TE EGYSZER S MINDENKORRA FELELŐS LETTÉL AZÉRT, AMIT MEGSZELÍDÍTETTÉL. ÉS AZÉRT IS, AMIT VISELSZ.

– interjú Szigetvári Alexandrával, aki két minden lében kanál róka büszke tulajdonosa –

Százmillió. A becslések szerint ennyi állat életét követeli évente a szőrmeipar, értelmetlenül. Egy pszichológus, R. D. Ryder fogalmazta meg számomra legtalálóbban a szőrmeállatok tenyésztésével és elfogásával kapcsolatos álláspontot, miszerint ,,embersovinizmusnak nevezem azt a széles körben elterjedt diszkriminációt, amely a rasszizmus egy fajtája, és az ember más fajokkal szemben alkalmazza. Ebben az esetben is a külső jegyekre alapozott előítéletekről van szó. Ha a másik egyed külsőleg különbözik tőlünk, erkölcsi normáink nem vonatkoznak rá. A rasszizmust ma a legtöbb értelmes és jóérzésű ember elítéli – logikus volna, ha akkor is elítélné, amikor más fajok ellen irányul.  Az embersoviniszta, a rasszista, sőt a szexista szemlélet vagy számításba sem veszi, vagy alábecsüli a diszkrimináció és a diszkriminált közötti hasonlóságot, és önző módon nincs tekintettel a jogfosztottak érdekeire és szenvedéseire.”

Noha az állatvédelem egyre nagyobb utat tör magának, még mindig széles azoknak a tábora – különösen a divatorientált fiatalok körében –, akik valódi szőrméből készült termékeket viselnek. Szerencsére azonban egyre erősödik az a vélemény is, amely hangot emel az előbbi csoport ellen. Közéjük tartozik Szandi is, aki a közösségi média felületeit kihasználva tevékenykedik az állatvédelem mellett, és oszt meg figyelemfelhívó kampányokat és posztokat. Mindemellet két fiatal róka tulajdonosa is, így nem marad hiány a hol szívmelengető, hol megnevettető képekben sem.

Hogyan indult a kapcsolatod a rókákkal?

Másfél éve a reggeli séta alkalmával a kutyák találtak egy magára hagyott kölyökrókát. A páromat teljesen felvillanyozta az esetleges rókatartás, hiszen neki már régóta megvolt a vonzódása az irányukba, nem úgy mint nekem. Miután ő elment munkába, rögtön hívott, hogy mindent olvassak utána, hogy mivel jár a tartásuk.

Ezek szerint mikor megtaláltátok, egyből felmerült bennetek, hogy megtartjátok? Gondoltatok esetleg arra, hogy elvigyétek egy szakemberhez vagy akár egy vadasparkba?

Gyanítottuk, hogy elhagyta az anyukája, ami beigazolódott, amikor este visszamentünk, hiszen továbbra is ott volt egyedül. Szerelem volt első látásra, így amellett döntöttünk, hogy mi neveljük fel. Amikor egy kéthetes kis bolyhos, szemét nyitogató rókát meglát az ember, annak nem lehet ellenállni.

Akkor Róki számomra nagyon nagy pluszt jelentett, óriási örömforrás volt, mert láttam, hogy amit csinálunk az jó, és valószínűleg az életét menthettük meg azzal, hogy örökbe fogadtuk.

Nem féltetek attól, hogy fel tudjátok-e nevelni? Volt, akitől tanácsot tudtatok kérni?

Persze voltak kétségeink, de visszagondolva ösztönösen jött minden. A mostani két rókánknál már inkább túlaggódtuk a dolgokat. Rókinál ugyan új volt az egész, de nem aggódtunk annyira.

A budakesziben lévő vadaspark egyik gondozója volt a segítségünkre, illetve akkorra nagyon sok rókatartóval és vadmentővel ismerkedtem meg. Mindenesetre minden alkalommal leszögezem, hogy egyáltalán nem tartom magam szakértőnek – noha a közelmúltban is ért ezzel kapcsolatos támadás. Én szülésznőként dolgozom, nem vagyok sem állatorvos, sem vadgazda. Ugyanakkor tapasztalati úton építkezem, azt gondolom, hogy három róka felnevelése után van már valamennyi jártasságom ezen a téren.

Hogyan került hozzátok a két új róka, Rusty és Myra?

A törődés ellenére Róki végül a vadon élő rókák életét választotta. Utólag belegondolva talán mindez sorsszerű volt. Sajnos egy szerencsétlen véletlen közvetkeztében Róki megette az egérmérget, amire szörnyen kétségbe estünk. Mi is, és ennek hatására Róki is. Rohantunk az állatorvoshoz, ahol idegen helyen, idegen emberek között találta magát, ráadásul kapott egy szurit is. Borzasztóan stresszes szituáció lehetett neki, és sajnos az ijedtség hatására amikor az autóba tettük volna, megindult egyenesen a Hajdú hegy tetejének. Ezt követően hónapokig jártunk ki hozzá, használtunk élve fogó csapdát, hálócsapdát, próbáltunk keresni altatófegyvert, de mindez sikertelen volt. Többször láttuk őt egyébként vadkamerán, hál’ istennek jól van. Mindez ellenére Róki borzasztó űrt hagyott maga után. Az elvesztése után még több szakemberrel ismerkedtünk meg, többek között így kerültünk kapcsolatba azzal a vadmentővel, akitől a pár hetes Rusty-t és Myrát hoztuk.

Noha a rókák egy családba tartoznak a kutyafélékkel, mégis vadon élő állatok. Ennek ellenére van bennük közös vonás?

Valóban a kutyafélék családjába tartoznak, de úgy gondolom, hogy nem kell feltétlenül ragaszkodni ehhez a párhuzamhoz. Engem egyáltalán nem zavar, hogy nem olyanok, mint a kutyám, akit le sem lehet magamról vakarni. Nem is tartom feltétlenül jónak, hogy ezt akarjuk elérni a rókákkal szemben is. Hogyha egy olyan jellemű állatra vágyunk, akkor vegyünk kutyát, ha viszont rókát szeretnénk, akkor fogadjuk el, hogy nekik ilyen a természetük. Távolságtartóak, lehet hogy megkapnak, és nem feltétlenül mi leszünk számukra az elsődlegesek.

Ugyan Rusty és Myra ragaszkodóbb, mint Róki, de alapvetően ezen a téren nem hasonlíthatóak a háziállatokhoz.

Hangoztattad több helyen is, hogy nem szeretnéd promotálni a tartásukat.

Ennek az az oka, hogy szerintem a felelős állattartás a kutyák, macskák szintjén sem működik, és el sem tudom képzelni, hogy mi lenne a rókával, ha közel hat hetes korában, elkezdi felfedezni a világot, és mindent megrág vagy ellop. Nem biztos, hogy a legtöbb gazdi ezt elfogadná.

Szemmel láthatóan imádnak Titeket a rókák, és jól érzik magukat mellettetek. Ennek ellenére ért Titeket negatív bírálat a rókatartással kapcsolatban? Akár arra vonatkozólag, hogy vadállatokat tartotok itthon, egy viszonylag zárt területen.

Két éve foglalkuzunk rókákkal, szerencsére minimális volt a támadási felület. Egyfelől a témával szembeni szakértelmemet bírálták, de ahogyan azt az előbbiekben említettem, nem vagyok szakértő. Tudok mesélni, tanácsot adni, de nem vagyok szakember.

A ,,bezártságot” még senki sem sérelmezte. Ezzel kapcsolatban nem ért még támadás minket, ugyan biztos akad olyan tábor, akinek ez szúrja a szemét. Sokan ennél sokkal kisebb teret adnak a rókájuknak. Nekem nagyon fontos, hogy kint lehessenek a kertben, sőt hogy bejöhessenek a házba, de mégis lehessen egy olyan helyük, ahova este bezárom őket, ahol tudnak aludni és biztonságban vannak. Ha itthon vagyok, akkor lent vannak a kertben, játszanak és szabadon közlekedhetnek a lakásban is. Egyébként viszonylag  könnyen elfáradnak, általában másfél órát rohangálnak, ásnak, de aztán maguktól feljönnek és alszanak.

A róka egyébként viszonylag lusta állatnak mondható. Horkai Zoltánnak volt egy interjúja, ő kiemelte, hogy az állatok mozgásigénye a terület  eltartóképességétől függ. Az állat azért megy, hogy táplálékot szerezzen. Ha van táplálék azon a területen, ahol él, akkor nem fog húsz kilométereket gyalogolni.

Másfelől egy állaton látom azt, hogyha neki rossz. Ezt utólag Rókival értettem meg. Teljesen más volt ő és más Rusty és Myra. Róki nem élvezte azt, hogy be van zárva, a mostani rókáinkon viszont látszik, hogy kiegyensúlyozott és boldog életet élnek.

A közösségi médiádon megszámlálhatatlan felhívás található, ami az állatvédelem fontosságát erősíti. Korábban is közelinek érezted magadhoz az efféle elhivatottságot vagy a rókatartás erősítette fel ezt benned?

Úgy érzem, hogy egy őrláng volt bennem ezzel kapcsolatban, mindig is fontos volt nekem az állatvédelem. Hálás vagyok a szüleimnek, mert egy jó értékrendet kaptam tőlük ezzel kapcsolatban. Viszont ezt a tüzet igazán a rókák erősítették fel bennem, hiszen borzasztóan sokat kapok tőlük. Emiatt az is a célom, hogy hétköznapi helyzetekben is bemutassam őket, hogy ők is ugyanolyan szeretnivaló állatok, és nem érdemlik meg azt a sorsot, hogy egy bunda készüljön belőlük.

Viszont nem értem, hogyha én így látom, akkor más miért nem látja mindezt.

Olvastam például egy cikket a perzsabundáról, ami a karakul bárányból készül. Az anyaállatoknak felvágják a hasukat, és a még meg nem született magzatokat kiveszik belőlük, mert ekkor a legpuhább a bundájuk. De összességében lényegtelen, hogy élve nyúzzák meg őket vagy sem, szőrmefarmról származik vagy csapdával fogták el őket, nincs rá olyan érv, ami mindezt indokolná. Mindig próbálom megérteni azokat az emberet, akiknek erre van igényük, hogy pusztán tudatlanok és nincsenek tisztában azzal, hogy mindennek milyen ára van, vagy valaki lehet annyira önző és önimádó, hogy nem érdekli, hogy mondjuk egy csincsillabunda 150 csincsillából, vagy egy rókabunda 18 rókából készül. A 21. században szerintem semmi nem indokolja azt, hogy bunda készüljön egy állatból.

Magyarországon viszonylag szűkebb körben ismert a szőrmefarm fogalma. Ezekről mit lehet tudni?

Magyarország nem tartozik a nagy szőrmetermelő országok közé, ugyanakkor Európában a harmadik helyen állunk csincsilla szőrme készítésében.

Az Európai Szőrmetenyésztők Szövetsége egyébként a legnagyobb farmokat Dániában, Finnországban és Hollandiában tartja nyilván, de Európán kívül is jelentős farmok működnek Kanadában, Észak-Amerikában, Oroszországban és Kínában. Leggyakrabban a nyestek és a rókák végzik ezeken a szőrmefarmokon. Nagyon találó az a mondás, miszerint egyetlen rosszabb dolog van annál, minthogy egy szőrmefarmon halj meg, az hogy az egész életedet szőrmefarmon éld le. Olvastam egy cikket arról, hogy a rókákat egy 90x70x60-as ketrecben tartják –rendszerint kettőt ezen a területen –, így épp annyi helyük van, hogy meg tudnak fordulni. Ettől nagyon sok állat megőrül, jellemző az öncsonkítás és a kannibalizmus. Nem ritka például az sem, hogy az itt megellett kölyköket az anyaállat elpusztítja.

Különösen Európában a számos állatvédelmi szabályozás mellett született olyan tárgyú rendelkezés, ami a szőrmefarmok működését korlátozza?

Létrehoztak egy WelFur elnevezésű állattartási projektet, ami úgymond védi a szőrmeállatokat, és biztosítja a jólétüket – mindezt a szőrmefarmokon.  Ez számomra a legnonszenszebb dolog. Egyébként semmilyen szabályozás nincs, egyedül a fókákból készült termékeket nem lehet behozni Európába.

Ugyan a divat egyre kisebb teret ad a szőrmékből készült ruhaneműknek, sajnos egyelőre nem sikerült felszámolni az ezzel foglalkozó ipart.

Hiszel abban, hogy a szőrmeállatból készült ruhadarabok viselői jobb belátásra bírhatóak az ezek ellen irányuló kampányokkal?

Valamilyen szinten biztos, hogy visszaszorítható a szőrmeviselés, de sajnos a sosem fog kimenni a divatból. Ez a bosszantó, mert semmi indok nincs rá, hiszen mára már nagyon széles a műszőrme kínálat is.

Ezentúl én azt gondolom, hogyha tíz emberből akár egynek is a szemlélete megváltoztatható azzal, hogy bemutatjuk azt, hogy ezek az állatok is tudnak bújni, ők is tudnak szeretni, nekik is vannak érzelmeik, akkor már megéri. Viszont biztos, hogy lesznek olyanok, akik egyáltalán nem lesznek erre nyitottak, inkább szemellenzővel élnek és nem érdekli őket, hogy valójában milyen eljárás előzi meg egy-egy ruhadarab elkészülését. Ez a rendszer kereslet-kínálat alapján működik. Kínálat és kereslet is mindig lesz erre.

Egy korábbi interjúdban volt egy nagyon érdekes gondolatod, miszerint ha a kutyáinkból nem csinálunk szőrmekabátot, akkor miért csinálnánk a rókából, a nyestből vagy bármilyen szőrmeállatból.

Mindig kiüti nálam a biztosítékot, ha azt látom, hogy az illető az egyik képen imádja a kutyáját, a cicáját, ő az élete, a másik képen pedig szőrmében pózol. Idegesít, hogy nem értem, hogy mi lehet ennek az oka – a butaság, az önzőség vagy a nemtörődömség az oka annak, hogy nem tudatosul bennük, hogy egy megkínzott állat egy részét viselik.

Noha jelenleg szülésznőként dolgozol, tervezed, hogy a jövőben hivatásszerűen foglalkozz rókákkal vagy az állatvédelemmel?

A rókatartás kettejüknél, Myránál és Rustynál leszűkül, ez is elég nagy feladat, és nem szeretnék többet vállalni, mint amit tényleg tudok teljesíteni. Ha szükség lesz a segítségünkre a vadmentőcsoporton belül, akkor mindenképp fogunk segíteni, akár szállítással, ideiglenes befogadással, tápszerrel. Viszont minden esetben repatriálható rókákról beszélek, akiket vissza lehet engedni a természetbe.

Van egy kiforrt célod, aminek az érdekében megszólítod az embereket és felhívod a figyelmüket az állatvédelemre?

Ahogyan azt az előbb is említettem, ha már tízből egy ember látásmódja megváltozik, akkor nem hiábavaló, amit csinálok. Illetve úgy érzem, hogy Magyarországon a róka egyfajta mumusként lett elkönyvelve. Egyre többször tapasztaltam, hogy összekötik őket a veszettséggel, azzal, hogy ravaszok, vagy hogy ellopják a baromfikat. Szerintem viszont – a veszettséget leszámítva, ami önmagában nem valódi indok arra, hogy utáljuk a rókákat – minden az embereken múlik. Így például nem a róka hibája, ha megritkítja a baromfikat, hanem a mi felelősségünk, hogy megfelelően elkerítsük őket. Tehát én azt tartom a célomnak, hogy egy kicsit más oldalát mutassam meg a rókáknak, azt hogy nem feltétlenül kell bekorlátozni őket – akár a viselkedésüket, akár a színüket illetően –, és hogy bebizonyítsam, hogy ugyanolyan szeretetreméltó élőlények, mint más háziállatok.

 (fotók: Kapaló Éva, Gáti Oszkár Dániel, Jessyca Avram)