt fogja érezni, hogy nagyobb vagyok, erősebb vagyok, okosabb is, nincs betegsége, szép a haja, szép a bőre. A problémák akkor kezdődnek, amikor elkezdünk öregedni – akkor vált az ember egy picikét, amikor rájön, hogy nem lesz örökké fiatal.
Másfelől a fiataloknál azt veszem észre, hogy mindenki pozícionálni akarja magát valahova fölfelé, mindenki többnek akar látszódni, de legalábbis meg akarják magukat mutatni. Amikor még nem tudsz saját magaddal kitűnni, mert még alig éltél, akkor kell valami, amivel ki tudsz emelkedni. Éppen ezért az olyan dolgokat keresik, amik menők, amik sikkesek, amik hangzatosak, és az ilyen dolgok irányába mennek. Itt a felelősség a médián, a szakembereken, hogy milyen irányba visszük a gyerekeket. Lehet egy sportolót is menővé tenni, és lehet egy önpusztító embert is.

Megfordítom a dolgot, mi történik, ha például az számít menőnek, hogy látok egy női magazint, aminek a címlapján egy kisportolt nő van, és ezt próbálom meg elérni – mindenáron. Ez lehet egy jó ideál, vagy te látsz, tapasztalsz olyat, hogy pont ezt próbálják meg önsanyargatással elérni? Szerinted ez lehet jó példa? 
Attól függ; ha az egy elérhető példa, és elérhető kommunikáció csatlakozik hozzá, akkor igen, lehet jó példa. Nekem például Schwarzenegger egy óriási kedvencem volt, sőt a falam tele volt kigyúrt emberek fotóival. Volt egy testépítő – a mai napig el van téve róla egy pici kis papír –, akire mindig úgy néztem, hogy én így akarok majd kinézni, ha felnőtt leszek. Ezt a helyén kell kezelni, itt kell okosnak, intelligensnek lenni. Nehéz ezt megfogalmazni, mert nem egyformák a gyerekek, nem egyforma ingerek érik őket, és az sem mindegy, hogy ki az a sztár, akit példaként állítunk eléjük akár egy magazin címlapján. Engem nagy örömmel tölt el, hogy a sportolók egyre többet szerepelnek a médiában, vagy például, hogy a celebek kommunikációjának is egyre nagyobb része az egészséges életmód. Ez egy jó irány.

Téged mi az, amire megtanított a sport?
Mondhatnám azt is, hogy mindenre; a sikereim nagyrészét a szüleimnek és a sportnak köszönhetem. A sport olyan, mint egy családtag, olyan mint egy testvér. Rengeteg dolgot tanított, és a mai napig is tanít, illetve segít. Formálta a személyiségemet, megadta azt az egészséget, formát és külalakot – mert azért valljuk be, a külső mindig számítani fog, de ezzel nincs is baj, ehhez tudunk húzódni. Az egészség mellett megadja az energiát, az akaraterőt, rávezet, hogy rendszerezd a napodat. Megtanít küzdeni és veszíteni, majd abból felállni; mások lesznek a prioritások, jelen van az emberi kapcsolatainkban, sőt oldja a stresszt is. Kiterjed az élet minden területére.