CHRISTMAS IS ALL AROUND

Nem titok, az ünnepek közül a karácsony áll a legközelebb a szívemhez; amikor összekapcsolódik a két számomra  legfontosabb dolog a földön: a család és evés – az utóbbi persze csak járulékos öröm. Nálunk évek óta programszerűen folyik az ünnep időbeosztása, tudatosan odáig, míg a karácsonyfára nem kerül az utolsó dísz, vagy az asztalra a menü utolsó fogása. A fát mindig 24-én reggel állítjuk és díszítjük fel, ami számomra szinte mindig megszemélyesül mire készen lesz. A nappalink megtelik élettel – szeretem, ahogy a fény játszik a falon, vagy ahogyan a gömbökön tükröződik a fénysor egy-egy villanása. Nyugalmat és meghittséget áraszt magából, ami az év többi napjából lassan-lassan elszökni látszik. Ezután Anyukámmal  birtokba vesszük a konyhát, míg az Apukám egyszemélyes kertipartit rendez a kertben, és hősiesen bográcsban(!) összedobja a halászlevet. Általában ekkortájt állunk legtávolabb a békesség és a szeretet ereje fogalmától, ugyanis szinte mindenki versenyt fut saját magával, megünnepeli a mosogatás nemhivatalos világnapját és glédába vágja magát, hogy mire eljön a nagy pillanat minden tökéletes legyen. Számomra a "nagy pillanat" része az ajándékozás is, bárki bármit mond, ez is része az ünnepnek. Természetesen egyetértek azzal az állásponttal, hogy nem arról kell, hogy szóljon a karácsony, hogy ki mivel lepi meg a másikat, ki milyen drága ajándékot vesz, vagy hogy hány csomag van a fa alatt. Ugyanakkor hiszek abban, hogy nagy boldogságot ad becsomagolni a gondosan kiválasztott ajándékot, majd behelyezni a karácsonyfa alá, végül látni az örömöt annak az arcán, aki kapja. Idén szeretnék egyedi és személyreszabott ajándékot is tudni a boltban kaphatóak mellett, így két ötlet bolyong a fejemben, amiből az egyiket szeretném az oldalon is megosztani – bízva abban, hogy más is kedvet kap az elkészítéséhez.
Az ihletet a Pinterestről csentem, ITT elérhetitek az eredeti verziót. Mivel a kézírásom elég cirádás, így én az írott betűk mellett tettem le a voksomat, remélve, hogy ezzel még inkább személyes és egyedi lesz a végeredmény.
Az elkészítése nem okozhat gondot annak sem, akinek az összes felmutatható művészeti képessége egy pálcikaember megrajzolását jelenti; gyakorlatilag a karácsony hangulatán történő ábrándozással együtt egy félóránál nem kóstál többet az elkészítési ideje, és az összes hozzávaló, ami szükséges, az egy párnahuzat - az enyémet a H&M HOME-ban vettem - és egy textilfilc. Célszerű a végleges verzió előtt egy ceruzával felvázolni a kívánt szöveget, majd azt áthúzni a filccel, lecsökkentve az esetleges hibalehetőséget. Ezt követően már csak az utolsó lépcső maradt hátra: az írás lefixálásához szükséges, hogy vasalóval egyszer gondosan átmenjünk az írott felületen, ééés már mehet is a fa alá!

Ugyan még aludnunk kell kettőt, de szeretnék Nektek előre is nagyon boldog, békés karácsonyt kívánni! 
Kívánom, hogy értékesen teljen a napotok, hogy találjátok meg magatokban a békességet, hogy legyetek minél többet együtt azokkal, akiket szerettek... Nem csak az elkövetkezendő napokban, hanem az egész életetek során.

Köszönöm, hogy szebbé tettétek a karácsonyomat, és az egész évemet azzal, hogy olvastok. ♥

Zsófi

0

WINTER IS COMING

Az oldalam kezd egy meteorológus riportjához hasonlítani, de nem tudok elmenni a kint uralkodó idő mellett szónélkül. Napokig gyakorlatilag megállás nélkül esett az eső, ami az alapvetően fotoszintetizáló énemnek olyan hangulatot kölcsönzött, mintha most jöttem volna egy Twilight castingról. Ugyanakkor nem tisztem panaszkodni, természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az elkövetkezendő időszakot nem napsütéses órák magas száma miatt kell szeretni.

Mindez ellenére a december a legkedvesebb hónap a számomra. Szeretem azt a fajta nyugalmat, amit az ekkor uralkodó miliő áraszt magából, szeretem az első hóesést, a kivilágított utcákat, még azt az őrületet is, ami a karácsony előtti napokban, hetekben zajlik. Szerencsés vagyok, hogy ebben a hónapban születettem, s bár természeténél fogva valószínűtlen, hogy 23 éve bármit is felfogtam volna a magam körül uralkodó világból, de örülök, hogy ez volt az első kép, amit a nagyvilágból láthattam.

Számomra a december ezentúl a szeretet és a béke hónapja mellett, a remény és a reménytelenség időszaka is. Utóbbira utalva ugyanis évek óta reménytelen, hogy egy szép és (jóindulattal) meleg kabátra tegyek szert. Mind vagy túl vékony, vagy túlságosan puffos, vagy túl csilli-villi, vagy pedig olyan szövetkabát, ami magára vonzza a két négyzetméteren belül található összes szöszt. Próbálkozásaim így évről évre kudarcot vallanak, majd végül rendre visszatérek a lassan darabjaira hulló, ámde hűséges otthoni kabátomhoz. Idén viszont rátaláltam erre a krémszínű "köntösre", ami az aktuális új kedvenccé nőtte ki magát. Melegnek ugyan nem nevezném, de tökéletes arra, hogy – aláöltözve – a hideg napokat átvészelje benne az ember lánya.

Ahogy azt a fentiekben írtam, ez a hónap továbbá a remény hónapja is, tekintettel arra, hogy egy valamire való egyetemista legnagyobb reménye az, hogy nem hasal el rögtön a vizsgaidőszak első szélmalomharcában. Az én megpróbáltatásaim jövő héttől veszik kezdetüket, így ennek tükrében valószínűsíthető, hogy a barátom által "King Kong jelmez" névre keresztelt szőrmés pulcsi lesz ez egyetlen működőképes szettem, így a soron következő outfit bejegyzésekben sok jót nem ígérhetek. Figyelemmel azonban arra a tényre, hogy tanulás mellett (vagy helyett) válik a legjobb chef a hallgatóból, igyekszem az oldal ezen profiljának is eleget tenni, és azon leszek, hogy mindenkit megörvendeztessek mindenféle finomsággal.

A még vállalható, nem leamortizált, a könyvtárközegbe be nem épült múltamból megmaradt képekkel zárom a mai bejegyzést.

Con amore,

Zsófi

♥

Kabát: Mango
Szoknya, garbó: ZARA (2013)
Cipő: ZARA
Táska: Stradivarius (2013)

Simon Péter Photography

2

DOLCE VITA

November és 15 fok van odakint. Nem tudom, hogy ez a vénasszonyok nyarának a nagyanyja, vagy pedig a globális felmelegedés hatása, mindenesetre én – akinek a telefonja időjárásán Budapest és Eger között Honolulu van beállítva egy kis otimizmus-morzsaként – nagyon örülök ennek az időnek. Egyrészt boldogsággal tölt el, hogy úgy tudok kilépni a belvárosi barlangomból, hogy nem érzem magam jegesmedvének, másrészt szinte mosolyog a lelkem a vastag felhőkön áttörő napsütéstől. Továbbá nagy öröm ez azért is, mert visszaköszön a három héttel ezelőtti római hétvége, ahol az egyik legnagyobb felüdülés volt az akkori itthoni komor és hideg időből kiszakadni a szinte mindig napsütéses olasz klímába.

Ennek hatására épp a római képeket nézegetem, és azon gondolkodom, hogy miért is szeretem azt az országot ennyire. Persze ott a kultúra, az emberek közvetlensége, na meg a gasztronómia, ami vitathatatlanul közel áll a szívemhez. De nem ezek azok, amik miatt élvezem az ottlétet – sokkal inkább azok a ,,tökéletlenségek", amik utánozhatatlanul bájossá és varázslatossá teszik a világnak ezt a kis szegletét. A képek lapozgatása között kezdtem elveszni a részletekben és képzeletben egy csokorba szedtem, hogy mik is jelentik számomra ezt a bájt:

♡  Imádom, hogy mindenki úgy beszél angolul, ahogy a nagymamám. Sehogy, de azt hangosan.

♡ A fentiekre visszautalva, épp ennek okán te egy hét múlva perfekt olasz tudással jössz haza.

♡ A KRESZ-t teljesen fölösleges lefordítanod vagy elmagyaráznod egy olasznak. Nem létezik elsőbbség, nincs megállni vagy behajtani tilos, a piros lámpa pedig csak egy jó tanács. Szóval nagyjából úgy vezetnek mint én. 

♡Imádom, hogy este kilenc után a saját gondolatodat sem hallod az éttermekben. Az evés és az étterembe járás egy közösségi program, afféle tradíció, aminek hetente legalább egyszer megadják a módját. Rajongok az ilyenkor megjelenő zsivajért, szinte zenél az anyanyelvük.

♡  Kávé reggelire, kávé ebédre, kávé vacsorára, majd kávé desszertnek. Ámen.

♡ Bufalino. Ez volt az első szó, amit megtanultam olaszul; egészen pontosan az olasz konyhának az autópálya mellé való kiszervírozását jelenti egy nagy adag bivalymozzarella és prosciutto személyében. Az Autogrill-ben kapható és szinte pillanatok alatt elfogy, nem véletlenül.

♡  Imádom, hogy egymás számára ismeretlen emberek fél pillanat alatt képesek a semmin összeveszni, majd két perces hangos kiabálást követően öreg barátokként borulnak össze. 

♡Meggyőződésem, hogyha az olaszokon múlna, akkor minden napot munkaszüneti nappá nyilvánítanának. Sajátos hozzáállásuk van a pihenéshez, a napi rutinhoz, magához az élethez, amiben még turista szemmel nézve is megnyivánul az a felfogás, miszerint az nem abból áll, hogy a túlzott hajtás és kimerülésig való dolgozás mellett elfelejted élvezni. 

♡A mondás szerint, amikor Isten megteremtette Olaszországot, elgondolkodott, hogy túlságosan igazságtalan a többi országgal szemben, ugyanis minden jót és szépséget erre a földrészre osztott. Ezért ezen dolog ellensúlyozására megteremtette az olaszokat. Jogos.

♡ Soha semmit nem csinálnak kétszer egyformán, így nem várhatod el tőlük, hogyha egyszer valamit már jól megcsinált, akkor az másodjára is pont ugyanúgy fogja. Vélhetőleg ez (is) az oka, hogy ,,Róma sem egy nap alatt épült."

Ahogy a képeken végigértem, kinéztem a gépem mögül és az utcán járó embereket vizsgáltam. Szerencsére a világ országai és emberei nem egyformák, és ez így van rendjén. Néha bármennyire is elvágyódom, bármennyire is vonz, hogy az kiszakadjak itthoni légkörből, szeretem ezt az ékszerdobozt, ahol élek, és örülök, hogy itt is a magam kis ,,tökéletlen" világa vesz körül.

Vélhetőleg az utolsó szép és enyhébb őszi napoktól ezzel az outfittel köszönök.

Con amore,

Zsófi

♥

(...és ha már a blogom is olaszul lett anyakönyvezve, akkor itt egy kis emlék Rómából :) – 10.24.14.)

Szoknya és felső: H&M

Kabát: ZARA

Cipő: Nike

Simon Péter Photography

0

HALLOWEEN A SÜTŐBŐL
– Sütőtökös-ricottás-tökmagkrémes lasagne –

Menthetetlenül félős vagyok, még egy természetfilm kegyetlenebb részeit is kitakarom. Épp ezért tabu számomra az összes horror vagy minden más műfaj, amiben vér folyik, továbbá nem bírom az ijesztgetős játékokat, a váratlan meglepetéseket, sőt egy-egy ijesztő maszkkal ki lehet kergetni a világból... Szóval ahogy a barátom mondaná, velem is csak többen lennénk a harcmezőn.

A Halloween számomra határvonalon mozog; egyfelől van egyfajta Hitchcock jellege a Halloweent körülölelő napoknak, aminek okán óckodom mindenféle ünnepléstől, másrészt viszont nagyon belsőségessé teszi az ünnep eredeti mondanivalója és célja, így ezelőtt mindenképpen tisztelgek. A fentiekre tekintettel ezt nem azzal teszem, hogy két koktél után halottnak öltözött menyasszonyként berontok a 40/60 arányú vámpír/boszorkány tömegbe, hanem a saját terepemen igyekszem megadni az alkalom módját. Ennek okán ilyenkor eleget teszek a hagyományos tökfaragásnak – melyet idén végre sérülés nélkül úsztam meg, valamint a tököt, mint alapanyagot felhasználva készítek valamit az asztalra is.
Néhány hete betévedtem az ÜVEG/HÁZ design és borkereskedésbe, ahol egyből magával ragadott a hely hangulata – valljuk be, ez nem volt nehéz, ki ne érezné jól magát prémium borok, teák, csokik, olajok és egyedi kiegészítők között. Magamhoz híven nagyjából egy bő órát keringőztem a borok és a konyhai alapanyagok kínálata között, míg végül kiválasztottam, hogy ki jön velem haza. A táskámban végül egy Donum Terrae mandula- és tökmagkrém, valamint egy lilahagymazselé landolt. Hazaérvén egyből a kiskanálért nyúltam és leteszteltem az aznapi zsákmányt. Önmagában mindkét krém meglehetősen sűrű és tömény, így célszerű azokat valamivel vegyíteni, viszont az illata annyira kellemes, hogy az ember lánya képes lenne egy esti film alatt bekanalazni az egész üveg tartalmát.
Elsőként a tökmagkrémet használtam fel. Szerettem volna, ha az íze nem "nyersen" köszön vissza, hanem valamilyen készétel részeként. Korábban már készítettem sütőtökös lasagne-t, ami hasonlóképpen volt mindenféle jóval megpakolva, így azt a receptet továbbgondolva – és a krémet beépítve – elkészítettem a mostani sütőtökös-ricottás-tökmagrémes változatot.
Valószínűleg elsőre túl töménynek hat ez a három hozzávaló, tekintettel arra, hogy a ricottát leszámítva önmagukban véve is elég karakteres ízzel bírnak. Két éve – amikor a tökmagkrém helyett pestót használtam – ezt az ételt a konzervatívabbnak mondható, nem egy gourmet-megszállott nagyszüleim elég készültem letenni; mondanom sem kell, egy fél délelőttöt töltöttem azzal a siránkozással, hogy maradnom kellett volna a klasszikus rántott húsnál, ahol az uborkasaláta nyújtja a legnagyobb gasztroélményt. A lasagne azonban átesett a teszten, és legnagyobb meglepetésemre minden tányérról elfogyott... Szóval nagy bátorsággal merem állítani, hogy a hozzávalók remekül működnek együtt.
Az elkészítése pedig nem egy nagy ördöngősség – voltaképp a legnehezebb része, hogy képesek legyünk hiánytalanul mindent összeszedni a bevásárlólistáról. Ha ezt a szintet megugrottuk, már tényleg művészet elrontani (hozzáteszem, a szívemen viselem a művészet sorsát, ezért elsőre egy rossz tésztának hála el is rontottam).

Hozzávalók:

lasagne tészta (7 lap)

20 dkg darált hús – célszerű dagadóból 

(a hús sütéséhez kevés pirosarany és gulyáskrém)

20 dkg tejszínes krémsajt

2,5 dkg parmezán

A tökmagos krémhez:

2 tk Donum Terrae tökmagkrém

3 ek mascarpone

2 ek tejszín

A sütőtökös krémhez:

30 dkg sütőtök 

0,6-0,7 dl tejszín

cayenne bors

só

1 ek (friss) zsálya 

(a szárított nincs az élmezőnyben, sőt abból meglátásom szerint kevesebb is elég)

A ricottás krémhez:

25 dkg ricotta

1 gerezd zúzott fokhagyma

0,7 dl tejszín

szerecsendió

só, bors

Első lépésként a sütőt melegítsük elő 200 fokra, majd a darált húst zsiradékon egy kevés sóval, borssal, és ízlés szerint pirosarannyal és gulyáskrémmel ízesítve pirítsuk meg, majd tegyünk félre.

A sütőtökös krémhez a sütőtököt vágjuk félbe, a magját távolítsuk el, majd körülbelül egy órára helyezzük a 200 fokos sütőbe. Mikor puhára sült, kanalazzuk ki a húsát, majd egy botmixer segítségével vegyítsük el a tejszínnel, késhegynyi cayenne borssal, sóval és az apróra vágott zsályával. 

A ricottás krémhez egyszerűen keverjük össze a fent felsorakoztatott hozzávalókat, majd tegyünk hasonlóan a tökmagos krémmel is.

A lasagne összeállítása előtt a sütő hőmérsékletét emeljük 220 fokra, az ugyanis magasabb hőfokot kíván majd.

Ha összehamupipőkéztünk minden hozzávalót, már csak a lasagne összeállítása maradt hátra: egy tepsi (én 17x25 centimétereset használtam) aljára fektessünk le egy réteg lasagne lapot, majd kanalazzuk rá a ricottás krém felét, majd a tökmagos krém 1/4-ét. Jöhet rá az újabb tésztalap, majd a sütőtökös krém fele és a tökmagos krém 1/4-e, majd egy újabb lap. A harmadik réteg a darált hús lesz, szintén egy lappal lefedve, a negyedik és az ötödik szintet pedig – az első kettőhöz hasonlóan – a ricottás és a sütőtökös krém adja a tökmagos krémmel. Mikor az utolsó réteg is lezárult egy lasagne lappal, vastagon kenjük meg sajtkrémmel és zárásként koronázzuk meg egy nagy adag parmezánnal.

Hogy szép pirult legyen a tetején a sajt, lefóliázva süssük 20 percig, majd 10-15 perc alatt (immáron fólia nélkül) pirítsuk készre.

0

AZ ÉN CSOKISZUFLÉM
-málnapürével és Oreo fagyival-

A csokiszuflé elfogyasztásánál csak egy jobb dolog van: amikor elkészíted életed első csokiszufléját... Majd a másodikat, harmadikat, negyediket és végül az ötödiket, míg végül olyan nem lesz, mint amilyennek lennie kell. Igen, egészen pontosan ötször csináltam meg kis szünetekkel egymást követően, míg végül nagy örömömre sikerült eltalálnom a pontos arányokat és a sütési időt. A menet nem volt egyszerű: legalább tíz tábla csokoládé megvásárlásával élénkítettem a gazdaságot (és a szervezetemet); hol csokipudingot, hol csokis muffint gyártottam souffle helyett, egészen addig, míg végül megváltásként tekinthettem a sütemény emelkedésének rituáléjára, majd a szufléból kifolyó csokilávára. Az órákon át tartó küzdelmemet sem a mosogatógép, sem a konyha, sem a családom nem bírta, félúton mind feladták. Innen is elnézést kérek Tőlük, kétségtelen, hogy a sorozatos kóstolgattatással csokoládémérgezésbe taszítottam őket és hosszú évekbe fog telni, míg kiheverik a túladagolást és újra képesek lesznek megkívánni ezt a desszertet.
Maga a sütemény elkészítése nem annyira bonyolult, mint amennyire azt a többség hiszi. Tulajdonképpen, ha az ember kezében van egy jó recept és egy jó robotgép – na és nem árt egy megbízható sütő sem–, akkor túl sok meglepetés nem érhet.

Mindazonáltal nem tudok nem elfogultan vélekedni, tekintettel arra, hogy a csokoládé szuflé az egyik kedvenc édességem. Talán túlzás megszemélyesíteni egy süteményt, de pont azt jelképezi számomra, amit én is vallok az emberekről, az értékekről, a küllemi dolgokról, vagy akár magáról az életről. Ha valamit vagy valakit kívülről szemlélünk, hajlamosak vagyunk csak a látottak alapján ítélkezni és ez alapján szelektálni, miközben elfelejtjük észrevenni a rejtett, ám de annál fontosabb értékeket. Bármennyire is valljuk, hogy elszakadunk a felszínesnek tartott a dolgoktól, a külsőségeknek élünk, mindig többet akarunk látszatni, stílus és pénz alapján szelektálunk emberek között, törekszünk, hogy olyanok legyünk, akik igazából nem is vagyunk... Csak mert a külső dolgok azok, amik először impulzust ébresztenek a másikban.
Így van ez a desszerteknél is; meggyőződésem, hogy az emberek nagyobb bizalommal választanak egy tetszetős műsüteményt, mint egy sötét színű, összerogyott csokoládékupacot. Ugyanakkor ha valamiben minél mélyebbre jutunk, annál inkább fedi fel a valódi énjét és mutatja meg, hogy mennyivel több, mint amit elsőre gondoltunk róla... És ez az, amit a csokiszufléban leginkább szeretek.

Hozzávalók (2 magasabb falú souffle formához):
-  75 gr vaj
- 125 gr legalább 75%-os étcsokoládé (én többfélét vegyítettem: volt köztük narancsos csoki, 75%-os és nagyjából 1/4 rész 99%-os csoki)
- 1 chilipaprika
- 2 tojás
- 63 gr porcukor
- 20 gr liszt
- 10 gr hollandi kakaópor
- 100-150 gr málna
- porcukor
- mandulabél

Elsőként a formákat a legapróbb részletekig kivajazom – így nem tapad az edényhez, ha a ,,kifordításra" kerül a sor –, valamint a sütőt 180 fokra előmelegítem.

A robotgépbe helyezem a 2 tojássárgáját a porcukorral, és egészen addig keverem a legmagasabb fokozaton, míg a krém elveszti a sárgás színét és fehérbe nem megy át. Ez legalább 10-15 percet vesz igénybe, azaz pont megfelelő időt nyerünk arra, hogy előkészítsük a csokoládét. Utóbbiból érdemes minél jobb minőséget választani, elvégre is ez adja a süti szívét-lelkét. (A hozzávalók leírásánál említettem, hogy több típusú csokit használtam fel, melyek más-más ízt vittek a süteménybe: a narancsos kellemes ízvilágot kölcsönzött a desszertnek, a 75%-os az alapját jelentette a süteménynek, a 99%-os pedig ércesebbé, karakteresebbé tette a krémet. Ha megfogadtok egy tanácsot, a 75%-os mellett legalább a narancsosat próbáljátok ki, sokkal finomabb lesz vele a végeredmény.)

A csokit törjük kisebb darabokra és vízfürdő fölött – lassan kevergetve – olvasszuk fel a vajjal. 

Ha már szép krémes állagú, adjuk hozzá a kimagozott chilit és hagyjuk benne néhány perig, míg egy kevés kioldódik a csípősségéből. Ezzel nem az volt a célom, hogy elvigyem a szuflét egy pikáns ízvilágba, csupán azt vettem észre, hogy sokkal dominánsabbá tette a csokoládé karakterét.

Míg hűl a csokis krém, a tojásfehérjét kemény habbá verem, majd félreteszem, hogy a megfelelő időben bevetésre kész legyen. Ha mindezzel elkészültem, a chilit eltávolítom a csokiból, és – a robotgépet kisebb fokozatra állítva – apránként hozzáadom a tojásos-porcukros krémhez. A gép ennyi szerephez jutott, innen érdemes egy keverőlapáttal dolgozni, hogy minél lágyabbra tudjuk a tésztát összekeverni, anélkül, hogy bármelyik hozzávalóban "kárt tennénk". 
Ha a csoki jól elkeveredett a tojással és a porcukorral, az említett keverőlapáttal hozzákeverjük a tojásfehérjét, majd ha a massza már homogén, jöhet apránként beleszitálva a kakaóporral egybevegyített liszt is. Ezt is néhány perc alatt alaposan összeforgatjuk a lapáttal, majd egy-egy souffle formába öntjük.

Itt jön a legnagyobb mutatvány. Az én csokiszuflém 11 percet töltött a sütőben, míg végül készre nem sült. Nem 10-et, nem 12-t. Ugyanakkor minden sütő más, így ezt a számot csak iránymutatóként tartom fenn. Érdemes 8-9 perc után kémlelni a sütőt, és kitapasztalni (akár csak elsőként egy sütőbe helyezett "kísérleti alanyon"), hogy hány percet vesz igénybe a sütés – szem előtt tartva: a lényeg, hogy a kívül kérges forma, belül forró és krémes csokit rejtsen. 

Hogy a csoki töménységét és édességét ellensúlyozzam, ,,köretként" egy egyszerű forró málnapürét készítettem. A málnát egy lábasban felforrósítottam, majd villával összetörtem, végül ízlés szerint porcukorral finomítottam a savanyúságán.
Az összképet pirított mandulával és egy kevét Oreo fagyival tettem teljessé.
Próbáljátok ki! :)

Zsófi

0

DREAM BIG

Kiskorom óta dédelgetett álmom, hogy egy nap a nevem majd ott díszeleg megannyi ruhadarab egy szegletén és szórólap módjára osztogatgatom a "Kovács Zsófia - divattervező - mindenalmomvaloravalt@gmail.com" névjegykártyámat. Idővel szűkült a kör, körvonalazódott, hogy leginkább az esküvői ruhák felé orientálódok, majd a kör még szűkebb lett, mikor világossá vált, hogy nincs különösebb tehetségem a rajzoláshoz, varrni pedig csak nyílegyenesen tudok. Valljuk be, ezzel a marketinggel kevés ruhát adtam volna el; nem lett volna az a menyasszony, aki örült volna neki, hogy élete legszebb napján egy "függönyben" áll az oltár előtt. Szerencsére azonban egyre több olyan lány van, aki nem fél belevágni a divattervező szakmába és nem akar megfelelni a sablonelvárásoknak és azoknak a szakmáknak, amiket ma itthon oly nagyra tartanak – mondván bármi lehetsz egy erős diploma után. Úgy gondolom, sokkal nagyobb bátorság és határozottság kell ahhoz, hogy valaki tudja mihez van tehetsége, tudja mit akar és nem is fél elvinni az életét ebbe az irányba ahelyett, hogy később kitörési lehetőségeket keresne a megszokott hétköznapokból. Szerencsés vagyok, hogy több olyan embert is ismerhetek, akik ezt az életutat választották és magasan kilógnak az átlagemberek közül. Az egyik ilyen lány Gyetvai Anna, a Bisou Minou tervezője. Annát még a gimnáziumban ismertem meg, noha mivel fölöttem koptatta az iskolapadot, leginkább csak látásból tudtam ki is ő. Azzal viszont még ennek ellenére is tisztában voltam, hogy már fiatalon divattervezőnek készült és a legjobb úton volt affelé, hogy ezt megvalósítsa. A közösségi médiának hála volt szerencsém végigkövetni az életútját és nagy örömömre konstatáltam, hogy idén nyáron a Modart divatbemutatójának keretein belül bemutathatta első kollekcióját, ami a recycling elvére épült. Anna elárulta, hogy szeretett volna a hagyományos értelemben vett  "újrahasznosítástól" eltérően – más elvet követve – kreatív, bohém, de mégis viselhető kollekciót alkotni. A legszimpatikusabb számomra az a látásmód volt, mely választ ad arra, hogy hogyan lehet a csúnyább, kevésbé esztétikus otthoni eszközökből olyan egészet kreálni, amelynél elveszik egy-egy tárgy eredeti funkciója és olyat láttat magából, amit máskülönben sosem vennénk észre.
Az én kedvencem a felmosófejből, szemeteszsákból és lefolyószűrőből készült kabát volt, ami engem első ránézésre az egyik kedvenc virágomra, a napraforgóra emlékeztetett. Másrészt pedig mind a fazonját, mind a feltűnő díszítését tekintve tökéletesen passzol a ruhákról alkotott szemléletem keretei közé: imádom, ha az összkép egyik alkotóeleme egy hangsúlyos darab, így érzem befejezettnek és egyedinek az összeállítást.

Anna, remélem még sok szép kreációval bővíted a magyar tervezők palettáját és nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a ruhádat viselhettem. Már alig várom a következő kollekciódat!

Zsófi

Kabát: Bisou Minou 

(IDE kattintva még többet tudhattok meg a kollekcióról)

Nadrág, cipő, top: ZARA

Gyűrű: I AM

Táska: Stradivarius (2013 Fall)

Simon Péter Photography

0

BRUNCH

Megszállottként rajongok a laktató reggelikért, így különösen az ebéd és a reggeli szerelemgyerekeként megjelenő brunch lakomákért. Az eddigi írásaim alapján nem titok, a konyha az egyik szerelmem, az evés pedig a szenvedélyem. Bárhol, bármennyit. Mindez ellenére azonban hazudnék, ha azt állítanám, hogy olykor-olykor nem férkőzik be a "soványnak kell lenni" közfelfogás a mindennapjaimba – így a konyhámba is. Elfogadni ezt könnyű, megtartani már nehezebb. Noha sosem tudtam, hogy magamnak akarok-e megfelelni vagy az engem körbevevőknek, de úgy éreztem, a 21. század elvárása, hogy ráálljak azokra az ételekre és hozzávalókra, amikről mindenki elhiszi, hogy ennél egészségesebbet még nem termett a föld, holott nyilvánvaló, hogy egy műanyag burokban kreált trendhullámról van szó, melynek keretein belül elhitetjük magunkkal, hogy a gyomrunk csak azt fogadja be, amit a paleolit kor emberének szervezete, vagy hogy a szénhidrát napjaink nagy ellensége. Relatíve tehát megtagadunk magunktól olyan alapanyagokat, amelyek nélkül nem lehet ízletesen főzni, és mindezt azért, hogy eleget tegyünk napjaink ideálképének – na meg az ősemberének, ahogy az új mozgalom hirdeti.
Természetesen fejet hajtok azelőtt, aki képes az egészségtudatos táplálkozás érdekében lemondani bizonyos alapanyagokról és van ereje ahhoz, hogy csukott szemmel elmenjen egy cukrászda mellett, ugyanakkor nem tudok azonosulni azzal, hogy valaki úgy éljen le egy életet, hogy mindennap csak egyhangúsággal fűszerezett, minimális kalóriatartalommal rendelkező fogás kerüljön az asztalára. Hiszek abban, hogy az étel nem csak létszükséglet, hanem a hétköznapok apró művészete, ami csak akkor tud kiteljesedni, ha annak megadjuk a módját. Így a magam részéről imádok órákig pepecselni egy-egy fogás fölött, szépítgetni, formázni, ízesebbé tenni, ami remélhetőleg nem csak engem, hanem azokat is boldoggá teszi, akiknek azt készítem. Imádok kis lángosos helyekre járni, nagy tésztalakomákat tartani a barátnőkkel, a nagyszüleimnél elfogyasztani a vasárnapi ebédet, és élvezni, hogy olyan ízek találkoznak a tányéromon, amik megteljesítik a teljes összhangot a legegyszerűbb vagy épp legnemesebb hozzávalók között. Lehet, hogy nem én vagyok a lányok között a legvékonyabb és biztos, hogy nem is a legegészségesebb, viszont vitathatatlanul azok közé tartozom, akik teljességgel tudják élni az életet.
Az én "teljességem" szerves része – ahogy azt a bejegyzés elején említettem is – a jól elkészített, és az ebédet is kimerítő reggeli, azaz a brunch. Legyen ez otthon vagy egy elegánsnak és kifinomultnak mondható reggelizőhelyen, de szeretem megadni a módját – elvégre is ha már villásreggeli, akkor az legyen is méltó az elnevezéséhez.
A kedvenc főszereplőm a reggeli előadásokban a tojás, így ebben a bejegyzésben a franciák egyik különlegességét, az oeufs en cocotte-t készítettem el.

Hozzávalók 2 adaghoz:

•  2 tojás
• 4 szeletnyi camambert
• 4-5 szelet bacon
• 4 evőkanál főzőtejszín
• 2-3 szál újhagyma
• só
• bors
• vaj

Az előkészületet a szuflés edénykék alapos kivajazásával indítom, majd előmelegítem a sütőt 200 fokra. A hagymát egy kevés vajon megfonnyasztom, a bacont pedig kis cikkekre darabolva megpirítom. Ezt követően összeállítjuk a hozzávalókat: az edények aljára helyezem a 2-2 szelet camambertet, majd egyenletesen elosztom a megfonnyasztott hagymát és a bacont, amit majd a tojás követ. Az utóbbit érdemes először egy kis pohárba beleütni, majd onnan a szuflés formába áttölteni, vigyázva arra, hogy a tojássárgája szépen egyben maradjon. Végül "védőpajzsként" 2-2 evőkanál főzőtejszín jön, amit óvatosan a tojásra kanalazok. Sózom, borsozom és belehelyezem egy magasfalú tepsibe, amit a formák feléig megtöltök forró vízzel. A sütőbe téve 10 percig sütöm. Az oeufs en cocotte akkor tökéletes, ha a tojásfehérje fehérré válik a sárgája pedig krémesen lágy marad.
A lehetőségek tárháza ezentúl végtelen, ki mit szeret, azt rak bele alapon. Remekül mutat például spárával is, de példának okáért barátnőm pesztóval koronázta meg. Kísérletezzetek bátran!

Jó étvágyat,
Zsófi

0

SNOW WHITE

Kissé fordítva működök, el kellett telnie a nyárnak, hogy megtaláljam a tökéletes bio cipőt. A papuccsal sajnos nem sikerült konszenzusra jutnom, bármennyire is próbáltam magamra erőltetni a vidéki kórházak sztárját, nem sikerült. A szezon elején az első lelkes utam a Birkenstockba vezetett, azonban hamar be kellett látnom, hogy bár az ismert bloggerek lábán kétségtelenül jól mutat ez a stílus, rajtam viszont úgy fest, mintha most léptem volna be a helyi földművelők szakszervezetébe. 

Az igazat megvallva tudtam, hogy ez is csak egy újabb divathóbort, aminek hála én is be akarok állni a sorba és csatlakozni az egy évvel ezelőtt még gusztustalannak és ízléstelennek tituált lábbelit viselők sorába, de mindez ellenére továbbra is megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem az efféle bőrdarabok után.

Miután az ötödik darabot próbáltam és állapítottam meg, hogy nemcsak hogy nem áll jól, de még képesek is egy vagyont elkérni a leggagyibb gyógypapucs utánzatokért, elgondolkodtam valóban létszükséglet-e, hogy ott álljon a gardróbomban, majd a jövőben – mikor már elmúlt a kifizetett tízezresek iránti fájdalom – leselejtezzem itthoni kert-túró papucsnak.

Nem hazudtoltam meg magam, legalább félórán át fárasztottam az eladót és nézegettem a lábamon a papucsot, miközben fejben összeállítottam a saját pro-contra listámat.

• Kényelmes. 
• Kényelmes.
• Kényelmes.
• Kényelmes.
• Kényelmes.

• Valószínűleg amilyen hamar jött, olyan hamar le is cseng, így jövő ilyenkorra visszakerül oda, ahol eddig kiteljesedhetett.
• Senki sem örül annak az érzésnek az utcán, mikor nem tudja, hogy az idétlen öltözete miatt bámulják-e meg, vagy azért, mert valami a talpára ragadt.
• Bekorlátozza, hogy mit visel(het)sz.
• Úgy fest, mintha elfelejtetted volna átvenni a cipőd és az otthoni papucsodban indultál volna útnak.
• Mikor meglátod, hogy a papucsod hasonmása ott ragyog a kismamacipők és a zetoros szandálok mellett a piacon.
• Az érzés, mikor falunapon beépülsz a Korda Gyurinak ujjongó nénik körébe.
• Miután mindenhol sold out lett meglátod, hogy nagymamád ilyen papucsban szedi a zöldséget a kertben.
• Mikor ultimátumot kapsz: vagy a szerelmedet választod vagy a papucsod.
• Azon kapod magad a balatoni lángososnál, hogy a fecske úszónadrág mellett ez a leggyakoribb tényező
• Olyan széles lábat varázsol, mintha békatalpban mennél az utcára.

Végül a kontrák álltak nyerésre így bármennyire is sajnáltam, hogy lemaradok erről a divatőrületről más alternatíva után kutattam, amelyet végül a Cupléban találtam meg. Kétségtelenül egy giccshalmaz ez a szandál, tekintve az arany-leopárd párosítást, viszont leírhatatlanul kényelmes, amelyet a speciális kiképzésű gyógytalpának köszönhetünk – és elvégre ezért nyert magának ekkora "hatalmat" a kevésbé elegáns gyógypapucs is, amelynél mára már nem a kényelem, hanem a divat jelenti a prioritást. Mindez ellenére hóbortok ide vagy oda, évek óta most először sikerült becsempészni a divatos cipők zárt körébe a kényelmet, mint potenciális tényezőt, ezért mindenképp plusz pont jár.

Az outfit további részéért viszont számomra egy mínusz pont dukál; mentségemre szóljon azonban, hogy amikor az outfitet fotóztuk még mindenki a strandon lógatta a lábát. Bízva azonban a következő napok adta jobb időben és a vénasszonyok nyarának áldásos mellékhatásaiban, gondoltam nem haszontalan, ha egy csupa fehér szettel búcsúztatom a nyarat – hátha még tudok hasznosítható ötletet csempészni a mindennapjaitokba.

Legyen szép hetetek,
Zsófi

SHORT: Mango, 
ÁTTETSZŐ TUNIKA: Zara
CIPŐ: Cuplé
TÁSKA: Michael Kors
ÉKSZER: I AM

Simon Péter Photography

0