AZ ÉN CSOKISZUFLÉM
-málnapürével és Oreo fagyival-

A csokiszuflé elfogyasztásánál csak egy jobb dolog van: amikor elkészíted életed első csokiszufléját... Majd a másodikat, harmadikat, negyediket és végül az ötödiket, míg végül olyan nem lesz, mint amilyennek lennie kell. Igen, egészen pontosan ötször csináltam meg kis szünetekkel egymást követően, míg végül nagy örömömre sikerült eltalálnom a pontos arányokat és a sütési időt. A menet nem volt egyszerű: legalább tíz tábla csokoládé megvásárlásával élénkítettem a gazdaságot (és a szervezetemet); hol csokipudingot, hol csokis muffint gyártottam souffle helyett, egészen addig, míg végül megváltásként tekinthettem a sütemény emelkedésének rituáléjára, majd a szufléból kifolyó csokilávára. Az órákon át tartó küzdelmemet sem a mosogatógép, sem a konyha, sem a családom nem bírta, félúton mind feladták. Innen is elnézést kérek Tőlük, kétségtelen, hogy a sorozatos kóstolgattatással csokoládémérgezésbe taszítottam őket és hosszú évekbe fog telni, míg kiheverik a túladagolást és újra képesek lesznek megkívánni ezt a desszertet.
Maga a sütemény elkészítése nem annyira bonyolult, mint amennyire azt a többség hiszi. Tulajdonképpen, ha az ember kezében van egy jó recept és egy jó robotgép – na és nem árt egy megbízható sütő sem–, akkor túl sok meglepetés nem érhet.

Mindazonáltal nem tudok nem elfogultan vélekedni, tekintettel arra, hogy a csokoládé szuflé az egyik kedvenc édességem. Talán túlzás megszemélyesíteni egy süteményt, de pont azt jelképezi számomra, amit én is vallok az emberekről, az értékekről, a küllemi dolgokról, vagy akár magáról az életről. Ha valamit vagy valakit kívülről szemlélünk, hajlamosak vagyunk csak a látottak alapján ítélkezni és ez alapján szelektálni, miközben elfelejtjük észrevenni a rejtett, ám de annál fontosabb értékeket. Bármennyire is valljuk, hogy elszakadunk a felszínesnek tartott a dolgoktól, a külsőségeknek élünk, mindig többet akarunk látszatni, stílus és pénz alapján szelektálunk emberek között, törekszünk, hogy olyanok legyünk, akik igazából nem is vagyunk... Csak mert a külső dolgok azok, amik először impulzust ébresztenek a másikban.
Így van ez a desszerteknél is; meggyőződésem, hogy az emberek nagyobb bizalommal választanak egy tetszetős műsüteményt, mint egy sötét színű, összerogyott csokoládékupacot. Ugyanakkor ha valamiben minél mélyebbre jutunk, annál inkább fedi fel a valódi énjét és mutatja meg, hogy mennyivel több, mint amit elsőre gondoltunk róla... És ez az, amit a csokiszufléban leginkább szeretek.

Hozzávalók (2 magasabb falú souffle formához):
-  75 gr vaj
- 125 gr legalább 75%-os étcsokoládé (én többfélét vegyítettem: volt köztük narancsos csoki, 75%-os és nagyjából 1/4 rész 99%-os csoki)
- 1 chilipaprika
- 2 tojás
- 63 gr porcukor
- 20 gr liszt
- 10 gr hollandi kakaópor
- 100-150 gr málna
- porcukor
- mandulabél

Elsőként a formákat a legapróbb részletekig kivajazom – így nem tapad az edényhez, ha a ,,kifordításra" kerül a sor –, valamint a sütőt 180 fokra előmelegítem.

A robotgépbe helyezem a 2 tojássárgáját a porcukorral, és egészen addig keverem a legmagasabb fokozaton, míg a krém elveszti a sárgás színét és fehérbe nem megy át. Ez legalább 10-15 percet vesz igénybe, azaz pont megfelelő időt nyerünk arra, hogy előkészítsük a csokoládét. Utóbbiból érdemes minél jobb minőséget választani, elvégre is ez adja a süti szívét-lelkét. (A hozzávalók leírásánál említettem, hogy több típusú csokit használtam fel, melyek más-más ízt vittek a süteménybe: a narancsos kellemes ízvilágot kölcsönzött a desszertnek, a 75%-os az alapját jelentette a süteménynek, a 99%-os pedig ércesebbé, karakteresebbé tette a krémet. Ha megfogadtok egy tanácsot, a 75%-os mellett legalább a narancsosat próbáljátok ki, sokkal finomabb lesz vele a végeredmény.)

A csokit törjük kisebb darabokra és vízfürdő fölött – lassan kevergetve – olvasszuk fel a vajjal. 

Ha már szép krémes állagú, adjuk hozzá a kimagozott chilit és hagyjuk benne néhány perig, míg egy kevés kioldódik a csípősségéből. Ezzel nem az volt a célom, hogy elvigyem a szuflét egy pikáns ízvilágba, csupán azt vettem észre, hogy sokkal dominánsabbá tette a csokoládé karakterét.

Míg hűl a csokis krém, a tojásfehérjét kemény habbá verem, majd félreteszem, hogy a megfelelő időben bevetésre kész legyen. Ha mindezzel elkészültem, a chilit eltávolítom a csokiból, és – a robotgépet kisebb fokozatra állítva – apránként hozzáadom a tojásos-porcukros krémhez. A gép ennyi szerephez jutott, innen érdemes egy keverőlapáttal dolgozni, hogy minél lágyabbra tudjuk a tésztát összekeverni, anélkül, hogy bármelyik hozzávalóban "kárt tennénk". 
Ha a csoki jól elkeveredett a tojással és a porcukorral, az említett keverőlapáttal hozzákeverjük a tojásfehérjét, majd ha a massza már homogén, jöhet apránként beleszitálva a kakaóporral egybevegyített liszt is. Ezt is néhány perc alatt alaposan összeforgatjuk a lapáttal, majd egy-egy souffle formába öntjük.

Itt jön a legnagyobb mutatvány. Az én csokiszuflém 11 percet töltött a sütőben, míg végül készre nem sült. Nem 10-et, nem 12-t. Ugyanakkor minden sütő más, így ezt a számot csak iránymutatóként tartom fenn. Érdemes 8-9 perc után kémlelni a sütőt, és kitapasztalni (akár csak elsőként egy sütőbe helyezett "kísérleti alanyon"), hogy hány percet vesz igénybe a sütés – szem előtt tartva: a lényeg, hogy a kívül kérges forma, belül forró és krémes csokit rejtsen. 

Hogy a csoki töménységét és édességét ellensúlyozzam, ,,köretként" egy egyszerű forró málnapürét készítettem. A málnát egy lábasban felforrósítottam, majd villával összetörtem, végül ízlés szerint porcukorral finomítottam a savanyúságán.
Az összképet pirított mandulával és egy kevét Oreo fagyival tettem teljessé.
Próbáljátok ki! :)

Zsófi