Pages

Search This Blog

2016. március 4., péntek

EGY BEMUTATÓ TÖRTÉNETE

– elkapott pillanatok a Daalarna kulisszái mögött –

Az idei év Daalarna bemutatója különösen fontos volt a számomra. Nemcsak azért, mert idén először részese lehettem a bemutatót megelőző forgatagnak, hanem azért is, mert ezen a napon végre nagyközönség előtt bemutathattuk a Secret Stories online magazint, amin már nagyon régóta dolgoztunk. Hiszem, hogy ez egy hiánypótló dolog lesz az itthoni újságírásban. A tartalom egy része ugyan kötődik az esküvőkhöz, illetve a Daalarna mögött lévő kulisszatitkokhoz, azonban túl is mutat rajtuk. Nem kell menyasszonynak lenned, sőt kislánykorod óta sem kell tervezned a nagy napot ahhoz, hogy érdekes dolgokat olvashass a felületen, hiszen a célunk az volt, hogy minden divat, gasztronómia, kultúra, szépség iránt érdeklődőt megszólítsunk, és hogy elérhessük azt, hogy akár csak pár percre is, de félretegyétek a teendőket és belefeledkezzetek egy-egy cikkbe vagy történetbe.

A bemutató azonban nem csak ezért volt különleges. Minden Daalarna show-t egyfajta ünnepként éltem meg, ahol több száz lány gyűlik össze, mind kiöltözünk és izgatottan várjuk az aktuális kollekciót. A forgatókönyv bár minden évben más, mégis kissé ugyanaz. Ugyanaz, hiszen a Daalarna számomra az a márka, ami évről évre képes ámulatba ejteni és megbabonázni, hogy abban a szent pillanatban férjhez akarjak menni. Akármiben, amit láttam. Idén viszont lehetőségem nyílt arra, hogy egy másik szemszögből lássam a bemutatót. A szokásos esti időpont helyett délben érkeztem a Millenáris épületébe, hogy kicsit bepillathassak az utolsó munkafázisba, amelynek köszönhetően létrejön egy ilyen bemutató. Lényegében több részletfotót készítettem, mint egy bűnügyi helyszínelő, de mindent dokumentálni szerettem volna, annyi új impulzus ért.



Mire a terembe értem, a székek már katonás rendben sorakoztak a hamarosan induló bemutatóra, a kifutót már a kampányfotókról jól ismert dekoráció díszítette, gyűltek a Daalarna feliratú ajándéktasakok, és lassan felépültek a szponzorok standjai is. Kezdte átvenni a terepet a divatbemutató hangulata, amelyet fokozott a délben tartott főpróba is. A pár perccel korábban még a backstage falai között raboskodó ruhák életre kaptak amint a lányok belebújtak, és egy pillanat alatt tavasz köszöntött az egyébként monumentális és kissé rideg falak közé. Folyamatosan fürkésztem a lányok arcát, mozgását és felelevenítettem magamban a novemberben tartott Marie Claire divatnapokat, ahol én is kifutóra léptem. Már délelőtt remegett a lábam a délutáni bemutatótól, a start előtt pedig már szerintem azt sem tudtam melyik a jobb lábam és melyik a bal. Ezeken a lányokon viszont az izgalom aprócska jelét sem láttam, pedig szembetűnő volt, hogy nem könnyű ekkora uszályos ruhákban lesétálni ezt a távot, megfűszerezve azzal, hogy közel kilencszáz ember nézi minden lépted. 


A próba után félrevonult egy ebédszünetre a csapat. Az egyik oldalsó teremben egy svédasztal várt a lányokra és a stábra, megpakolva rengeteg eperrel és mindenféle finom falattal – épp olyan volt, mint egy lányos délután a barátnőknél. 
Jómagam nem reggeliztem, igyekeztem tartani az egynapos fogyókúrámat, hogy estére egészen biztosan egy párt alkothassunk a kiválasztott ruhámmal, de mivel legalább két mérettel voltam nagyobb, mint az ott lévő lányok, indokolatlannak tartottam, hogy pont én kezdjek mesélni a kalóriákról. Jól tettem, isteni volt az ebéd!


Az ebéd után egy rögtönzött szépségszalonná változott a terem. Megérkezett Hajas Laci mesterfodrász és Sipos Zita mestersminkes csapata is, akik már jól összeszokott stábként láttak hozzá a munkálatokhoz – nem csoda, már tradícióvá nőtte ki magát, hogy ők felelnek a modellek megjelenéséért. 
A színek a sminkesek asztalához csalogattak – épp olyan voltam, mint egy rossz gyerek a cukorkaboltban, mindent megfogdostam és kipróbáltam volna. A palettákon jellemzően a hangsúlyos, erős színek domináltak, elsőre talán nem is tudtam összekapcsolni ezt a színvilágot a Daalarna által képviselt klasszikus eleganciával. Ezért letáboroztam az egyik sminkes lány mellett és közel félórán át figyeltem a munkáját, és csodáltam mind az ő, mind pedig a modell türelmét. Nem kis kontraszt volt az ő munkájuk és az én ötperces reggeli mázolásom között. A bemutatóra szánt smink alapját egy hangsúlyos rózsaszín szemhéjvonal adta, amit ékszerként koronáztak meg a ráapplikált kristályok, majd a modellek kislányos énjét előcsalogató rózsaszín pirosító adott keretet az arcnak. A márka hű maradt a kampányszövegéhez, valóban tavasztündéreket varázsoltak a kifutóra. Mire végigpásztáztam, hogyan épül fel kristályról kristályra a szem sminkje, önkéntelenül is tört fel bennem a kíváncsiság, hogy milyen érzés, ha egy komplett disco gömb pompázik mindkét szemhéjadon. A kérdésemre vegyes válaszok születtek a furcsától egészen a szokatlanig, de a prímet kétségtelenül a jó jelzőt taglaló válasz vitte. Én, aki olykor egy füstös szem komfortjától is megszeppenek, csodálattal és elismeréssel hallgattam a modell szakmai fortélyait – sminkekről, de valójában ennél sokkal többről. Lemondásokról, utazásokról, sikerekről – bőven nagyobb távlatokat jártunk be abban a pár percben, mint az én modellkarrierem, ami megállt abban, hogy nagymamámnak én vagyok a legszebb. Egészséges irigység motoszkált bennem, de biztos vagyok abban, hogy az érzésben nemcsak én, hanem a bemutató nézői is osztoztak.


A frizurákért Hajas László csapata volt a felelős. Kevéssel a bemutató előtt készítettem Lacival egy interjút, ahol már a show-ra szánt hajakról is faggatóztam. Megvolt a várható felelet a gondolataimban, és már készültem volna a ráépülő kérdéssel, mire merőben más választ kaptam, mint amire számítottam. Meggyőződésem volt, hogy már hetekkel a bemutató előtt megszületik a forgatókönyv, ami alapján felépül a frizura, azonban ez nem így zajlott. Megtudtam, hogy a koncepció ugyan már a kampányképek elkészítésénél megfogalmazódott, de a helyszínen született meg a végleges döntés. Végső soron egy lazább feltűzésű kontyra esett a választás, ami a letisztultságával teret engedett annak, hogy a Rienne Creations most domináló Bride ékszerkollekciója, és nem kevésbé a ruhák különleges hátrésze érvényesüljön. A fényképezőgépem mögül a fokozatosan felépülő kontyot figyeltem. Nem tűnt rögtönzöttnek, Laci ujjai rutinosan bántak a kósza tincsekkel. Végül a kristályos fejdíszek, hajtűk és fésűk ékszerként simultak a lányok frizurájára, amin ablakokon beszűrődő fény játékossága és a pasztell színű virágos hajdíszek bájossága valóságos tavaszt csempészett a terembe.


Nemsokára érezhető volt az izgatottság a levegőben, közeledett az első bemutató előtti kapunyitás pillanata. Mielőtt a látogatók ellepték volna a teret és versenyt futottak volna a székekért, tettem egy sétát a vihar előtti csendben és az utolsó mozzanatokat figyeltem. Az épület oldalát borító hatalmas ablakon áradt be a napfény, szinte olyan érzést keltett, mintha a kedvező időjárás is az előzetes szervezés eredménye lett volna. Kértem egy kávét az ott lévő Nespresso Business Solutionstól és élveztem, ahogy egyre jobban melegít a napfény. Nemcsak a bőrömet, hanem a körülöttem lévő színek és dekorációk is egyre melegebb és barátságosabb színt kaptak, amint a már hamarosan lebukó fénnyel találkoztak.
Lassan minden a helyére került, még egy utolsó pillantást vetettem a Preston Tortamanufaktúra gyönyörű standjára, ami idén is minden képzeletemet felülmúlta. A kifinomult, elegáns és részletgazdag torták hatására még inkább erősödött bennem az ünnepi hangulat.



Közeledett a kapunyitás, ideje volt belebújni a ruhákba. Az öltözőben egy gyors névsorolvasást követően a ruhák és az azokról lógó névtáblák megtalálták a jelenlegi tulajdonosukat, és egy pillanat alatt a tavasz ezernyi színe lepte el az aprócska teret. Az uszályos, színátmenetes alkalmi ruhák alja a padlóra pihenve virágoskertekre emlékeztető módon festette meg a földet a lábunk alatt. Már csak pár perc, és kezdődik a show.


A bemutató közben máshogy ültem a nézők között, mint a korábbi években. Máshogy néztem a kifutót, amit nemrég még fólia borított, máshogyan láttam a ruhákat, amit egy kis idővel korábban még kézben fogtam, ismerősen mosolyogtam a lányokra, akikkel korábban még a másik teremben beszélgettünk, más volt minden és én mérhetetlenül büszke voltam. Nem tudom, hogy abban a félórában egyáltalán pislogtam-e, úgy kapkodtam a fejem a kivonuló, szebbnél szebb ruhák látták. A show – menyasszonyokra emlékeztető módon – csokordobással zárult. Nem voltam vízilabdás beállítottságú, így nem ugrottam ki a tömegből, és nem kaptam el az ígéretes csokrot, ami a jövőm szimbolikus megpecsételését jelentette volna, de mivel a Párom is a nézők között volt, elég volt pár diszkrét célzást ejtenem. Szerintem értette csokor nélkül is, hogy melyik ruha tetszett.

A lélegzetelállító bemutató vastapssal zárult, és Anita jelent meg a kifutón néhány pillanatra. Abban a percben egyesült számomra a márka mögött álló egy év munkája, amit közvetve én is figyelemmel kísérhettem az elmúlt pár hónapban. Mikor a show véget ért, kerestem a szavakat, amivel körül tudnám írni, hogy milyen is volt az elmúlt nap élménye. Bár rengeteg szavunk van a gyönyörű körülírására, én mégsem találtam a megfelelőt. Több volt, mint gyönyörű, több mint felejtetetlen és több, mint káprázatos. Köszönöm!

Con amore,
Zsófi

1 megjegyzés:

Shop my favourites: