Branzino, burgonya, rozmaring

- egy kis olasz triumvirátus- 

Kétségkívül nagy állatbarátnak tartom magam, azonban ez a fajta kötődés nem foglal magába semmi olyat, aminek sok lába van, vagy olyat, aminek ezzel szemben egy sincs. Az utóbbi tekintetében a halakkal való 'kapcsolatom' korábban nem terjedt túl a Disney filmeken, azt pedig elképzelni sem tudtam, hogy valaha megszeretem a belőlük készült ételeket. Mára azonban már akváriumot lehetne üzemeltetni a fagyasztómban, hisz egyre több herkenyű várja, hogy sorra kerüljön. Ma a tengeri süllő, azaz branzino volt a soros.

Korábban többször fogyasztottam olasz éttermekben ebből a halfajtából (a legtöbb helyen sókéregben sütik), azonban egyben, "szőröstől bőröstől" mindig csak távolról tudtam megcsodálni, a tányéromra már csak kifilézett állapotban került. 

Talán már kiderült rólam, hogy nem vagyok sem egy hableány-, sem egy horgász beállítottságú ember, így (a szó szoros értelmében) szemtől szembe még egy berendezéseivel rendelkező hal sem nézett vissza rám - a veterán aranyhalainkat leszámítva. 

Ennek tudatában kicsit tovább tartott a branzino lepikkelyezése, tekintve hogy eddig azt sem tudtam, hogy létezik ilyen. Összességében azonban nem nagy  ördöngősség: egy vékonyabb pengéjű késsel kell a hal farkától a feje felé haladni úgy, hogy minél jobban betoljuk a kést a pikkelyek alá, melyeket apró mozdulatokkal lepergetünk róla.  Érdemes mindezt a mosogatóban, vagy -aki teheti- a teraszon elvégezni, nekem például -valószínűleg a tapasztalatlanságomnak hála- minden mozdulat egy konfettiesővel volt egyenlő.

Miután a hal megszabadult a pikkelyektől kívül-belül mossuk ki, majd töröljük szárazra. A két oldalát sózzuk borsozzuk, a belsejét pedig töltsük meg két kisebb rozmaringággal és egy cikkekre vágott, duci fokhagymagerezddel. 
Ezt követően olivaolajjal vékonyan kikent sütőbe helyezzük két citromkarika kíséretében, amely pont annyi aromát ad hozzá, amennyi kell.
TIPP: a sorrendet figyelembe véve érdemes először a krumplit megsütni, utána a halat, hiszen az előbbi sokkal tovább tartja a hőt, szemben a hallal.

A krumpli:
Korábban mindig leragadtam a krumplipürénél, meggyőződésem volt, hogy ez az egyetlen burgonyából készült köret, amit szeretek. Aztán jött a szerelem a rozmaringos krumpli személyében. Számomra sokkal ízletesebb a hagyományos módon elkészített társainál, amit valószínűleg a ropogósra sült rozmaring (is) garantál.
Mindemellett roppant egyszerű elkészíteni, így a ráérősebb hétköznapi estéken is igazi csemege.

Válasszunk közepes méretű krumplikat (én fél kilót használtam), melyeket hámozzunk meg, vágjunk félbe, majd főzzük sós vízben 10 percig. Ha leszűrtük róluk a vizet, érdemes kicsit összerázni a "golyókat" a fazékban, így még jobban fellazulnak. 
Következő lépésként a sütőben keverjünk össze nagyjából 2 deci olívaolajat egy kevés vajjal (én ehhez a mennyiséghez körülbelül 2,5-3 dkg-ot használtam), szórjuk rá a burgonyát, sózzuk, borsozzuk és 30 percre tegyük őket 200 fokos előmelegített sütőbe.
Ha letelt a félóra egy krumplinyomóval óvatosan nyomjuk meg minden krumplit, melynek eredményeképp kívül ropogós, belül puha burgonyát kapunk.
Ezt követően keverjünk össze néhány szál rozmaringot egy kevés olívaolajjal, 3 gerezd fokhagymával, valamint egy pici ecettel – nem kell félni tőle, az illata elpárolog a sütés folyamán, emellett pedig remekül előhozza az ízeket, majd a keveréket egyenletesen oszlassuk el a krumplikon. Utolsó lépésként újabb sütőben töltött félóra jön (az utolsó percekre állítsuk grill fokozatra a sütőt).

Ahogy korábban említettem érdemes a krumpli elkészítése után megsütni a halat, amelyet fóliával lefedve 200 fokon 40-45 percig, majd anélkül további 15-20 percig grill fokozaton sütünk készre.

(A sütési idő megjelölése ellenére célszerű időnként rá-ránézni a halra, hiszen ezek nem szentírások; haltól is, sütőtől is függ, hogy korábban vagy pedig később sül át kellőképpen.)

Buon appetito!

1

RAINY DAY

Az igazat megvallva szeretem amikor esik. Szeretem az illatát, elmossa a koszt az utcáról, a sok utcai zaj közül pedig kiemelkedik az egységes moraja, aminél kevesebb megnyugtató dolgot ismerek.
Igaz mindezt leginkább az otthon melegében szeretem szemügyre venni; kicsit sem nyugtat az illata vagy a hangja, ha -szokásomhoz híven- az otthon felejtett ernyő nélkül kell eljutnom az úticélomhoz.
(Ennek megfelelően sorban állnak az alkalomadtán vásárolt, életet mentő kínai esernyők a szobámban, egyenes arányban állva az esős napok számával.)

Ebben az időben igyekszem a kényelmet az elegancia elé helyezni, szóval zömében letudom az ilyen napokat egy pulcsi-gumicsizma kombóval. Amióta viszont szert tettem erre a burgundi cipőre még akkor is ebben kopogok, ha egyedül vagyok otthon, úgy megszerettem – na igaz, nem a kényelmes volta miatt. Sokkal inkább magával ragadott, ahogy visszatükrözte az járda nedvességének csillogását, így nem volt kérdés, hogy ez lesz az outfit posztom kulcsdarabja.

A szett további részeit nem bonyolítottam túl, igyekeztem az egyszerűség elvét követni, ezért egy tónusban hasonló szürke pulóvert és kabátot választottam, a kényelem elemeit pedig a farmer növelte tovább.
Az igazsághoz tartozik, hogy életem egyik legrosszabb vétele volt ez a felső, amióta a gardróbomban áll minden ruhadarabom úgy néz ki, mint egy frissen kozmetikázott pulikutya. Tanulság: ha egy ruha már a próbafülkében egy pamutgyárnyi szöszt kreál, akkor - ha fájó szívvel is-, de hagyjuk meg a többi gyanútlan vásárlónak.

Minden ruhadarab és a cipő: ZARA

Simon Péter Photography

0

"Páros szerv"

A Valentin-nap kétségkívül az egyik legvitatotabb ünnep kicsi országunkban. Amerikai-e vagy sem, "lopott-e" vagy sem, és így tovább. Mindenesetre jó a gazdaságnak, jó Hollywoodnak, jó a szerelmes pároknak és jó az üzleteknek, ahol az egyedülálló lányok elkölthetik a félretett pénzüket. 

Számomra ez az első olyan Valentin-nap, amit végre méltóan megünnepelhetek, méghozzá egy olyan emberrel, akivel tényleg ünnep ez a nap – valójában az év többi 364 napjával egyetemben. Ezentúl azonban nem tartom valódi ünnepnapnak. Noha alapvetően pozitív, hogy kijelölünk egy alkalmat, amelyet arra szentelünk, aki fontos számunkra... De voltaképp nem arról szól a szerelem, hogy minden nap azt érezzük és azt tegyünk, amit a legtöbben csak február 14-én?! 

Szokás mondani, hogy a szerelemnek vagy szeretetnek nincs szüksége alkalomra. Meggyőződésem, hogy a legtöbb nő sokkal jobban tud örülni azoknak az apróságoknak  vagy annak a virágnak, amelyet az év többi napján kapnak, mintsem akkor, amikor ez a kötelező rituálé.

Záró akkordként szeretném üzenetként továbbítani minden egyedülálló leányzónak egy évekkel ezelőtti írásomat. Ne felejtsétek el, hogy nem az számít, hogy áll-e melletettek valaki vagy sem, hiszen elsődlegesen nem ez boldogság záloga. Sokkal inkább, hogy először megtanuljunk magunkkal jó kapcsolatot ápolni. 

"Bizonyos emberek úgy tartják, hogy a szív egy „páros szerv”, mert a párja egy másik emberben lakozik. Mi a helyzet azonban az egyedülálló emberekkel? Vajon donorra lenne szükségünk? Vagy a szervünk már annyira megedződött, hogy akár megállja a helyét egyedül is?

 Valentin-napon, mikor minden a szerelemről szól, gyakran érezheti azt az ember lánya, hogy donor várólistán szerepel a neve. Minden pár úgy közlekedik, mintha sziámi ikrek lennének, a nők szinte rózsabokorrá változnak, és a szerelmes sms-ektől ragad minden. Így hát én is felkerekedtem, gondoltam, hogy megünneplem, hogy immáron 20 éve egy csodálatos és meghitt kapcsolat fűz egy személyhez,… magamhoz. Idővel rájöttem, hogy ez a Valentin nap nem is olyan rossz dolog. 10 perc alatt, bűntudat nélkül felfaltam egy pizzát –mert hát megérdemlem-, nyálas filmeket és sorozatokat néztem, valamint megállapítottam azt is, hogy ez a nap azért esik február 14-re, mert nagyjából ekkortájt érkezik a friss tavaszi kollekció az üzletekbe, és remek páros kikapcsolódás lehet magadnak és magadnak, hogy egy kisebbfajta vagyont otthagysz pár rongydarabért (anélkül, hogy ezt egy percre is megbánnád, hiszen igen… SZINGLI vagyok és ezen a napon ez a minimum, hogy ennyi jár nekünk).

Azt azonban ezek tudatában sem tudtam kiverni a fejemből, hogy mikor én a kis tévém előtt ülök, az otthoni szerelésemben, kezemben egy csésze teával, addig más minden percét a barátjával/ férjével tölti kettesben, a Bodolai vagy a Berényi család nélkül.

Viszont arra is rá kellett jönnöm, hogy óriási biztonságban vagyok. Még másnak már „két szíve” van, addig nekem csak egy, amivel szabadon rendelkezem, nincs aki megcsonkítsa. Ezzel szemben tény, hogy ez az egy csak úgy lehet tét a játékban, hogy biztosak vagyunk benne, hogy nem jár nagy kockázattal. Ráébredtem, hogy a szerelem tulajdonképpen olyan, mint a szerencsejáték. Van, hogy mindeneddel játszol, és reszkírozol. Van, hogy egyszerre keveset adsz, s apránként növeled a nyereményed. A legfontosabb közös szál azonban az, hogy mindkettőben csak akkor lehet a tiéd a főnyeremény, ha mersz kockáztatni majd végül duplázni. Hogy mit? A szívedet…"

(2011. 02.14.)

0

Szív küldi...

Az első nemdivat poszt kétségtelenül főzéssel kapcsolatos, amely elég nagy helyet kapott a szívem csücskében. Olyannyira, hogy nagy vágyam, hogy pár év múlva büszke étteremtulajdonosnak mondhassam magam. Néhány éve éppen ennek tudatában kezdtem el kialakítani a főzős oldalamat, amely sajnos a kevés időmnek és a budapesti egy négyzetméteres konyhámnak hála mára már nem kap túl sok szerepet. Többek között ezért is döntöttem úgy, hogy itt az ideje feltámasztani és beilleszteni az új oldalam arculatába.

Hétvégi reggeliként - a Valentin-napra hangolódva- egy klasszikus Zsófi-féle harapnivalót készítettem (igaz voltaképp bármiből csinálhatunk Valentin-napi menüt, ha odabiggyesztünk egy szív alakú hozzávalót, ami indokolatlanul egy giccset csinál az egészből, de legalább egy elismerő mosolyt mindenképpen begyűjthetünk vele). 
A titka - amit eredetileg Stahl Judit oldalán olvastam-, hogy nem hagyományos melegszendvics sütőben, hanem serpenyőben sütöttem, így a kenyér kevésbé szárad ki és sokkal lágyabb marad benne a sajt.

Hozzávalók:

• toast kenyér
• vaj
• érlelt sonka (pl. serrano sonka)
• tojás
• rukkola
• trappista sajt vagy mozzarella
• bébispenót (vagy bármilyen más saláta) 'köretként'

Már a hozzávalókból is kitűnik, hogy nem kell egy Michelin-csillagos szakácsnak lenni ahhoz, hogy elkészítsük ezt az apróságot. 

Ahogy fent említettem, a legfinomabb, ha serpenyőben sütjük. Ehhez az szükséges, hogy a kenyérszeletek külső oldalát vajazzuk meg (a belsejét nem kell), így lesz szép ropogós, valamint az sem másodlagos, hogy így elkerüljük, hogy megégjen a szendvics. Ezt követően megpakoljuk a sajttal, sonkával, rukkolával. Minderre fedélként jöhet egy kenyérszelet, majd néhány perc alatt a szendvics mindkét oldalát aranybarnára sütjük. Korábban nem említett "hozzávaló" egy fedél a serpenyőhöz (amelyet a sütés ideje alatt végig tartsunk az edényen), ugyanis alatta fog minél jobban megolvadni a sajt.

A szív alakú tükörtojáshoz sem kell nagy előkészület. Süthető kifejezetten erre a célra készített (Kikában kapható) formával is, ám egy sokkal egyszerűbb megoldásként egy ilyen alakú süteményhez való sütőforma alját használtam - a Butlersben (is) találhattok ilyet-, amely rendelkezik egy pici peremmel, így elkerülhető, hogy szétfolyjon a forma alatt a tojás. 

Valentin-nap ide vagy oda, a lényeg nem abban rejlik, hogy hány szívet rejtünk el a tányéron, sokkal inkább abban, hogy szívvel-lélekkel főzzünk... Közhelyes, de igaz. Továbbá nem kérdés mennyivel nagyobb örömet tudunk egy-egy ilyen kis figyelmességgel okozni a szeretteinknek, mint egy egyszerű, boltban vásárolt reggelivel vagy ebéddel.

Sokszor nem kell mindent túlgondolni, nem kell nagy ajándékokon törni a fejünket, nem kell luxuscikkekkel meglepni azt, aki fontos nekünk, csak meg kell állni a monoton hétköznapok után, egymásra szentelni egy kis időt és kimutatni azt, hogy valamiért fontosabb számunkra az az egy-két ember, mint az összes többi. Ez a kulcs.


Zsófi

0

Welcome on board!

Azt hiszem az elmúlt hetekben kiérdemeltem a legrosszabb blogger díjat, hiszen az utóbbi időben sajnos minden teendőm mögé szorult az írás. Egyik vizsgáról estem a másikra, a könyvtáros nénire már kezdtem úgy tekinteni, mint egy pótnagymamára, az érdeklődési köröm pedig legnagyobb bánatomra leszűkült a polgári perrendtartásra - ami pont olyan vacak, mint ahogy hangzik. Szerencsére ezeket azonban -egy kis utóízzel- mára már magam mögött tudhatom, úgyhogy végre folytathatom a blogolást ott, ahol abbahagytam.

Az elmúlt időszakban rengeteget gondolkodtam azon, hogy hogyan tehetném még színesebbé az oldalt, hogyan adhatnám bele még jobban azt, ami én vagyok. Noha a blog neve és az eddigi koncepció köt a divattal kapcsolatos bejegyzésekhez, szeretném ha még több oldalamat megmutathatnám az írásaimon és persze a hozzájuk társuló képeken keresztül. Ennek eredményeképpen jutottam arra az elhatározásra, hogy az oldal az outfit képeken túl több alappillérből fog állni, bízva abban, hogy így még több ember leli majd kedvét a blogom olvasásában. Mindez ellenére azonban továbbra is szeretném tartani magam az eredeti elképzelésemhez, miszerint nem szeretnék önjelölt stylist lenni, aki egyik pillanatról a másikra úgy véli, hogy ismeri az öltözködés csínját-bínját, illetve aki Anna Wintourként terjeszti az igét az épp aktuális divatról – így továbbra sem tervezem, hogy bárminemű divathír napvilágot látna a blogon. Ezzel szemben azonban több "rovatot" szeretnék bevezetni, úgy mint például a főzés, utazás, DIY ötletek, illetőleg egy-két lakberendezési tanács. Ezek azok, amelyek inspirálnak, amelyekre szívesen szánok időt és amelyekben örömömet lelem, szóval miért ne kapnának ezek a témák is helyet az 'internetes naplómban'?! 

A fentieken túl szeretnék még egy számomra óriási hírt megosztani Veletek, amelyet korábban már a facebook oldalamon is közzétettem. Pár hónapja kaptam egy e-mailt a streetfashionbudapest.hu oldal egyik munkatársától, mely szerint Lakatos Márk kiválaszotta az Oldal archívumából az egyik képemet, amelyet szeretne megjelentetni a legújabb könyvében. Leírhatatlanul boldog voltam, alig vártam, hogy a kész könyvet a kezemben tartsam. Legnagyobb meglepetésemre egy teljes oldalon köszönt vissza a kiválaszott kép, így a fokozhatatlannak gondolt örömömet sikerült még teljesebbé varázsolni. Itt is szeretném még egyszer megköszönni mind Márknak, mind a streetfashionbudapest.hu-nak hogy hozzájárultak ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek az álmaimhoz.

Nektek pedig csak ajánlani tudom a fent említett TE & ÉN / ÉN & TE című könyvet, amely minden elképzelésemet felülmúlta: divat, gasztro, "budapesti cool-túra", személyreszabott szépségtippek, ergo minden, ami egy ilyen témájú könyvet kiemel az egysíkú tematikájú, csak egy dolgot középpontba helyező könyvekkel szemben. 

Végezetül pedig szeretném megköszönni annak a sok embernek a támogatását, akik rendíthetetlenül elviseltek és drukkoltak az elmúlt 2 hónapban, valamint azt a sok energiát, amit azoktól kaptam, akik a blog szünetelése alatt is kitartottak mellettem.

Zsófi

 

0