PAUSE. STOP. START.
Végre vége – na nem a blognak, bár az elmúlt hetek csöndje könnyen engedett erre következtetni. Magam mögött tudok egy újabb évet, majd azt követően egy kis pihenést, de az utóbbira feltétlen szükségem volt, hogy visszailleszkedjek a társadalomba – és az internetes világba – több hónap megvonás után. Az igazat megvallva hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem volt éltető az elmúlt vizsgaidőszak. Egy mérföldkő volt előttem, éreztem, hogy szükségem van a visszaigazolásokra, hogy helyem van ebben a fajta világban. Ugyan intő jel kéne, hogy legyen, ha a versenyképességet és a foglalkoztatás bővítését – mint az Európai Unió célkitűzéseit – a bangladesi ruhagyártás és az európai márkák, valamint azok eladásának párhuzama alapján realizálod a szóbeliden, de hiszem, hogy mind a jogi világ, mind a divatvilág megfoghatatlan valója az énem részét képezi, még akkor is, ha olykor az egyik háttérbe szorul a másik mellett.
A fentiek okán kénytelen vagyok most elsütni a tavasszal készült képeket, amik két hónapig raboskodtak a gépem mélyén és várták, hogy megtöltsék a monitort a tételsorok és a végeláthatatlan jegyzetek helyébe lépve. Ekkor tettem szert erre a bordó Zara cipőre is, ami akkor még viszonylag új volt az üzletek polcain, mostanra viszont áldozatul esett a tömeggyártással járó hátrányoknak, és ott ékeskedik minden második szembejövőn. Az egyéniség vagy a kreativitás hiánya lenne mindez?! Nem hiszem. Sokan szeretnek skatulyázással válaszolni az ilyen jelenségekre, holott – legfőképp egy divatra vagy a legújabb trendhullámokra nem feltétlenül szomjazó közegnek – nem az jelenti a prioritást vagy az egyéniség mércéjét, hogy alkalmazkodjon az eladási rátához. A támadások alapját sokkal inkább az egyhangúság és az unalomig ismétlődés képezi, aminek melegágyát leginkább az instagram-hírességek fáradhatatlan klónozása és a saját kiforrt stílus hiánya jelenti.
A kopírozás intenzitása zömében a márkák és a társadalmi státusz szerint különíthető el – ezek azok az "alkotórészek", amelyek a legtöbb like-ot vonzzák, és amelyek feltornázzák a stílus valós vagy vélt mércéjét, na és persze nagy keresletet teremtenek a világmárkák egy-egy felkapott darabja iránt. A klasszikusnak mondható legnagyobb divatházakon túl leginkább a Kenzo, Balenciaga, Céline, Stella Mccartney, nem kevésbé az YSL valamennyi képen teret nyer – de ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy Louis Vuitton "neverfull" vagy "speedy" ne úszhatna be véletlenül a képbe. Ha az anyagi feltétel adott, ezeket a lányokat a legkönnyebb utánozni ahhoz, hogy luxussal övezett stílust teremtsünk, ami –sajnos – egy egyik legnagyobb "following-mágnessé" nőtte ki magát.
Az itthoni színtéren maradva, a kiegészítőkkel szemben megengedett luxushoz a ruházat nem feltétlenül párosul, és előtérbe kerülnek a társadalom nagyobb rétege által elérhetővé váló ruhadarabok. A bevált stílushoz való tartozni akarás kívánalma, a sztereotípiák, a jelentős követőtáborral rendelkező felhasználók koppintása, a megszokott irányzatok mind egyforma lányokat szülnek – és ez az a jelenség, amit visszacsatolnék a bejegyzésem első feléhez. Ez az, ami a skatulyázásokhoz vezető utat szüli, és nem önmagában az, hogy valamelyik ruhád vagy cipőd ott ragyog másik száz lányon. Az egyetlen dolog, amit ezzel kapcsolatban kamatoztatnod kell, hogy magadhoz igazítsd a tömegcikkeket, és töltsd meg a saját egyéniségeddel. Innentől kezdve pedig aligha beszélhetünk két egyforma darabról... :)
Con amore,
Zsófi
nadrág, ing, top, cipő: ZARA
táska: Mango
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése