Pages

Search This Blog

2015. augusztus 30., vasárnap

LAST DAYS OF SUMMER

Épp egy nyárvégi nyaraláskor írom ezeket a sorokat, ahol az esti csípős idő ellenére még javában tombol a nyár, és a sós levegő olyan részegítő, hogy szíved szerint sosem hagynád el a partmenti településeket. Ennek ellenére sosem voltam egy hableány típus, boldogan megvagyok anélkül, hogy napokon keresztül grillcsirkére pirítsam magamat a napon; sokkal inkább vonz a tenger hangja és az a nyugalom, amit ez áraszt magából. Ennél fogva az "egy szál bikinit hoztam el az útra" nálam nem opció, kénytelen vagyok súlyzóként cipelni magammal a bőröndöt, ha útra kelek. 
A puttonyom főként alapdarabokat tartalmaz, olyanokat, amelyek remekül kombinálhatóak egymással, jellemzően egyszínűek vagy egy tónusban mozognak, így nem kell nomádként magammal húznom az egész gardróbot, hogy minden szett tökéletesen komponált legyen. Igaz, korábban – túlságosan is – nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy mit húzok magammal a bőröndömben, így helyet kaptak az egy-egy öltözékhez illő cipők és táskák, na meg sok olyan darab, amit azért tettem be, mert a biztonság kedvéért igyekeztem a Föld összes éghajlatának megfelelő ruhát magammal húzni.
Mára már megtanultam, hogy mi az, amire tényleg szükségem lesz egy külföldi úton, és hogy nem kell mindig számítani az apokalipszisre, mikor a meleg ruhákat hajtogatom a nyári vakációra. Épp ezért mindig kiválasztok 3-4 olyan ruhadarabot, amik alappillérként működnek, majd ezekhez képest válogatom a többi darabot és a kiegészítőket. Az utóbbiakat illetően nagy kedvenc a Daniel Wellington, ami remekül társul azokhoz a basic darabokhoz, amiket az ember lánya magával visz egy utazásra. Klasszikus, letisztult és szinte mindennel párosítható. Ha Ti is rajongtok érte, vagy még csak szemezgettek ezekkel az órákkal, akkor van számotokra egy jó hírem! Szeptember 30-ig lehetőségetek van felhasználni a kedvezményre jogosító kódomat – sensodellamoda – a www.danielwellington.com-on, így 15%-ot spórolhattok a végösszegből. 

A bejegyzésben szereplő képekről egyelőre nem árulhatok el sokat, remélem lesz majd lehetőségem, hogy meséljek a fotók apropójáról. Addig is használjátok ki a nyár utolsó napjait és élvezzétek ki ezt a pár forró napot!


Con amore,
Zsófi











Ruha: MANGO | Blézer: HM | Kalap: ZARA | Öv: HM
Táska: MICHAEL KORS | Cipő: ZARA 
Nyaklánc: ALDO
Óra: DANIEL WELLINGTON 

Do you love Daniel Wellington watches? Use my discount code – sensodellamoda – and you will get 15% off on www.danielwellington.com


0

2015. augusztus 13., csütörtök

HOT IN THE CITY

Júliusban végre sikerült egyeztetni az óráinkat Brigivel, a Fashion feeds me bloggerével, és összehoztunk egy régóta tervezett randit, amit képekkel is igyekeztünk megörökíteni. A délutánt a Bazilikában kezdtük, ugyanis már jóideje szerettünk volna letáborozni a város felett és onnan gyönyörködni az elénk táruló látképben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy felérve egyből megnő a vallási elhivatottak száma, hiszen addigra örömmel konstatálod, hogy hála Istennek, nincs több lépcső. Ámen. A kánikula egyébként már ekkor megszállta a várost, így az első magaslati fuvallatnál valóban volt miért hálálkodni, sőt legalább helyben voltunk, hogy a felfelé tett összes oda nem illő kijelentést rögvest meggyónjuk – még akkor is, ha a megbánási lista első helyén az állt, hogy hosszú ujjú inget választottál a 40 fokban. A napot végül egy vacsorával zártuk, isteni volt. 

Nagyon örültem, hogy végre volt alkalmunk összefutni, hiányzott már a napjaimból ez a csupamosoly lány. Brigivel egyébként évek óta ismerjük egymást, a The Sense-nél dolgoztunk gyakornokként, mikor összesodort minket az élet, majd szinte egyszerre láttunk neki a saját oldalunk felépítéséhez. Azóta tartjuk a kapcsolatot, és nagyon örülök, hogy a blogja fejlődését az első billentyű leütésétől kezdve egészen mostanáig követhettem és gyönyörködhettem abban, hogy az hogyan lesz hónapról hónapra egyre szebb és tartalmasabb. 
A magunk részéről elmondhatom, hogy imádtuk a közös bejegyzés végeredményét, és bízunk abban, hogy a Ti tetszéseteket is elnyeri majd, ugyanis biztos, hogy nem ez volt az utolsó közös kollaborációnk.

Con amore,
Zsófi


BRIGI: 
szoknya: second hand | top: Oysho | cipő: Zara | óra: Daniel Wellington

ZSÓFI:
ing, táska: H&M | szoknya: Zara | cipő: Mango | óra: Michael Kors

0

2015. augusztus 6., csütörtök

NYÁRI LELTÁR

Hihetetlenül gyorsan repül a nyár; szinte még el sem kezdődött, de a naptárra pillantva gyorsan kijózanodok, hogy már augusztust írunk. Noha még eszem ágában sincs előre temetni a forró napokat, kissé kezdek visszatekintésként nézni az idei nyárra, és nosztalgiázva nézem a telefonomban sorakozó képeket. Szerencsés vagyok, idén két, a szívemhez legközelebb álló helyre is eljutottam, így nem lesz nehéz kivárni a jövő nyarat – energiából, életkedvből és szépségekből megint egy évre megtankoltam, eképp teljes elégedettséggel dőlök hátra és nézek elébe az őszi napoknak. 
Az utazásokat mindig is egyfajta doppingszerként éltem meg, legyen az egy hét vagy kettő, vagy akár pár nap, mindig ezt a fajta kikapcsolódást tartottam a fejem teljes tisztítókúrájának, nem pedig az otthoni pihenést vagy az éjszakai csapongásokat. Ugyanitt kiemelendő, hogy akár valódi doppingra is igényt tarthatnék egy-egy családi kiruccanás alkalmával, kiindulva abból, hogy Apukám parancsnokot megszégyenítő módon ébreszti a "tábort", felkelünk a nappal együtt, majd kimerítjük a turizmus fogalmát. Az eleinte terhelőnek gondolt szokását az évek során én is magamra ragasztottam, így ma már a Szerelmemen élem ki a Vaslady énemet, és másodállásban működő, önjelölt idegenvezetőként töltjük a nyári vakációt. Hogy mindez a láblógatásról, medencékről és all inclusive-ról szól-e?! Nem, egy nap után eret is vágnék a "Do not disturb" táblával. Szükségem van az idegen kultúrákból ért inpulzusra, a történelem megismerésére, a helyiek életérzésére és az adott helyen uralkodó légkörre, amelyeket egy szálloda komplexum falai között nem kapok meg. Szerencsére mindebből kijutott idén, sőt a látóterem sem olyan szűkös, mint korábban.
A idei nyár másik élménye az unokatestvérem és a barátnőm esküvője volt. Ugyanabban az időpontban, más helyen – ezzel megvalósítottam a nem lehetsz egyszerre két helyen tézis megdöntését. Pozitívumok: egyszer kell elkészülnöd és ráadásul dupla menüt kapsz; negatívumok: mindenhol pont lekésel valamit. Mindezek ellenére a nagy nap(ok) nagyon szívmelengetően és érzelgősen teltek, plusz pontként pedig a csokrot is elkaptam, úgyhogy kedves Tamás, tudod. 
A fotók épp az esküvők előtt készültek, a koszorúslányi teendők előtt még jutott egy kevés idő arra, hogy le tudjunk kattintani pár pillanatot. Természetesen nem shortban kísértem a nap főszereplőit az oltár elé, viszont az ünnepi hangulat az egész napomat átjárta, így már reggeltől kezdve szükségét éreztem, hogy mindez ez az öltözékemen is megjelenjen – ezért esett a választás erre a gyönyörű nyakláncra. Jó döntés volt... ;)

Con amore,
Zsófi










Felső, Nadrág, Ing: ZARA | Táska: MANGO
Nyaklánc: AVOCADA | Cipő: Cin Cin Amica


0

Shop my favourites: