Pages

Search This Blog

2015. december 23., szerda

AZ IGAZI AJÁNDÉK



Minden évben gyerek módjára várom, hogy megérkezzen a karácsonyfánk, részegítő az a friss fenyőillat, ami kitölti ilyenkor a nappalinkat. A karácsonyunk évek óta egy sémán alapszik, megszokott gondossággal válogatunk ajándékot, gondoskodunk a meglepetésekről, napra pontosan díszítjük fel házat és a fenyőt, és nem újítunk a menün. 
A karácsony az egyik kedvenc ünnepem. Sosem panaszkodtam arra, hogy ajándékot kell venni, hogy idegörlő a sorbanállás, szeretek segíteni a karácsonyi főzésben, és elmondhatatlanul élvezem, hogy egy nap képes összehozni a családot és meg tudja lágyítani az ellentéteket. A karácsonyról alkotott képemet ennek ellenére folytonos ostorozás éri, szinte minden második vélemény osztozik abban, hogy az ünnep eredeti jellegét megöli a konyhában töltött idő, az őrült tömeg és a határozatlanság, hogy milyen ajándékot válasszunk. Teherként kezdjük felfogni az ünnepeket, és egy olyan végeláthatatlan küzdelemnek, ami csak a pénzköltésről szól. Van benne igazság? Minden bizonnyal van. A karácsony előtti napokban valóban apokalipszis jellegű hangulat uralkodik minden áruházban, boltban, a piacon és a saját lakásunkban is. Jelentéktelen dolgokon veszünk össze, bosszankodunk a parkolóhely miatt, és ott van a  – szó szerinti – örökzöld téma, a karácsonyfa és a talp kérdése. Mindig akadnak, akik az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást vagy akiknek egyszerűen csak ilyenkor jut idő egyesülni a karácsonyi szellemmel. A problémák viszont nem itt kezdődnek. Van kinek ajándékot venned. Van kinek ételt rakni az asztalra. Van kivel ünnepelni. Örömet tudsz okozni másnak. Egy évben egy ilyen alkalom van, mégis azt érezzük, áldozatot hozunk. Pedig amíg ezektől nem tudunk továbbállni, addig nem is várhatjuk el, hogy a dolgok változzanak.


A mi karácsonyunk idén különbözik az eddigiektől. Már nem csak arra a sémára kell alapozni, amiről a fentiekben írtam. Vannak alkalmak, amik kiszakítanak a megszokottakból, és megtanítanak másképp látni a körülötted lévő eseményeket, és ráébresztenek a valóban fontos momentumokra. Arra, amiről szólnia kellene ennek a napnak.
Amikor azt kívánnád, bárcsak a pénzköltés lenne az egyetlen feladatod. De pénzzel nem vásárolhatsz meg minden dolgot. Nem mehetsz be a sarki boltba és vehetsz meg olyat, amit az életben nem lehet megvásárolni. Nem vehetsz egészséget, nem vehetsz időt és nem vehetsz örömöt. Amikor az ajándékot nem a szeretteidtől várod, hanem az élettől. Ekkor tisztult le igazán minden sallang, ami körbeveszi ezt a pár napot, ekkor látsz minden mögöttes tartalmat.
Idén megtanultam, hogy a tökéletesség nem abban áll, hogy kemény lesz-e a hab a sütemény tetején, hogy jól átsül a hús, hogy szép fát sikerül kifognod a vásárban, vagy abban, hogy időben megérkezik az online rendelt ajándékod. Elmondhatom viszont azt, hogy példátlan összetartást, küzdeni akarást, kitartást, szeretetet és csodát éltünk át az elmúlt időben. Ez nem valósulhatott volna meg, ha nem ilyen emberek alkotnak egy egészet körülöttem. 


A következő napokban tegyetek félre minden bosszúságot, minden haragot, és nézzetek más szemmel arra, ami körülöttetek van. Becsüljétek meg a legapróbb dolgokat is, és használjatok ki minden percet. Ne az elmúlt napok fáradalmait tartsátok szem előtt, hanem hogy van kivel tölteni a karácsonyt, vagy hogy hogyan örülnek annak az ajándéknak, ami miatt pár napja még világgá mentünk volna. 
A magam nevében nagyon boldog, meghitt és békés karácsonyt kívánok Nektek, bízom abban, hogy mindenkinek jól telnek majd az év utolsó napjai, és örömmel léptek át egy új fejezetre. Egy új évre. Várlak Titeket vissza akkor is!

Con amore,
Zsófi

(Fotók: Pinterest)
1

2015. december 19., szombat

LUSH - LÁSS MÁSKÉPP


Amikor kozmetikai terméket vásárolunk, akkor legtöbbször egyforma tényezőket tartunk szem előtt. Legyen jó minőségű, megfeleljen a bőrtípusunknak, ügyelünk az ár-érték arányra, szelektálunk a csomagolás alapján. A szempontoknak azonban nem kell ezeken a pontokon megállnia, számos más olyan körülmény akad, aminek szintén prioritása kellene, hogy legyen. Ugyan ma már egyre több ember gondolkodásában kerül előtérbe a környezet- és az állatvédelem, a gyakorlatban ez azonban mégis kevésbé érvényesül. Épp ezért mindig öröm, ha egy márka felveszi a harcot, és az elveit tudatosan alakítja annak megfelelően, hogy ne csak a vásárlónak tegyen jót, hanem a vásárlót körülölelő világnak is.
Jómagam csendes tüntető vagyok; nem feküdtem még daru elé, nem demonstráltam még az erdőírtás ellen, nem skandáltam még soha madárneveket plakátokkal a kezemben, és nem mentettem még meg egy jegesmedvét sem. Ugyanakkor fontosnak tartom azt a tudatosságot és azokat a preventív lépéseket, amik segítenek megelőzni azt, hogy a Földet magunk ellen fordítsuk, és meggyőződésem, hogy közvetve mi is tehetünk azért, hogy egy újfajta gondolkodással változtatni tudjunk a kialakult képen. Legyen ez akár a szelektív hulladékgyűjtés, akár új növények ültetése, állatok befogadása, szervezetek támogatása, bizonyos vegyszerek kerülése, vagy épp olyan kozmetikai cég pártolása, akik valós lépésekkel küzdenek az környezetvédelemért és az állatkísérletek visszaszorításáért.
A Lush Cosmetics ebben az iparban az élen jár – a történetük, a filozófiájuk és az egész 'hitvallásuk' a környezettudatosság köré épült. Noha maga a cég világméretű, én mégis úgy éreztem magam az üzletben, mintha egy helyi kis manufaktúra üzletében nézelődnék. Minden terméknek van egy története, számos innováció fűződik a nevükhöz, nyitottak a fair trade irányába, és végre nem csak formális szállóige a bio szó. Ami pedig külön elismerést igényel, az az állatkísérletek elutasítása – Kínában például az ottani előírások miatt (szükséges a forgalomba hozott termékek állatokon való tesztelése) nem is nyitottak üzletet.
Az irány tehát adott, már csak nekünk, vásárlóknak kell elindulnunk az úton, és más szemszögből látni a szépségipart.

Az alábbiakban összegyűjtöttem néhány karácsonyi ajándékötletet, amivel nemcsak a szeretteinket, de a környezetet is megajándékozhatjuk.


"BUCHE DE NOEL" arctisztító

Korábban az arctisztítási procedúrám odáig tartott, hogy félálomban, lefekvés előtt elzarándokoltam a fürdőszobáig, és kiválasztottam a polcról azt a lemosót, amivel a legkisebb energiabefektetéssel eleget tudok tenni az esti rutinnak. Semmi pepecselés, semmi maszkozgatás, vagy olyan tortúra, ami egy középfokú kozmetikai tudást vár el az embertől este 11-kor. Télen azonban minden csodaszerre fogékony vagyok, ami képes életet lehelni a hideg széllel frontálisan ütköző arcomba. A BUCHE DE NOEL épp ilyen arctisztító, ráadásul nemcsak tisztítja és frissíti a bőrt, de radírozza is. Az egyik kedvenc tulajdonságom a Lush termékekben, hogy nem használnak szintetikus anyagokat a radírozók elkészítésénél, hanem előszeretettel nyúlnak természetes anyagokhoz, és a mesterséges anyagokat például tengeri sóval vagy tört mandulával helyettesítik. Ebbe a krémbe az utóbbi került, vegyítve egy kis szacuma mandarinnal, tőzegáfonyával és egy kis brandy is jutott a csemegébe, hogy még inkább megkoronázza az ünnepi hangulatot. 
A felvitelhez vegyél a kezedbe egy kevés keveréket a dobozból, adj hozzá egy kis vizet, így a textúrája sokkal krémesebbé válik majd. Masszírozd az arcodba, majd vízzel öblítsd le.


"LATTE" lip tint

Ha engem kérdeztek, kávéból nem lehet eleget fogyasztani. A reggeli adagért pedig miért ne nyúlhatnál a neszeszeredbe is?! A Lush latte lip tint a mandulaolaj, a jojobaolaj és a japán viasz keverékével gondoskodik arról, hogy mindig puha és hidratált ajkunk legyen, különlegessége pedig, hogy nem csak a színében köszön vissza ez a lattéra emlékeztető visszafogott bronzos árnyalat, hanem az ízében is tükrözi a kávét. Elkészítésekor ugyanis kávéízt adtak a balzsamhoz, amelyet porcukorból, fair trade kávéból, vaníliaporból és vaníliakivonatból kevertek ki.


"FAIRLY TRADED HONEY" sampon

A hajam a lakásom elsőszámú közellensége. Talán még nem említettem, de jópár éve élek a hajfestés adta lehetőséggel, és álcázom barna színnel a szőkeségemet. A hajam viszont azzal honorálja mindezt, hogy hajlamosabb a szárazságra, a hajvégek töredezésére, és egy-egy szál mindenhol őrállásban van a lakásban – a barátom nagy örömére.
A hajfesték túladagolást követően rehabra utaltam a hajamat, és kipróbáltam a Fairly Traded Honey sampont.  A végeredmény sokkal fényesebb és rugalmasabb lett, ráadásul az illata megtévesztésig hasonlít egy nagy adag mézre. A méhviaszon kívül egyébként a geránium, rózsa, bergamott és a neroli gondoskodik arról, hogy még különlegesebb terméket zárjanak a palackba.



"VIBRÁLÓ" krémrúzs

A december a csillogásról szól – a dekoráció, a ruhák, a kiegészítők, a sminkek mind felveszik az ünnepi hangulatot, és megtörik az egyébként sötétbe burkolózó napokat.
A Lush krémrúzsok rászolgálnak a nevükre – alapjukat jojobaolaj, kandelilla- és rózsaviasz adja, majd ezekhez kerültek hozzá a pigmentek. A rúzst applikátorral tudjátok felvinni, így azon túl, hogy pontosabban tudjátok az ajkakon elosztani, lehet kísérletezni a felvitt mennyiséggel is. Ha kevesebbet kentek fel, akkor egy naturálisabb árnyalatot kaptok, ha pedig többet, akkor igazán karakteres és domináns lesz a végeredmény. Kísérletezzetek bátran, és avassátok fel szilveszter este!


0

2015. november 20., péntek

TÜKRÖM, TÜKRÖM

– nagyító alatt a L'Occitane Pivoine Sublime termékcsalád hidratálója –


Nőként a génjeinkben kellene, hogy hordozzuk azokat a tulajdonságokat, amelyek a napi rutinjainkat megkülönböztetik a férfiakétól. A fürdőszoba hosszútávú kibérlése, a tükör előtti pepecselés, a polcokat elárasztó félig üres kozmetikai termékek és a bőrápolásra fordított energia mind különbséget tesz a nemek között. Az én génjeim valahol tévútra tértek, rendszerint csak a gyűjtögető életmód fázisáig jutottam el, a lelkesedés azonban valahol az első és a második tesztelés között mindig elveszett. Betudható ez a nem jól kiválasztott krémeknek, illetve a lustaságomnak is – lehettem én ébredés után maga Csipkerózsika is, de nem volt az a hidratáló, ami kiimádkozott volna lefekvés előtt a fürdőszobáig, még akkor sem, ha ez a kis garzonom méreteit tekintve nem lett volna nagy erőfeszítés, elvégre az ágyból szinte elérem a fürdőszobai csapot. 
A szokásaimat a hidegre forduló idő törte meg. A téli napok a legedzettebb bőrön is kifognak, és egy kis odafigyelés nélkül könnyen lesz smirglipapírt megszégyenítően száraz minden szabad bőrfelületünk. Az arcbőröm elleni puccsot elkerülvén idejét láttam, hogy végre beszerezzek egy olyan hidratálót, ami egy tégelyen belül összesíti mindazt, amit egyébként különböző krémek együttes használatával érnék csak el. 
A választás a L'Occitane Pivoine Sublime Peónia Bőrtökéletesítő arckrémjére esett. Alapvetően nem birtokolok egy ideális bőrtípust, leginkább a kombinált kategóriába sorolnám magamat azzal, hogy olykor-olykor nem csak lélekben érzem magamat tinédzsernek. A hidratálót 24 órás bőrtökéletesítőként kínálják, amely – ahogyan azt írják – megszépíti és ragyogóvá teszi a bőrt, továbbá javítja annak textúráját és intenzíven hidratálja azt. Az üzletben dolgozók egyúttal megnyugtattak, minden kívánságomnak eleget tesz, hiszen a fenti áldásos hatásai mellett javítja a bőrhibákat, csökkenti a finom ráncokat és a összehúzza a pórusokat. Több nem is kellett, a táskámban landolt a krém.
Este alig vártam, hogy kipróbáljam, úgy csomagoltam ki a tégelyt a dobozból, mintha a karácsonyfa alatti dobozokat bontogatnám. Az első benyomás a felszabaduló virágillat volt, ami a krém felkenése után is jóval fennmaradt az arcomon. A bazsarózsa egyébként is az egyik kedvenc virágom, és mivel a krémhez a franciaországi Drôme megyében termő peóniából nyertek kivonatot, így mindenképpen járt a plusz pont. Az első tapasztalat, amit a krém felkenése után tapasztaltam, hogy a bőr egyből bársonyosabb textúrát kapott. Hamar felszívódik, nem hagy maga után ragacsos érzetet és ráadásul elég egy kis krémet felvinni az arcra ahhoz, hogy az egészet befedje. Épp ezért azon túl, hogy állagát tekintve nagyon könnyű eloszlatni, még gazdaságos is, ami ár-érték arányt tekintve mindenképp szem előtt tartandó, ha az ember lánya egy nagyobb márkától választ terméket.
Bőrtökéletesítés. Ahogy a nevéből is kitűnik, a krém bőrtökéletesítést ígér, amelyről a peóniakivonatot és ásványalapú optikai korrektort tartalmazó Pivoine sublime komplexum gondoskodik. Nekem szükségem volt pár használatra ahhoz, hogy valóban szemmel látható eredményt érjek el, viszont rendszeres használat mellett valóban egységesebb bőrt biztosít.
Ha érdekelnek az összetevők, kattints IDE, a lap alján megtalálhatóak az alkotóelemek. Számomra minden krém egy orosz rulett, végtelenül érzékeny a bőröm, és bár van papírom arról, hogy melyek azok a kémiai anyagok, amelyekre a bőröm köszöni, de inkább allergiával válaszol, mégis nehéz kiszűrni, hogy melyik hordozóelem lesz a következő, ami ilyen tünetet vált ki. Jelentem, a peónia krém sokadik használata után is virul a bőröm.
Ha megtetszett a termék, 11.900 forintos áron tudtok hozzájutni a L'Occitane üzletekben.

Con amore,
Zsófi







0

2015. november 12., csütörtök

AZ ÉTEL SZÍNES OLDALA
– sütőtök krémleves libamájjal és lilaburgonya chips-szel –


Reggel van. Még álmosan az ablakhoz totyogok, és utat engedek a friss őszi levegőnek a lakásban. Jóleső érzéssel csap meg a hideg szél, majdnem olyan józanító, mint egy nagy bögre kávé. A fák jócskán felkészültek a télre – már csak néhány színfolt maradt rajtuk, és kezdik átvenni az uralmat az egymásba kapaszkodó, szerteszét álló csupasz ágak. Beillek a képbe, az én reggeli hajam sem áll különben. A hideg elől visszaugrok a rögtönzött paplan-sátramba, és innen kémlelem tovább a kinti nyugalmat, kihasználva azt a pár percet, amíg a telefonom rikácsoló ébresztője nem jelzi, hogy indul a nap.
Ugyan minden évszak kezdetén szentül hiszem, hogy az adott három hónap a kedvencem az évben – igazi kontinentális beállítottságú leányka vagyok –, de az ősz valóban meghódítja a szívem csúcsát. Szeretem a természetben lejátszódó folyamatot, van valami szimbolikus abban, ahogy a környezet megújítja önmagát. Inspirálóak a színek, a tájak, a légkör, ami körülöleli az évszakot. Szeretem, ahogy ropog a tűz a kandallóban, ropog az avar a lábam alatt, vagy akár a creme brulée tetején a cukor, amit valamiért mindig ebben az időben kívánok meg. Előkerülnek az egyre nagyobb pulóverek, a kötött takarók, és boldogan sétálok el a boltba a kabát alá rejtett nyuszis pizsamafelsőmben, ha nincs kedvem felöltözni. Rajongok a színes domboldalakért, a festői erdőkért, és a már-már giccs vonalát súroló parkokért. A színek pedig emellett nemcsak a ruhatárunkba, vagy az otthonunkba költöznek be, hanem a gasztronómiába is. A sütőtök, sült gesztenye, és az ilyenkor érő gyümölcsök mind magukban hordozzák az ősz árnyalatait, és melegen úgy megtöltik a lakást az illatukkal, hogy ennél jobb illatosítóra már nem is vágyom.
A gondolatokból a telefonom zökkent ki, hét óra van. Vonakodva tolom ki a lábamat a takaró alól, az apró lakást jócskán átjárta már a hideg levegő. Egy alpinista elszántságával ülök egyre fentebb, majd teszem egyik lábamat a másik után. A nehezen induló reggelek ellenére a napok gyorsan repülnek, az ősz megfáradt, és hamarosan átadja helyét a télnek – de jó tudni, hogy a hűvös idővel járó szívmelegítő és kellemes dolgok a következő időszakban is végigkísérnek minket.






Sütőtök krémleves libamájjal és lilaburgonya chips-szel

Hozzávalók:

1kg sütőtök
cukor
1 nagy krumpli
1 közepes alma
1 közepes hagyma
2-3 evőkanál méz
fél narancs leve
2 erőleves kocka
1 dl tejszín
vaj
só, bors, szerecsendió

libamáj (nagyjából 1 szelet/főre kell számolni)
2 nagyobb lilaburgonya
olívaolaj

Elsőként a tököt félbevágjuk, a magját kikaparjuk, majd 190 fokon egy kevés cukorral megszórva puhára sütjük. Megközelítőleg egy órával kell számolni a sütés idejét, de – értelemszerűen mérettől is függően – nekem még nem volt egyszer sem olyan, hogy egyforma időt töltöttek volna a sütőben megközelítőleg azonos méretű tökök. Így hát kiskanalat elővenni, és 45 perc után indulat a kóstolgatás, ebből baj még sosem származott.

Amíg a tök sül, előkészítjük a leves többi hozzávalóját. A hagymát vajon üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a mézet, és kisebb lángon tovább pirítjuk. Ezidő alatt a krumplit és az almát megpucoljuk, majd kis kockákra vágjuk. A hagymát felöntjük 1,3 dl vízzel, majd feloldjuk benne a két leveskockát, és hozzáadjuk az almát és a krumplit is. Mikorra ezek puhára főttek, a megsült tök belsejét kikanalazzuk, és a leveshez adjuk. Pár percig főzzük tovább, majd a tűzről levéve botmixerrel homogén krémlevessé mixeljük. Utolsó lépésként a narancs kifacsart levével, sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük. Utóbbiból a frissen reszelt a legjobb, viszont vigyázzunk, ilyen formájában sokkal intenzívebb az íze, elég belőle egy kis csipetnyi is.

A lilakrumplit alaposan megmossuk, majd 1-2 mm-es szeleteket vágunk belőle. Egy tálba téve sózzuk, borsozzuk, és felöntjük egy kevés olívaolajjal. Összeforgatjuk, ügyelve arra, hogy a krumpliszeletek minden részére jusson az olajból. Egyenként a sütőpapírra téve pár perc alatt, 190 fokos sütőben ropogósra sütjük.

A libamájhoz ujjnyi vastag szeleteket vágunk, és közben felmelegítünk egy serpenyőt. Fontos, hogy a szeleteket csak a serpenyőbe kerülés előtt sózzuk, borsossuk, zsiradékot pedig nem szükséges használni, épp elég fog kisülni a májszeletekből. Ha a serpenyő átforrósodott, a májak mindkét oldalát hirtelen megsütjük. A szeletek gyorsan jó állagúra sülnek, nem szabad túlkészíteni őket, kár lenne kiszárítani egy szép libamájat. Miután elkészültek, pár percig pihentetjük őket, majd felszeletelve a tányér közepére halmozzuk. Jöhet rá a leves, végül pedig rápakolunk pár darabot a ropogós krumpli chipsből is.

Con amore,
Zsófi 
0

2015. október 25., vasárnap

ABOVE THE CITY

Masszívan kezd visszakúszni a tanulás a mindennapjaimba – ezt mi sem mintázza jobban a blogra vetítve, minthogy szandálban tipegve pózolok a képeken, október végén. Az életem ismét két időszámításra bontható: i.e. és i.u. ( értsd: iskola előtt, iskola után), így csak most lát napvilágot ez a leginkább indiánnyárra szánt összeállításom. Sajnálatos, de a nappalokkal együtt a szabadidőm is rövidülni látszik, és lassan megkezdem a letöltendő szabadságvesztés büntetésemet, amit az egyetem könyvtárában kell végrehajtanom. Az iskola egyébként is a második otthonom lett, kénytelen voltam magasabb fokozatra kapcsolni, ha már olyannyira veteránnak számítok a hallgatók között, hogy korban kezdem utolérni az oktatókat. Ennek eredményeképp a hónapok és évszakok gyorsabban pörögtek, mint a rulettkerék, és míg az egyik pillanatban igyekszem nem hőgutát kapni, addig a másikban már belebotlok egy agyaghadsereget megszégyenítő Mikulás-felhozatalba az áruházak polcain. Az egyébként is gyorsan repülő időt felgyorsítja a piac ünnepekre való korai reakciója – noha nem tiltakozom, szeretem minél jobban kiélvezni a karácsony áldásos mellékhatásait, igaz kár, hogy a díszek mellett halászlevet nem árulnak, én értékelném ilyenkor azt is. 
Mindez ellenére, amíg csak lehet igyekszem kihasználni a mostani napos időt, és abból minél többet magamba szívni, hogy segítsen átvészelni a közelgő szürke hónapokat, ezért nézzétek el nekem a mai lengébb öltözetet, gondolatban még pár héttel visszább járok.

Con amore,
Zsófi









kabát: STRADIVARIUS | szoknya, felső: ZARA |
táska: DKNY | óra: DANIEL WELLINGTON

0

2015. október 10., szombat

EGY KANÁL KÍSÉRTÉS
– házi fügelekvár –


Sokat tanakodtam, hogy valóban az október-e az a hónap, amikor épeszű ember még fügelekvárt készít, de az interneten történő pár perces kutatás után képzett agrár szakembernek tituláltam magam, és megnyugodtam, hogy a leírtak szerint a füge két hullámban érik – a második pedig épp október közepére esik. A cikk ugyan nem tért ki arra, hogy mindehhez mennyire kell mediterrán országnak lenni, de én továbbra is bízom kis hazánk termőföldjében és hőmérsékletében, úgyhogy remélem lesz még itt roskadozó fügefa. 
A fügelekvár gondolata már két éve mozgatja a fantáziámat, ami elég jó arány annak ellenére, hogy előtte még a füge gondolatától is rosszul voltam. A jeget egy horvát néni lekvárja törte meg, aki ugyan pole pozícióból indult az országa adottságaihoz viszonyítva, de részemről a cél mindenképp annak az íznek az elővarázsolása volt. Az elhatározottság – miszerint már-már kisiparosként fogok fügelekvárt gyártani – tavaly fajult volna tettlegességig, de közgazdász zsargonnal élve a kereslet olyannyira nem találkozott a kínálattal, hogy a kereső nem volt hajlandó lekvárt főzni egy addigra darabárasként kapható gyümölcsből. Az én piac(gazdaság)i elemzésem idáig tartott, reményfosztva mentem haza, hogy ebből már csak jövőre lesz lekvár. Egy év elteltével csak öregebb lettem, bölcsebb nem, ugyanis idén szintén sikerült az utolsó pillanatig várni a beszerzéssel, így valóságos hadjáratot kellett folytatnom azért, hogy végül – nagy örömömre – majd három kiló mosolyogjon vissza rám az egri piacon.
 
Hozzávalók: 
2,5 kg érett füge (én lila héjú gyümölcsöt használtam)
160 gr cukor - ízlés szerint felhasználható kevesebb, illetve több is
fél citrom leve
fahéj

Az üvegeket forró vízzel alaposan mossuk át, és amíg megszáradnak, készítsük el a lekvárt. Ehhez a fügéket vágjuk apró darabokra, majd egy nagy fazékban tegyük fel közepes lángon főni. Érdemes folyamatosan figyelni rá és kevergetni, hiszen a sűrűségének hála könnyebben leéghet, mint más hígabb állagú lekvárok. Adjuk hozzá a fél citrom levét, ízesítsük egy kevés fahéjjal, és szórjuk hozzá a cukrot is. Utóbbinál kiemelendő, hogy én nem törekedtem édes ízre az elkészítésénél, inkább sajtok vagy főételek kísérőjének szántam. Mindazonáltal a jó minőségű érett füge pont kellemesen édes, így kár elrontani és cukorszirupot gyártani belőle.
Ha az ízek összeértek és az állaga is megfelelő, akkor botmixerrel kissé átdolgozzuk, hogy a végeredmény kellemesen homogén legyen.Beletöltjük az üvegekbe, amiket utána légmentesen lezárunk, és 10 percre a fejük tetejére fordítjuk az üvegeket.
A kész lekvárokat végül felöltöztettem (ITT megtalálhatod azt a címkét, amit én is használtam), majd hűvös helyre tettem őket.

Con amore,
Zsófi



0

2015. szeptember 26., szombat

VALAMI ÚJ, VALAMI RÉGI



Valószínűleg pályát tévesztettem, amikor a jogot választottam, holott mintás meteorológus vált volna belőlem. Vannak, akik meteorológiai jelenségekből jósolnak, míg mások a népi hagyományokra vagy a fájós végtagokra hagyatkoznak, és vannak a magamféle gardrób-jósok, akik még októberben is őrizgetik a nyári holmikat a szekrényben. Az előző bejegyésben közzétett "jóslatom" működött – hosszúra nyúlt a nyár. Ugyan már néhány fokkal hűvösebb napok jönnek, mégis jó kéznél tartani az elmúlt hónapok ruháit, és beilleszteni azokat az őszi ruhatárba. Az átállás persze nem minden alkalommal kézenfekvő, nehéz megtalálni az átmenetet, amikor a hőingás kontra öltözködés során az előbbi áll nyerésre. Hogy melyek azok a ruhadarabok, amik ilyenkor is működőképesek, és mik azok, amiket jobb elkerülni?! Jöjjön néhány pont, ami segít eligazodni:

NE KEVERD A SZEZONT A SZEZONNAL. Bármennyire is azt sugallja a kinti napsütés, hogy ennél szebb és jobb idő ősszel még sosem volt, ne dőlj be. A vénasszonyok nyara már elég vén, így sajnos várólistára kerülnek a túlzottan lenge, áttetsző és pántos nyári kedvencek.  
CIPŐK. Noha belém égett nagymamám tiltólistája, ahol előkelő helyet foglalt el az "öltözz fel, felfázol, nem lesz gyereked" mantra, mégis lassú az elválás a nyitott cipőktől, ha hűvösebbre fordul az idő. Ennél fogva amíg a hőmérséklet engedi, előszeretettel hordok sötét színű szandálokat hosszú nadrágokhoz vagy midi szoknyákhoz; ha viszont a rövidebb fazont szereted, praktikusabb és optimálisabb, ha inkább slip on vagy lace up cipőt viselsz, a szandálokkal pedig vársz a következő szezonig.
KIEGÉSZÍTŐK. Az egyik ok, amiért szeretem az őszt. Imádok olyan nagy sálak mögé bújni, amik mellett az itthoni takaróm kispályás. Azon túl, hogy remekül kiegészít minden blézert, bőrkabátot, kötött pulcsit vagy akár egy egyszerű inget, praktikus is, ha reggel még megfagyni készülnél, délután pedig már ledobnál magadról mindent, amit csak lehet. Párosítsd kalapokkal, és viseld ÍGY vagy ÍGY, vagy akár ILYEN vagy ILYEN módon. 
RÉTEGEZÉS. Az emberek egy része elakad a trikó, póló, pulcsi, kabát keverékében, ami azon túl, hogy egy emeletes tortát megszégyenítően több réteget tesz ki, úgy fest, mintha túravezetőnek öltöztél volna. Használd ki, hogy ilyenkor keveredik a legtöbb fazon és textúra az üzletek polcain, és láss túl a már-már közhelyes bőrkabát - szőrme mellény kombináción. Válogass az ingek, poncsók, mellények, kötött áruk és a kabátok között, vagy nyerj inspirációt INNEN vagy INNEN, vagy például INNEN.
HARISNYA. Vegyesek az érzelmeim a harisnyákat illetően – amennyire rajongok a feketékért, úgy óckodom a testszínűektől, főként az olyan színűektől, amilyen testszínt ember még nem produkált. Csak akkor válassz testszínű harisnyát, ha az valóban láthatatlanul illeszkedik a bőröd tónusához, és messziről kerüld a túl fényes vagy túlságosan napbarnított árnyalatokat – ne akarj deréktől lefelé malibu barbie lenni.
SZÍNEK. Az ősz színei állnak legközelebb a szívemhez, minden alkalommal szerelembe esek, mikor előveszem az egy éve elcsomagolt mély árnyalatú ruháimat a szekrények aljából. Emellett azonban nem kell a kispadon tartani a világosabb ruhákat sem, nagyon kifinomult, nőies és kicsit sem idegen a fehér és nude színekből párosított őszi szett is. Vedd elő újra Te is a nyári nadrágodat, és próbáld ki ILYENILYEN vagy akár ILYEN formában.
ANYAGOK. Mielőtt végérvényesen rabságra ítélnéd a nyári darabokat, szortírozz! A toppokat párosítsd blézerekkel, a csipkét kötöttáruval, a maxiruhákat bőrkabáttal – az utóbbit például ÍGY.

... És hogy mi az, amit én rendszeresen előszedek a szekrényből? Rajongok a basic darabokért, különösen a fehér ingekért, ezek azok, amik a legnagyobb reggeli tanácstalanságban is fényt jelentenek az alagút végén. A mai bejegyzés képein szereplő szettet kombinálhatod szinte bármelyik fenti ponttal, kísérletezz és állítsd össze a saját kedvencedet!

Con amore,
Zsófi


Ing, kalap: ZARA | Táska: BURBERRY | Karkötő: QUDO
Óra: DANIEL WELLINGTON | Cipő: ZARA

Továbbra is használhatjátok a sensodellamoda kódot a www.danielwellington.com-on történő vásárláskor, hogy 15%-ot megtakarítsatok a végösszegből.

You can still use my sensodellamoda code on www.danielwellington.com to get 15% off.

1

2015. szeptember 9., szerda

GOODBYE SUMMER, HELLO AUTUMN

Az időjárás tekintetében genetikailag rosszul kódoltak, nem alkalmazkodom túl könnyen az időjárásváltozáshoz. Az elmúlt forró hetek egy kisebbfajta klimaxot váltottak ki belőlem, most pedig kőkeményen visszasírom az akkori meleget. A nyárról őszre történő váltás sosem ment zökkenőmentesen – míg mások ügyesen kombinálják a nyári darabokat az ősziekkel, addig én úgy nézek ki, mint egy turista, aki elfelejtette megnézni a helyi időjárás-előrejelzést. Talán ez egyfajta magamat becsapó terápia, ami nyugtatólag hat, hogy bizony még nincs itt hivatalosan a hideg – még akkor sem, ha ezzel a gyógyszergyárak főszponzorává avanzsálom magam. A fentiek ellenére a hűvösebb napok márpedig megérkeztek, az öltözködés terén az egyetlen reményem a meteorológusok által jósolt vénasszonyok nyarában rejlik – szerintük lesz még itt 28 fok.
Annak ellenére, hogy az évszakhoz illő öltözködéssel nem azonosulok túl gyorsan, az ősz sajátos milliőjét szeretem szinte már idő előtt magamba szippantani. Előkerültek a lakás őszi dekorációi, ráálltam a forró csoki gyártására, sorakoznak a gyertyák az ablakomban, kiválasztottam egy szuper kötött takarót, hogy legyen mibe csomagolni magam, és – átesve a ló túloldalára – számolom, hogy hány nap van még karácsonyig (mellesleg 106 nap, úgyhogy ez talán még ráér). Sokszor a végletekben élek és merőben ambivalens dolgokra vagyok képes, de hiszem, hogy ez így van jól. Túlságosan sok dologban nehéz elhagyni a komfortzónánkat, ragaszkodunk a berögződésekhez, és azokhoz, amiket egy bizonyos közeg vagy akár az egész társadalom követel meg tőlünk – legyen ez az illem, a viselkedés, a munka, bizonyos szerepvállalások, jövőbeli tervek vagy épp az öltözködés.

A mai bejegyzés képei egyfajta nyárbúcsúztatóként szolgálnak; noha bízom benne, hogy ez a búcsú hosszúra nyúlik majd, és amíg csak lehet kihúzhatjuk a nyár áldásos hatásait, hogy aztán hiányérzet nélkül, örömmel vágjunk neki az ősznek.

Con amore,
Zsófi









Felső: MANGO | Short: PULL & BEAR | Cipő: ZARA
Táska: H&M | Karkötő: QUDO
 Kalap: Olaszországból | Óra: DANIEL WELLINGTON

Továbbra is használhatjátok a sensodellamoda kódot a www.danielwellington.com-on történő vásárláskor, hogy 15%-ot megtakarítsatok a végösszegből.

You can still use my sensodellamoda code on www.danielwellington.com to get 15% off.


0

Shop my favourites: