– Egy bejegyzéstől a kirakatig –
Február elején egy kedves meglepetés várt a postafiókomban, miszerint a korábbi pályázatom alapján lehetőségem nyílik arra, hogy ebben az évben Blogger Nagykövetként én is a Triumph csapatát erősítsem. A válaszadás során égtek a billentyűk az ujjaim alatt, leírhatatlanul szerencsésnek éreztem magam és borzasztóan hálás voltam a lehetőségért. A Triumph 1886 óta törekszik arra, hogy fehérneműbe zárt magabiztosságot és nőiességet kölcsönözzön a vásárlóknak – ami nemcsak a hosszú éveken át tartó sikeres vállalkozás miatt tisztelendő, hanem azért is, mert ezidő alatt az ipar egyik legjobb és legelismertebb brandjévé nőtte ki magát. Épp ezért óriási megtiszteltetésként ért, hogy egy ilyen márka alatt láthatom viszont a nevem. A Triumph számomra az utóbbi években hatalmas változáson esett át, amelynek keretében igyekeztek egyre szélesebb vásárlói kört megszólítani. Az elmúlt 18 hónapban világszerte 1 millió nő számára találta meg a tökéletes méretet, valamint 69 millió melltartót értékesített.
A 130. évforduló okán a márka egy 11000 nő bevonásával történő kutatást végzett, amely rámutatott egy új innováció szükségességére. Így született meg a Magic Boost kollekció, ami ötvözi a gyönyörű anyagokat, az új technikákat és azt a bizonyos Triumph-féle varázslatot.
A Nagykövet Program keretén belül a februári eredményhirdetés óta havonta kerültek megrendezésre a közös programjaink, így részt vettünk egy sminktanácsadáson, egy – a bemutatásunkkal egybekötött – sajtótájékoztatón és egy fotózáson, ami a legújabb kollekció köré épült. Tudni kell rólam, hogy a mögöttem lévő outfit fotók több tucatnyi száma ellenére nem ápolok komolyabb barátságot a fényképezőgép szembenső oldalával. Az aerobik versenyekről rámtapadt vigyor törzstagja a rólam készült képeknek, és életemben nem ejtettem még ki annyiszor a "Jó lesz így?!" mondatot, mint ahányszor az elmúlt évek fotózásain tettem. Feszengek, lemerevedem és igyekszem természetesnek eladni magam, miközben a lehető legtermészetellenesebben állok egy kupacnyi ember előtt. Magassarkúban a fűcsomóban, fehér nadrágban ülök a lépcsőn vagy egy szál blúzban libegek februárban. Ezzel a feszengő adottsággal a génjeimben érkeztem a Triumph Magic Boost fotózásának a helyszínére is, aminek a budapesti Aquawold Resort lakosztálya adott otthont. Korábban sosem vettem részt hasonló jellegű fotózáson, sőt fürdőruhás kép is utoljára akkor látott napvilágot rólam, amikor véletlenül kitakartam a tengert a fényképen. A családomat persze jó előre felkészítettem, hogy nem készül rólam az internet bugyraimból évek múltán előcitálható kép, nem tervezek pályát váltani, sőt a Barátom iróniával töltött, a család előtt tett megjegyzése is alaptalan, miszerint mamám mostantól dupla műszakot vállal a templomi misén. A nagy napon, a lakosztályba lépve egy más világ fogadott. Kiléptem az átlagos hétköznapjaimból és egy újdonsült közeg tárult elém. Korábban sosem voltam részese egy profi fotózás körüli sürgés-forgásnak, mindennek alanya pedig főképp nem voltam még.
A képkészítés előtt a Triumph csapata mindent megtett azért, hogy a bennünk lévő drukkot csillapítsa – egy hatalmas asztalnyi finomsággal fogadtak bennünket, tele apró falatokkal, süteményekkel és roppanós macaronokkal, na és a Hungária finom pezsgőivel, ami nálam aznap az izgalom receptre felírt ellenszere volt. Itt találkoztunk személyesen elsőként a Magic Boost kollekcióval, korábban ugyanis csak képek alapján volt lehetőségünk kiválasztani, hogy melyik fazont szeretnénk viselni a fotózás során. A választásom körül ólálkodó kételyek abban a pillanatban elszálltak, amint felpróbáltam a nekem szánt darabot. Tökéletesen passzolt, pedig esetemben mindig legalább egy szűk húsz percet kell billegni a próbafülkében, mire megállaptítom, hogy melyik fazon áll jól. A melltartó és a hozzá választott alakformáló bodydress egyfajta önbizalomdönping volt, kétlem, hogy valaha voltam már ilyen magabiztos egy aprócska ruhadarabban. A fotózás előtt egy kész stáb vett kezelésbe minket – kaptunk egy gyönyörű sminket az ARTDECO jóvoltából, majd gondoskodtak a hajunkról is, hogy valóban úgy érezzük magunkat a fényképezőgép előtt, mintha épp egy magazin fotózására léptünk volna be. Egy örökreszóló élmény maradt számomra az a nap.
A fotózást követően két hetünk volt, hogy teszteljük az általunk választott szettet. A Magic Boost kollekció a Triumph legújabb innovációja, ami végre egy új és valóban kézzel fogható fogalmat kölcsönöz a melltartóknak – ez pedig a kényelem. A fehérneműket egy úgynevezett Magic Wire technológiával látták el, amely mellőzi a merevítők adta szorító érzést, ugyanakkor megfelelő tartást biztosít – hála az anyagba rejtett hajlékony körmerevítőnek.
A Magic Boost kollekcióban három fazonú melltartó kapott szerepet: a Lift Up, a Shape Up és a Push Up. A közös nevezőjük, hogy mindhárom forma szinte személyre szabottan működik – tökéletesen idomulnak a különböző alkatokhoz, életkorokhoz vagy a testünk változásaihoz. Így a Lift Up melltartó balconette formájában a fokozatosan növekvő szivacsbetét természetes összhatást kölcsönözve formázza kerekebbre a dekoltázst; a Shape Up fazont elsősorban teltebb adottságokkal rendelkező hölgyeknek fejlesztették ki, amely segít a fiatalos forma előcsalogatásában, azáltal, hogy a beépített hálós stabilizátor gyönyörűen formázza a dekoltázst; a Push Up melltartó pedig tökéletes fazon a nőiesség hangsúlyozására, hiszen nemcsak alul, hanem oldalt is extra szivacsbetétek húzódnak benne, ami számomra eddig ismeretlen tartást és formát biztosított. A fotózáson – majd azt követően is – az utóbbi modellt viseltem, aminél aligha választhattam volna számomra ideálisabbat. Kisebb kosárméret esetén is csodákra képes, és sokkal esztétikusabb, de mégis természetesebb összhatást ad, mint a többi push-up melltartó. A fazon mellett a szett színe is egyből rabul ejtett. Rajongom a tavaszi hangulatot árasztó színvilágért, ez a szép orgonalila pedig első látásra a kora májusi miliőt csempészte a ruhatáramba.
...És hogy hiszek-e a varázslatokban? Mostanra minden bizonnyal jobban, mint eddig. Az utóbbi két hét minden napját egy varázslatként éltem meg, mikor elsétáltam a Triumph üzletek előtt. Egy ismerős lány mosolygott vissza a kirakatokból, aki végre kezdte elkapni az álma fonalait. Hihetetlen érzés volt magam 'kívülről' látni, határtalanul boldog voltam és hálás is ezért a lehetőségért. Ott, a kirakat előtt állva éreztem és tapasztaltam, hogy a legmerészebb álmaink sem távoliak, ha kellően hiszünk bennük. Én pedig makacsul hittem.
Azt hiszem, hogy a varázslat sokszor valóságosabb fogalom, mint azt elsőre gondolnánk. :)
Con amore,
Zsófi
A 130. évforduló okán a márka egy 11000 nő bevonásával történő kutatást végzett, amely rámutatott egy új innováció szükségességére. Így született meg a Magic Boost kollekció, ami ötvözi a gyönyörű anyagokat, az új technikákat és azt a bizonyos Triumph-féle varázslatot.
A képkészítés előtt a Triumph csapata mindent megtett azért, hogy a bennünk lévő drukkot csillapítsa – egy hatalmas asztalnyi finomsággal fogadtak bennünket, tele apró falatokkal, süteményekkel és roppanós macaronokkal, na és a Hungária finom pezsgőivel, ami nálam aznap az izgalom receptre felírt ellenszere volt. Itt találkoztunk személyesen elsőként a Magic Boost kollekcióval, korábban ugyanis csak képek alapján volt lehetőségünk kiválasztani, hogy melyik fazont szeretnénk viselni a fotózás során. A választásom körül ólálkodó kételyek abban a pillanatban elszálltak, amint felpróbáltam a nekem szánt darabot. Tökéletesen passzolt, pedig esetemben mindig legalább egy szűk húsz percet kell billegni a próbafülkében, mire megállaptítom, hogy melyik fazon áll jól. A melltartó és a hozzá választott alakformáló bodydress egyfajta önbizalomdönping volt, kétlem, hogy valaha voltam már ilyen magabiztos egy aprócska ruhadarabban. A fotózás előtt egy kész stáb vett kezelésbe minket – kaptunk egy gyönyörű sminket az ARTDECO jóvoltából, majd gondoskodtak a hajunkról is, hogy valóban úgy érezzük magunkat a fényképezőgép előtt, mintha épp egy magazin fotózására léptünk volna be. Egy örökreszóló élmény maradt számomra az a nap.
(a fotózás pillanatai)
A fotózást követően két hetünk volt, hogy teszteljük az általunk választott szettet. A Magic Boost kollekció a Triumph legújabb innovációja, ami végre egy új és valóban kézzel fogható fogalmat kölcsönöz a melltartóknak – ez pedig a kényelem. A fehérneműket egy úgynevezett Magic Wire technológiával látták el, amely mellőzi a merevítők adta szorító érzést, ugyanakkor megfelelő tartást biztosít – hála az anyagba rejtett hajlékony körmerevítőnek.
A Magic Boost kollekcióban három fazonú melltartó kapott szerepet: a Lift Up, a Shape Up és a Push Up. A közös nevezőjük, hogy mindhárom forma szinte személyre szabottan működik – tökéletesen idomulnak a különböző alkatokhoz, életkorokhoz vagy a testünk változásaihoz. Így a Lift Up melltartó balconette formájában a fokozatosan növekvő szivacsbetét természetes összhatást kölcsönözve formázza kerekebbre a dekoltázst; a Shape Up fazont elsősorban teltebb adottságokkal rendelkező hölgyeknek fejlesztették ki, amely segít a fiatalos forma előcsalogatásában, azáltal, hogy a beépített hálós stabilizátor gyönyörűen formázza a dekoltázst; a Push Up melltartó pedig tökéletes fazon a nőiesség hangsúlyozására, hiszen nemcsak alul, hanem oldalt is extra szivacsbetétek húzódnak benne, ami számomra eddig ismeretlen tartást és formát biztosított. A fotózáson – majd azt követően is – az utóbbi modellt viseltem, aminél aligha választhattam volna számomra ideálisabbat. Kisebb kosárméret esetén is csodákra képes, és sokkal esztétikusabb, de mégis természetesebb összhatást ad, mint a többi push-up melltartó. A fazon mellett a szett színe is egyből rabul ejtett. Rajongom a tavaszi hangulatot árasztó színvilágért, ez a szép orgonalila pedig első látásra a kora májusi miliőt csempészte a ruhatáramba.
...És hogy hiszek-e a varázslatokban? Mostanra minden bizonnyal jobban, mint eddig. Az utóbbi két hét minden napját egy varázslatként éltem meg, mikor elsétáltam a Triumph üzletek előtt. Egy ismerős lány mosolygott vissza a kirakatokból, aki végre kezdte elkapni az álma fonalait. Hihetetlen érzés volt magam 'kívülről' látni, határtalanul boldog voltam és hálás is ezért a lehetőségért. Ott, a kirakat előtt állva éreztem és tapasztaltam, hogy a legmerészebb álmaink sem távoliak, ha kellően hiszünk bennük. Én pedig makacsul hittem.
Azt hiszem, hogy a varázslat sokszor valóságosabb fogalom, mint azt elsőre gondolnánk. :)
Con amore,
Zsófi
FOTÓK:
Horváth Zalán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése