Pages

Search This Blog

2014. szeptember 1., hétfő

SNOW WHITE

Kissé fordítva működök, el kellett telnie a nyárnak, hogy megtaláljam a tökéletes bio cipőt. A papuccsal sajnos nem sikerült konszenzusra jutnom, bármennyire is próbáltam magamra erőltetni a vidéki kórházak sztárját, nem sikerült. A szezon elején az első lelkes utam a Birkenstockba vezetett, azonban hamar be kellett látnom, hogy bár az ismert bloggerek lábán kétségtelenül jól mutat ez a stílus, rajtam viszont úgy fest, mintha most léptem volna be a helyi földművelők szakszervezetébe. 
Az igazat megvallva tudtam, hogy ez is csak egy újabb divathóbort, aminek hála én is be akarok állni a sorba és csatlakozni az egy évvel ezelőtt még gusztustalannak és ízléstelennek tituált lábbelit viselők sorába, de mindez ellenére továbbra is megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem az efféle bőrdarabok után.
Miután az ötödik darabot próbáltam és állapítottam meg, hogy nemcsak hogy nem áll jól, de még képesek is egy vagyont elkérni a leggagyibb gyógypapucs utánzatokért, elgondolkodtam valóban létszükséglet-e, hogy ott álljon a gardróbomban, majd a jövőben – mikor már elmúlt a kifizetett tízezresek iránti fájdalom – leselejtezzem itthoni kert-túró papucsnak.
Nem hazudtoltam meg magam, legalább félórán át fárasztottam az eladót és nézegettem a lábamon a papucsot, miközben fejben összeállítottam a saját pro-contra listámat.

  • Kényelmes. 
  • Kényelmes.
  • Kényelmes.
  • Kényelmes.
  • Kényelmes.
  • Valószínűleg amilyen hamar jött, olyan hamar le is cseng, így jövő ilyenkorra visszakerül oda, ahol eddig kiteljesedhetett.
  • Senki sem örül annak az érzésnek az utcán, mikor nem tudja, hogy az idétlen öltözete miatt bámulják-e meg, vagy azért, mert valami a talpára ragadt.
  • Bekorlátozza, hogy mit visel(het)sz.
  • Úgy fest, mintha elfelejtetted volna átvenni a cipőd és az otthoni papucsodban indultál volna útnak.
  • Mikor meglátod, hogy a papucsod hasonmása ott ragyog a kismamacipők és a zetoros szandálok mellett a piacon.
  • Az érzés, mikor falunapon beépülsz a Korda Gyurinak ujjongó nénik körébe.
  • Miután mindenhol sold out lett meglátod, hogy nagymamád ilyen papucsban szedi a zöldséget a kertben.
  • Mikor ultimátumot kapsz: vagy a szerelmedet választod vagy a papucsod.
  • Azon kapod magad a balatoni lángososnál, hogy a fecske úszónadrág mellett ez a leggyakoribb tényező
  • Olyan széles lábat varázsol, mintha békatalpban mennél az utcára.
Végül a kontrák álltak nyerésre így bármennyire is sajnáltam, hogy lemaradok erről a divatőrületről más alternatíva után kutattam, amelyet végül a Cupléban találtam meg. Kétségtelenül egy giccshalmaz ez a szandál, tekintve az arany-leopárd párosítást, viszont leírhatatlanul kényelmes, amelyet a speciális kiképzésű gyógytalpának köszönhetünk – és elvégre ezért nyert magának ekkora "hatalmat" a kevésbé elegáns gyógypapucs is, amelynél mára már nem a kényelem, hanem a divat jelenti a prioritást. Mindez ellenére hóbortok ide vagy oda, évek óta most először sikerült becsempészni a divatos cipők zárt körébe a kényelmet, mint potenciális tényezőt, ezért mindenképp plusz pont jár.
Az outfit további részéért viszont számomra egy mínusz pont dukál; mentségemre szóljon azonban, hogy amikor az outfitet fotóztuk még mindenki a strandon lógatta a lábát. Bízva azonban a következő napok adta jobb időben és a vénasszonyok nyarának áldásos mellékhatásaiban, gondoltam nem haszontalan, ha egy csupa fehér szettel búcsúztatom a nyarat – hátha még tudok hasznosítható ötletet csempészni a mindennapjaitokba.

Legyen szép hetetek,
Zsófi


SHORT: Mango
ÁTTETSZŐ TUNIKA: Zara
CIPŐ: Cuplé
TÁSKA: Michael Kors
ÉKSZER: I AM

Simon Péter Photography

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Shop my favourites: