Amikor kozmetikai terméket vásárolunk, akkor legtöbbször egyforma tényezőket tartunk szem előtt. Legyen jó minőségű, megfeleljen a bőrtípusunknak, ügyelünk az ár-érték arányra, szelektálunk a csomagolás alapján. A szempontoknak azonban nem kell ezeken a pontokon megállnia, számos más olyan körülmény akad, aminek szintén prioritása kellene, hogy legyen. Ugyan ma már egyre több ember gondolkodásában kerül előtérbe a környezet- és az állatvédelem, a gyakorlatban ez azonban mégis kevésbé érvényesül. Épp ezért mindig öröm, ha egy márka felveszi a harcot, és az elveit tudatosan alakítja annak megfelelően, hogy ne csak a vásárlónak tegyen jót, hanem a vásárlót körülölelő világnak is.
Jómagam csendes tüntető vagyok; nem feküdtem még daru elé, nem demonstráltam még az erdőírtás ellen, nem skandáltam még soha madárneveket plakátokkal a kezemben, és nem mentettem még meg egy jegesmedvét sem. Ugyanakkor fontosnak tartom azt a tudatosságot és azokat a preventív lépéseket, amik segítenek megelőzni azt, hogy a Földet magunk ellen fordítsuk, és meggyőződésem, hogy közvetve mi is tehetünk azért, hogy egy újfajta gondolkodással változtatni tudjunk a kialakult képen. Legyen ez akár a szelektív hulladékgyűjtés, akár új növények ültetése, állatok befogadása, szervezetek támogatása, bizonyos vegyszerek kerülése, vagy épp olyan kozmetikai cég pártolása, akik valós lépésekkel küzdenek az környezetvédelemért és az állatkísérletek visszaszorításáért.
A Lush Cosmetics ebben az iparban az élen jár – a történetük, a filozófiájuk és az egész 'hitvallásuk' a környezettudatosság köré épült. Noha maga a cég világméretű, én mégis úgy éreztem magam az üzletben, mintha egy helyi kis manufaktúra üzletében nézelődnék. Minden terméknek van egy története, számos innováció fűződik a nevükhöz, nyitottak a fair trade irányába, és végre nem csak formális szállóige a bio szó. Ami pedig külön elismerést igényel, az az állatkísérletek elutasítása – Kínában például az ottani előírások miatt (szükséges a forgalomba hozott termékek állatokon való tesztelése) nem is nyitottak üzletet.
Az irány tehát adott, már csak nekünk, vásárlóknak kell elindulnunk az úton, és más szemszögből látni a szépségipart.
Az alábbiakban összegyűjtöttem néhány karácsonyi ajándékötletet, amivel nemcsak a szeretteinket, de a környezetet is megajándékozhatjuk.

"BUCHE DE NOEL" arctisztító
Korábban az arctisztítási procedúrám odáig tartott, hogy félálomban, lefekvés előtt elzarándokoltam a fürdőszobáig, és kiválasztottam a polcról azt a lemosót, amivel a legkisebb energiabefektetéssel eleget tudok tenni az esti rutinnak. Semmi pepecselés, semmi maszkozgatás, vagy olyan tortúra, ami egy középfokú kozmetikai tudást vár el az embertől este 11-kor. Télen azonban minden csodaszerre fogékony vagyok, ami képes életet lehelni a hideg széllel frontálisan ütköző arcomba. A BUCHE DE NOEL épp ilyen arctisztító, ráadásul nemcsak tisztítja és frissíti a bőrt, de radírozza is. Az egyik kedvenc tulajdonságom a Lush termékekben, hogy nem használnak szintetikus anyagokat a radírozók elkészítésénél, hanem előszeretettel nyúlnak természetes anyagokhoz, és a mesterséges anyagokat például tengeri sóval vagy tört mandulával helyettesítik. Ebbe a krémbe az utóbbi került, vegyítve egy kis szacuma mandarinnal, tőzegáfonyával és egy kis brandy is jutott a csemegébe, hogy még inkább megkoronázza az ünnepi hangulatot.
A felvitelhez vegyél a kezedbe egy kevés keveréket a dobozból, adj hozzá egy kis vizet, így a textúrája sokkal krémesebbé válik majd. Masszírozd az arcodba, majd vízzel öblítsd le.
"LATTE" lip tint
Ha engem kérdeztek, kávéból nem lehet eleget fogyasztani. A reggeli adagért pedig miért ne nyúlhatnál a neszeszeredbe is?! A Lush latte lip tint a mandulaolaj, a jojobaolaj és a japán viasz keverékével gondoskodik arról, hogy mindig puha és hidratált ajkunk legyen, különlegessége pedig, hogy nem csak a színében köszön vissza ez a lattéra emlékeztető visszafogott bronzos árnyalat, hanem az ízében is tükrözi a kávét. Elkészítésekor ugyanis kávéízt adtak a balzsamhoz, amelyet porcukorból, fair trade kávéból, vaníliaporból és vaníliakivonatból kevertek ki.
"FAIRLY TRADED HONEY" sampon
A hajam a lakásom elsőszámú közellensége. Talán még nem említettem, de jópár éve élek a hajfestés adta lehetőséggel, és álcázom barna színnel a szőkeségemet. A hajam viszont azzal honorálja mindezt, hogy hajlamosabb a szárazságra, a hajvégek töredezésére, és egy-egy szál mindenhol őrállásban van a lakásban – a barátom nagy örömére.
A hajfesték túladagolást követően rehabra utaltam a hajamat, és kipróbáltam a Fairly Traded Honey sampont. A végeredmény sokkal fényesebb és rugalmasabb lett, ráadásul az illata megtévesztésig hasonlít egy nagy adag mézre. A méhviaszon kívül egyébként a geránium, rózsa, bergamott és a neroli gondoskodik arról, hogy még különlegesebb terméket zárjanak a palackba.
"VIBRÁLÓ" krémrúzs
A december a csillogásról szól – a dekoráció, a ruhák, a kiegészítők, a sminkek mind felveszik az ünnepi hangulatot, és megtörik az egyébként sötétbe burkolózó napokat.
A Lush krémrúzsok rászolgálnak a nevükre – alapjukat jojobaolaj, kandelilla- és rózsaviasz adja, majd ezekhez kerültek hozzá a pigmentek. A rúzst applikátorral tudjátok felvinni, így azon túl, hogy pontosabban tudjátok az ajkakon elosztani, lehet kísérletezni a felvitt mennyiséggel is. Ha kevesebbet kentek fel, akkor egy naturálisabb árnyalatot kaptok, ha pedig többet, akkor igazán karakteres és domináns lesz a végeredmény. Kísérletezzetek bátran, és avassátok fel szilveszter este!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése