Pages

Search This Blog

2014. június 27., péntek

THE PERFECT BEDSIDE TABLE

Számtalan, ám de véges rossz tulajdonságaim között az egyik legrosszabb a renddel való kapcsolatom. Szeretem, ez tény. Hogy nem tartom meg az is tény. Eképp nálam minden többfunkciós: a lakásom minden pontja ruhatartóként is működik, a vasaló dekorációs elem is egyben, az az ágyam melletti szőnyeg pedig egy konkrét papírírószer kiskereskedés. Amíg egyedül jöttem haza az üres lakásba, addig a rendetlen mivoltom kimerítette a 'zseni átlát a káoszon' tézist, az utóbbi egy évben azonban változtatnom kellett a néha már raktárként funcionáló lakás összképén. Hozzáteszem, egy apró belvárosi lakásban az ember örül annak, ha valamit le tud tenni a szabad egy négyzetméterére, így amíg az ember lánya nem próbálta ki, hogy milyen érzés naponta bőröndökön és cipőkön átugrálni, hogy beférjen az ajtón, addig ne törjön pálcát más feje fölött – ez a védelmemre írható. Az 'all you can eat' a hálószobában már nem.
A fentiek okául szolgáltak annak, hogy mihamarabb megoldást találjak a problémákra és kiegészítsem a zseni elméletemet, aki nemcsak átlát a káoszon, hanem meg is oldja – ennek apropóján gyűjtöttem össze pár ötletet, ami a mindennapjaink néhány "hozzávalóját" rendszerezi.
Régóta tanakodom egy egyedi éjjeli szekrényen, erre a célra én dédimamám régi székét szemeltem ki. Ezentúl azonban rengeteg ötlet szerepel a palettán; imádok milyen olyan - a szokványostól eltérő - kiegészítőt, bútort, dekorációs elemet, ami a saját stílusomat képviseli és ami hangulatosabbá, különlegesebbé teszi az otthonomat. 
A jövőben több hasonló témájú ötletet, DIY praktikát tervezek az oldalra, remélem szívesen olvassátok majd az e témájú írásaimat is! Végezetül pedig bízom abban, hogy a következő inspirációs képekből Ti is ihletet merítetek majd!












forrás: Pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Shop my favourites: